Memento mori! - Caesar halála

Memento mori! - Caesar halála
Fotó: zsurpubi.hu

Kr.e. 46-ban járunk, Rómában. Egy folytatásos történelmi regény fikciós keretei között próbáljuk hétről hétre magunk elé képzelni a kor embereit és azok mindennapjait. Feltárni az egykori hatalmasok, politikusok hétköznapi életét, meglesni érzelmeiket, gondolataik mélységét, döntéseik sarokköveit. A fejezetek nem időrendben, hanem random, az aktuális történések szerint következnek egymás után. A valósággal történő bármilyen hasonlóság, illetve egyezés csak és kizárólag a képzelet szüleménye lehet.

Contra vim mortis non est medicamen in hortis – szól a régi mondás. Caesar jobb híján a Theatrum Pompeiumba hívta össze a szenátusi gyűlést március idusán. Caesar olykor hitt, olykor kételkedett a római babonákban. Egy biztos: csak nagyon apró előjelei voltak a későbbi történéseiknek. Sőt, Caesar azt érezhette, hogy hatalmának teljében van. Jóllehet, néhány nappal a szenátus gyűlése előtt valaki azt mondta Caesarnak, óvakodjon március idusától; a madarak is furcsán szálltak, sőt még a gyűlésre menet is történtek furcsaságok. Ezeket Caesar nem vette komolyan.

Több mint hatvan ember esküdött össze Caesar ellen. Caesar elfoglalta helyét, köszöntés ürügyén körülállták az összeesküvők. Cimber Tillius odalépett hozzá, mintha kérni akarna valamit. Ekkor Caesar nemet intett és kézmozdulattal jelezte, hogy majd később. Tillius megragadta a tógáját; Caesar felkiáltott, de már érkeztek is a tőrhegyek a szenátoroktól. Később kiderült, hogy orvosa, Antistius vizsgálatai szerint egyetlen szúrás volt csak halálos, melyet másodjára kapott.

A merénylők nem gyilkosságnak, hanem zsarnokölésnek nevezték cselekedetüket, a köztársaság zsarnoktól való megszabadításaként aposztrofálták tettüket. Azt azonban még Caesar ellenei is érezték, hogy Brutus aljassága minden árulásnál aljasabb volt. Brutus ugyanis nemcsak rokona, bizalmasa volt Caesarnak, hanem megtett örököse is. Sokan égi jelként tekintettek arra, hogy Caesar éppen Pompeius szobránál esett el. Utolsó szavai állítólag Brutusnak szóltak:

Tu quoque, Brute, fili mi!

A Caesar elleni merénylet megteremtette Octavianus számára a hatalomátvétel lehetőségét. Octavianus előlépett a politika színpadára, és néhány hónap alatt megmutatta, hogy nincs alkalmasabb ember a Római Birodalom vezetésére, mint ő. Augustus jóval bölcsebb volt, mint elődje, Caesar. Hatalmának csúcsán állítólag sokszor mondogatta: Memento mori!