Közvéleménykutatás-Félnek bevallani a választók, hogy szeretnék leváltani a Fideszt?
Óriási meglepetést okozott tavaly a BREXIT majd az amerikai elnökválasztás végeredménye. A sajtó és a közvéleménykutatók is Nagy-Britannia unióban maradásáról és Hillary Clinton győzelméről beszélt, végül a szigetország a kilépésről döntött, Donald Trump pedig nyert. Magyarországon 2002-ben a Fidesz újrázását jövendölték a kutatások, mégis az MSZP és az SZDSZ alakíthatott kormányt. Orbán-pártja évek óta a legerősebb, és a közvéleménykutatók jövőre is a Fidesz választási sikerét valószínűsítik. Megismétlődhet a 2002-es melléfogás, ha egyáltalán ez volt a háttérben?
Az elmúlt években többször hozott népszavazás, illetve választás a szakemberek által előzetesen mért, számolt előrejelzéséhez képest alapvetően más eredményt. A közvéleménykutató cégek kerültek tévútra, vagy a választópolgárok tévesztik meg őket?
Nemzetközi és hazai szakemberektől is elhangzottak ennek kapcsán olyan nyilatkozatok, hogy jelentősen csökkent az emberek válaszadási hajlandósága. A legtöbb kutatás mintafelvétele telefonon keresztül zajlik. Mivel egy héten minimum egy új biztosítási ajánlat, hitellehetőség, termékbemutató miatt megcsörrenti valaki az ember mobiltelefonját, idővel egyre többen fel sem veszik az ismeretlen, vagy a titkosított számot.
Sokan az utolsó pillanatban döntenek
Előfordul, hogy az emberek válaszolnak ugyan, de nem a valódi véleményüket osztják meg, hanem azt, amiről úgy gondolják, hogy elvárás lehet.
A közvéleménykutatás egy sok tényezős, bonyolult szakma. Ráadásul, az emberek véleménye változik. A politikusok éppen ezt használják ki, hogy egy adott ügy mentén úgy fordítsák a közhangulatot, hogy az számukra kedvező legyen. Ez még nem is a legnagyobb kihívás a szakemberek számára, elég ha megemlítjük, hogy egyre több az olyan szavazó, aki csak az utolsó pillanatban, a fülkébe lépve dönt arról, kit támogat. A figyelem leginkább a választások előtt irányul az ezen a területen működő cégekre, mert hamarabb szeretnénk tudni az eredményt, mint mielőtt összesítenék a szavazólapokat.
Hazánkban kirívóan más eredményt - a 2002-es választásokat leszámítva - nem közöltek a kutatások, mint ami végül született.
Egy lépéssel az események előtt
1990-ben három cég készített méréseket a választások előtt egy héttel. A listás szavazatok várható megoszlásáról hoztak nyilvánosságra előrejelzést.
1994-ben, a listás szavazatok megoszlására vonatkozó előrejelzésben - amit az első forduló estéjén mutattak be - a Medián szinte teljesen pontosan a tényleges eredményt “jövendölte” meg. Az MSZP, a Fidesz és a KDNP esetében a prognózisuk telitalálat volt, az SZDSZ és az MDF esetében 0,7 százalékkal alulmértek, a kisgazdákat pedig 1,2 százalékkal magasabbra várták.
Az 1998-as választások előtt az MSZP magabiztosan vezetett, egészen a voksolást megelőző időszakig. Ám, nemsokkal azelőtt egyre általánosabbá vált az elemzők körében, hogy a Fidesz a második fordulóban leválthatja egy jobboldali összefogással Horn Gyula MSZP-SZDSZ kétharmados kormányát.
Az első forduló estéjén közölt, a listás szavazatokra vonatkozó előrejelzések egyre pontosabbá váltak.
A választási előrejelzésekben rengeteg a hibaforrás. Előfordul, hogy azok a felmérések, amelyekre alapozzák az előrejelzéseket pontosak, maga a prognózis viszont mégsem az. Fordítva is igaz: egy majdnem a tényleges eredménnyel megegyző előrejelzés nem feltétlenül jelenti az ahhoz szükséges mérések helytállóságát.
Ennek ellenére - 2002-t leszámítva - nincsenek óriási eltérések a várt és a megszülető eredmények között.
Mi kell egy pontos méréshez?
Precíz mintavétel, de ettől függetlenül felléphetnek torzító tényezők. A közvélemény-kutatóknak a számsorokon túl, a válaszadóktól kapott véleményekből következtetéseket kell levonniuk arra vonatkozóan, hogyan viselkednek majd a választópolgárok a voksoláskor.
A politikai elvárás okozta a fiaskót
2002. április 7. után a sajtó és a közvéleménykutatók fekete napjáról írt. Jelentősen eltérő eredmények születtek az előzetesen jelzett adatoktól.
