Balog, Rogán, Orbán és a többiek! Nem menekülhettek!

Balog, Rogán, Orbán és a többiek! Nem menekülhettek!
Fotó: zsurpubi.hu

Új sportág alakult ki a kormánypárti politikusok körében: bújócskával egybekötött menekülés a sajtó elől. Egyelőre még csak gyakorolnak, valódi eredményeket még nem produkáltak, a média munkatársai ügyesebbek.

Legutóbb Balog Zoltán próbált meglógni az Index elől. Az emberierőforrás-miniszter a lágymányosi egyetemi kampuszon vett részt egy konferencián, itt szerette volna kérdezni a portál a CEU-ügyről. Balog Zoltán és az újságíró, Joób Sándor meg is egyeztek erről az esemény előtt. A politikus azonban, mint kiderült, nem gondolta komolyan, amit ígért. A miniszter kisbusza a két bejárat között manőverezett, az újságíró pedig próbálta követni. Balog stábja igyekezett kicselezni Joóbot, akinek végül is sikerült utolérnie a politikust. Ezek után a miniszter egy nyílt levélben vonta felelősségre az újságírót, miért csak a CEU-ügy érdekli, miért nem megy el inkább egy sajtótájékoztatóra és érdeklődik ott. Joób Sándor válaszlevelében megírta, folyamatosan kérdezik levélben a minisztert, amire szinte soha nem kapnak választ. A sajtótájékoztatókon is igyekeznek kérdezni, már amennyire lehetővé teszik, hogy a meghirdetett témától eltérő kérdést egyáltalán fel lehessen tenni.

Balog Zoltán nem az egyetlen, nemrég emberei Rogán Antalt is próbálták elrejteni a sajtó elől, az Index azonban megtalálta.

Mondok József, a Bács-Kiskun megyei Izsák fideszes polgármestere a fülöpszállási Biczó Csárda konyháján keresztül találta meg a menekülési útvonalat az újságírók elől, akik azt szerették volna megtudni, hogyan történhetett, hogy Mondok EU-s támogatásból épített egy vadászházat, aztán ahelyett, hogy vadászházként üzemeltetné, beköltözött.

Kormánypárti sajtótájékoztatókon bevett szokás, hogy az újságírókat csak adott témában engedik kérdezni, Orbán Viktor sajtótájékoztatóján pedig az is előfordult, hogy csak bizonyos médiumok dolgozóinak adtak szót, majd amikor Orbán elhagyta a termet, az újságírókat egyszerűen bezárták a terembe, hogy a folyosón se tudják megközelíteni a miniszterelnököt. 

A kérdés: Megteheti-e egy, a választópolgárok által a parlamentbe juttatott politikus, hogy nem áll a nyilvánosság elé és nem válaszol kérdésekre? Nem.

Demagógia bár, de ők a mi pénzünkön ülnek az Országgyűlésben és elszámolással tartoznak. A sajtó tájékoztat, a közéleti történésekről tudósítja azokat az embereket, akiknek köszönhetően a politikusok politikusok. Bármilyen kérdést feltehetünk, mindenre válaszolniuk kell(ene)!

Úgyhogy, hiába futsz! Mi utolérünk. Ahogy a mondás is szól: a hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát.