Hemingway: Az öreg halász és a mester – kispesti mese, nem csak futballszurkolóknak

24 év után nyerte meg újra a magyar bajnokságot a Honvéd labdarúgócsapata. Az idény elején ezt senki sem várta tőlük, túlzás nélkül kijelenthető, hogy csodát ünnepelhettek Kispesten. Azonban már az utolsó fordulós „bajnoki döntő” után furcsa fordulatot vett a történet. Marco Rossi rögtön a bajnoki cím sorsáról döntő meccs után sokkolt: elköszönt a klubtól.

he_edited

Hallani lehetett arról, hogy a szakember a dunaszerdahelyi DAC, vagy a bukdácsoló Debrecen kispadjára ül le. Az emberek többsége már ekkor sem értette az egészet, nehéz volt rációt találni az olasz döntésében. Adott egy fiatal, magyarokkal teletűzdelt, 24 év után bajnoki címet szerző csapat, a szurkolók feltétlen szeretete, egy igazi sikertörténet, és bumm! A hősként ünnepelt Marco Rossi váratlanul bejelenti, hogy távozik, és egy csapásra atomjaira hull az álom.

Hidegzuhanyként érte a hír a mámorosan ünneplő szurkolókat, sőt a csapat gólkirályát, Eppel Mártont is, aki interjú közben hirtelen nem is tudta, mit reagáljon a meglepő döntéssel kapcsolatban:

Szárnyra kapott - talán nem magától - az a hír, hogy Rossi túlságosan éhes lett és több pénzt kért, amit a klub tulajdonosa, Szabó Gyuri bácsi, bocsánat George F. Hemingway nem akart megadni neki.

Hemingway horgára kétségkívül nagy fogásként akadt anno az olasz mester, aki óriási sikert ért el a klubbal, ezt a magyarázatot azonban nem sokan vették be.

A napokban aztán maga Marco Rossi érezte úgy, tiszta vizet önt a pohárba, és közösségi oldalán tárta az igazságot a közvélemény elé:

„Remélem, hogy meg tudjátok ezt osztani, mert szeretném, ha világos lenne mindenkinek. Van valaki, aki szerint csak a pénz miatt hagytam el a Honvédot, és észszerűtlen igényeim voltak. Nem akarok az érdemekről beszélni, nem szeretném mások döntéseit bírálni.
De nem anyagi okok miatt távoztam. Sosem kértem mást, csak egy jó szakmai tervet a Kispestnek és a színeinek. Számomra sosem a pénz volt az első. Semmilyen összeg vagy kérés nem hagyta el a számat. Sem az idény elején, sem a bajnokság végén, amikor megnyertük az aranyérmet. Egyszerűen elutasítottam egy illetlen ajánlatot: egy egyéves szerződést, ugyanazokkal a számokkal, mint az előző két idényben. Úgy gondolom, mindig profi módon viselkedtem, a pályán és azon kívül is. Ne hagyjátok magatokat félrevezetni! 
Én nem ilyen vagyok. Remélem, ezt tudjátok.”

Hemingway az nb1.hu-nak azóta már reagált is Rossi szavaira:

„Marco Rossi jó ember, jó edző. A Budapest Honvéd a Bajnokok Ligájára és a 2017/18-as szezonra készül. A múlttal kapcsolatban semmilyen mondanivalónk nincs.” 

Szemet gyönyörködtetően magyaros ez a történet. Sokra hivatott, a válogatott ajtaján is kopogtató kispesti fiatalok, összetartás, több mint 20 év után bajnoki címet szerző csapat, kiváló edzővel, akit mind a klub játékosai, mind szurkolói imádnak. Jöhet minden futballista és edző nagy álma, a Bajnokok Ligája. Ezzel szemben szétrombolva a láthatóan eredményes építkezést, kettétörve a profi felkészülést, távozásra kényszerül a sikeredző, és talán jó néhány játékos is. A klub tulajdonosa pedig, a nemrég még a Tények Extrában indokolatlanul sorosozó Hemingway Gyuri rövidre zárja, és azt mondja: „A múlttal kapcsolatban semmilyen mondanivalónk nincs”.

Ezek a történések, reakciók, intézkedések kísértetiesen emlékeztetnek a Fidesz pusztító gépezetének módszereire.

Ez a közeg bármilyen idilli képet egy atombomba hatékonyságával tud szétrobbantani egyik pillanatról a másikra. Pontosan ez történt Kispesten is. A történet vége pedig könnyen megjósolható: a vezérét vesztett csapat biztosan nem fogja megközelíteni sem a mostani idényben elért eredményeit, a sikertelen Bajnokok Ligája szereplés pedig szinte garantált.

Persze lehet, hogy ez volt a cél. Abban ugyanis biztosak lehetünk, hogy ez a történet nem Marco Rossi hibájából nem végződött happy enddel.