Balog erőforrás Zoltán, az ózdi Chuck Norris
„Zoli én tudom, te vagy a fasza gyerek!”. Énekelt valami hasonló refrént Ganxsta Zolee és a Kartel a kilencvenes évek végén. És milyen találó ez a miniszterünkre, aki gyakorlatilag Orbán szönyegalásöprési megbízottjaként a fél világot a vállára vette.
Oh, de hol volt ekkor még a mi Balog emberierőforrás Zoltánunk? Még csak egy budapesti egyházközség lelkészeként tevékenykedett, illetve mellette a Testnevelési Egyetem egyik tanszékén dolgozott feltehetően a hozzá illő, kitartó szorgalommal.
Kuli munka ez a mostanihoz képest. Persze, egy év múlva, Orbán hatalomra jutásával, már annak egyik főtanácsadója, bizalmasa lett. De mi predesztinálta Balog Zoltánt ebbe a dermesztően felelősségteljes pozícióba? Milyen emberfeletti képességekkel rendelkezik, hogy hátán az oktatás, az egészségügy, a kultúrpolitika, a sport, valamint a család- és ifjúságügy, az egyházi feladatok, a nemzetiségi ügyek, a szociális ügyek, satöbbi terhétől meg se rogyva képes bújócskázni a sajtó képviselő elől, amikor azok éppen a CEU bezárásáról kérdeznék?
Ki ez az ózdi „Chuck Norris”, aki félelmetes magabiztossággal tudja tönkre vágni mindazt, ami egy emberi életben fontos, értéke van és a jövőnk lehetne? Milyen X faktorral rendelkezhet az a gyarló halandó, aki a legnehezebb, legkomorabb pillanatokban is képes dermesztően morbid poénokat magából játszi könnyedséggel kisajtolni mindenki megrökönyödésére? Micsoda erőforrás kell ahhoz, hogy az ország egyik fele által figyelemmel kísért médiumokat csak úgy, hatalmunknál fogva figyelmen kívül hagyjuk és büntessünk azért, mert nem a saját kormányunk által uralt médiaportfolió része, ad absurdum ellenzéki? Milyen erő rejtőzhet abban az emberben, aki képes kiállni és azt mondani, hogy az egészségügy és az oktatás nem fekszik romokban? Micsoda tálentum kell ahhoz, hogy képes jólétről, meg demográfiai fejlődésről hadoválni?
Azt hiszem, hogy ezek a tulajdonságok már annyira távol kerülnek az emberi világtól, olyan magasan a föld fölött, mindannyiunk felett lebegnek, hogy szinte már elérhetetlen magasságokba repítik a kémlelő tekintetünket. Igaz lehet, hogy csak a fák lombkoronájáig.