A szakemberek a választások után arra a következtetésre jutottak, hogy az emberek egy nagyobb csoportja valamilyen okból nem vállalta a véleményét. Két cég 15 ezres mintán személyes megkérdezéssel mért, volt, ahol három héten át a választásokig minden nap közel 1000 embert szondáztattak meg politikai értelemben, míg a voksolás napján kétezret. Két közvéleménykutató is jelezte, hogy a szokásosnál nagyobb volt a választ megtagadók aránya. Utólag az elemzők arra jutottak, hogy ebben a körben magasabb lehetett a szocialista szimpatizánsok aránya. Esetükben arra következtettek, hogy félhettek megnevezni az eldurvult stílusú kampányban, hogy szeretnék az Orbán-kormányt leváltani. Talán van, aki emlékszik, hogy a baloldal azzal riogatott, hogy a Fidesz összeáll a MIÉP-pel, és akkor a szélsőjobb kormányra kerül. Orbánék pedig megkérdőjelezték a szocialisták magyarság iránti elkötelezettségét. A sajtó és az elemzők is inkább a Fidesz újrázását tartották lehetségesnek, ami ugyancsak némító hatással lehetett a fősodratú véleményformálókkal ellentétes álláspontot képviselő szavazókra.
A 2002-es választások előrejelzésében nem az volt a szembetűnő, hogy az MSZP előnyt szerzett, hiszen a közvéleménykutatók abba a tartományba mérték a pártot, amit végül el is ért. A Fidesz-MDF listát valamennyien 43-48 százalékos szintre helyezték a választók véleménye alapján. A kormánykoalíció rossz eredménye mögött az állhatott, hogy a baloldal eredményesebben mozgósította a bázisát. A kutatócégek végül arra a következtetésre jutottak, hogy a tévedéseik irányának egybeesése nem szakmai, módszertani hibára utal. Ugyanakkor makacsul megmaradt az a felvetés, hogy politikai nyomásra születtek a Fidesz győzelmét közlő előrejelzések. 2002 után négy évvel, illetve azóta is rendkívül pontos prognózisok készültek.
Ki kaparintja meg a rejtett aranyércet jövőre?
Meglepetésre is számít a 2018-as választásokon az Iránytű Intézet vezető elemzője. Kovács János az eddig megismert közvéleménykutatási adatok és trendelemzések ellenére úgy véli, hogy születnek majd sokak által nem várt eredmények.
Zsúrpubi: Mi állhat annak hátterében, hogy az amerikai elnökválasztás és a BREXIT kapcsán is más eredményt jeleztek előre a kutatók, mint ami végül született?
Kovács János: Ez egy összetett kérdés, mivel a két közvéleménykutatási „fiaskó” más-más okokra vezethető vissza. Az Egyesült Királyság EU-tagságának megítélése esetében azt láthattuk, hogy a népszavazás közeledtével viszonylag kiegyenlített volt az EU-tagság fenntartása, illetve megszüntetése mellett állást foglaló polgárok aránya – igaz, a maradáspártiak tábora a hullámzás ellenére többször bizonyult népesebbnek a felmérésekben, ám a különbség – különösen a kutatások hibahatárára való tekintettel – nem volt szignifikáns. Ezen kívül nem mehetünk el szó nélkül az EU intézményes válságának következményei, a brit szuverenista álláspont hatásossága, valamint a bevándorlás, mint neuralgikus kérdés mellett, amelyek hangsúlyosan előkerültek a kampány során. A brit politikában az EU-hoz fűződő viszony ráadásul egy törésvonalképző tényezővé vált, és rengeteg érzelemmel telítődött. A függetlenségiek ezeket az érzelmeket és az egykori brit birodalmi tudatot használták fel érvelésük során, s dolgukat az is megkönnyítette, hogy David Cameron reformcsomagjának fogadtatása az EU, illetve egyes tagállamok részéről inkább elutasító volt. Az Egyesült Államokban egyrészt az európai értelemben vett népesség-nyilvántartási rendszer gyengesége, a főáramú média választói attitűdformáló ereje (gondolok itt a rejtőzködők népesebb táborára is), az egyes szociodemográfiai csoportok várható választói aktivitásának félrekalkulálása, a preferenciájukban bizonytalanok nehezen prognosztizálható döntése - mind komoly szerepet játszottak az előzetes kalkulációkban és elemzésekben. Tagállami szinten láthattunk viszonylag pontos méréseket, de kétségkívül igaz, hogy szövetségi szinten nagy meglepetést hozott az elnökválasztás.
ZSPB.: Hazánkban 2002-ben valamennyi cég egyformán alulmérte az MSZP-t és felül a Fidesz-MDF-et. Utólag azzal indokolták, hogy a válaszadók megtagadták - 20 százalék fölött is volt erre példa - a szavazás előtti mintavételek során a válaszadást, vagy nem vallották be, hogy kormányváltást szeretnének. A mintavétel a titok?
K.J.: A különböző közvéleménykutató cégek más-más kutatási módszertannal, mintavételi technikával dolgoznak, s még a statisztikai értelemben reprezentatívnak minősíthető kutatások esetében is érdemes fokozott óvatossággal szemlélni az adatokat – különösen egy politikailag aktív időszakban (mint amilyen egy választási kampány is). Az „egy kutatás nem kutatás”, és az ehhez hasonló szakmai bölcsességek mellett érdemes szóvá tenni, hogy a választási eredmények pontos előrejelzéséhez a statisztika eszköztára önmagában kevésnek bizonyulhat, a választói attitűdöket, a szavazási hajlandóságot és preferenciákat – tehát a választás kimenetelét – csak széleskörű választásszociológiai és társadalompszichológiai vizsgálódással közelíthetjük meg. Nem is beszélve arról, hogy egy mediatizált tömegdemokráciában a jelöltek felépítése, a politikai marketingtechnikák megfelelő alkalmazása sorsdöntő lehet. Az el nem kötelezett („bizonytalan”), illetve a preferenciájukat titkoló („rejtőzködő”) választópolgárok relatíve magas aránya egy komoly mozgásteret, egyúttal tévedési lehetőséget hagy az elemzők, közvélemény-kutatók számára.
ZSPB.: Nehezebbé vált megtalálni a válaszadókat, hiszen sok ember nem veszi fel az olyan mobilhívásokat, ahol nem ismeri fel a számot? Előfordulnak még személyes megkeresés útján történő felmérések?
K.J.: A nagyobb vagy ismertebb közvéleménykutatók közül a ZRI, a Medián, a Nézőpont, a TÁRKI és a Republikon személyes megkereséssel mér, míg a Századvég, az Iránytű, a Publicus telefonos lekérdezést végez. A kutatási módszertanban, a mintavétel módjában és a mintanagyság vonatkozásában is tapasztalhatunk eltéréseket. Részben ezek következményeként gyakran egymástól igencsak elütő eredményeket láthatunk, ami a válaszadási hajlandóságban és a pártpreferenciákban is kiütközik. Ezek azonban nem a lekérdezés módja mentén kristályosodnak ki, sajnos sokkal inkább annak függvényei, milyen vélt vagy valós megrendelői igényeknek igyekeznek megfelelni, illetve egy-egy intézet ténylegesen közvéleménykutatóként vagy a pártpolitikai propagandagépezet részeként funkcionál. A telefonos kutatásoknál a reprezentativitást statisztikai értelemben nem rontják le az ilyen jellegű elérési nehézségek, ugyanakkor valóban megfigyelhetők eltérések a személyes és a telefonos megkeresésen alapuló válaszarányok megoszlása között.
ZSPB.: Elképzelhető egy olyan helyzet jövőre hazánkban, mint 2002-ben volt, hogy a válaszadók eltitkolják, kire szavaznak vélt vagy valós félelmeik, elvárások, a sajtó sugalmazása, illetve egyéb okok miatt, és nem az előzetesen várt eredményekkel zárul a választás?
K.J.: Elméletileg minden elképzelhető. Hiba volna a mostani közvéleménykutatási eredményeket statikusan szemlélni, és kivetíteni a 2018-as parlamenti választáson realizálódó mandátumarányokra. Ez egyébként – tekintettel a választási rendszerünk komplexitására – technikailag is nehezen kivitelezhető. A politikailag inaktívakra, a bizonytalanokra, illetve a rejtőzködőkre az ellenzéki pártok általában „rejtett aranyércként” tekintenek, s egy kiélezett politikai versenyben valóban sokat számíthat a részvételük, és az, hogy melyik pártot, egyéni jelöltet támogatják a voksukkal. Minél nagyobb a proteszthangulat a regnáló kormányzattal szemben, annál bátrabban vállalhatják fel szimpátiájukat az ellenzéki szavazók, különösen akkor, ha az általuk támogatott pártot elfogadottnak, a kormányzati pozícióra alkalmasnak találják, vagy épp úgy érzékelik, az általuk favorizált ellenzéki jelölt a legesélyesebb az egyéni képviselői mandátum elhódítására az adott választókerületben. A 2018-as általános országgyűlési választás eredményeit nem merném megtippelni, de azt bevallom, hogy számítok meglepetésekre – függetlenül az eddigi közvéleménykutatási eredményektől és trendelemzésektől.