Nem bír magával a Fidesz-diktatúra: csak azért is keresztülvinnék a plakáttörvényt

Nem bír magával a Fidesz-diktatúra: csak azért is keresztülvinnék a plakáttörvényt
Fotó: zsurpubi.hu

Nem nyugodott bele a Fidesz, hogy elbukott a lex csicska, így most rendkívüli ülést hívnak össze a nyárra, hogy az épülő kommunizmus bástyáiba újabb téglát helyezzenek.

Ahogy arról beszámoltunk, nem szavazta meg az Országgyűlés az ún. plakáttörvényt. Az ellenzék nem "bénázta el" a gombnyomást, senki nem nyomott félre, így a Kósa Lajos által menedzselt, a fideszes politikusok által csak lex csicskának nevezett törvényjavaslat elbukott.

Egyetlen ellenzéki képviselő sem támogatta a beadványt, így a javaslat kétharmados részei nem léptek hatályba.

Az elbukott szavazás után a Fidesz frakcióvezetője először azt mondta, az ősszel még visszatérhetnek a kérdéshez. Aztán Kövér László az Inforádióban arról beszélt, hogy a Fidesz-KDNP frakciója nem adja fel azt a célt, hogy a lex csicska kétharmados rendelkezéseit is megszavazza a parlament. Ő már azt pedzegette, hogy a sarkalatos törvényi részek el nem fogadása miatt értelmetlen betűhalmaz lett a megszavazott törvény.

Áder János - miközben a civiltörvényt pillanatok alatt elfogadta - jó pártkatona lévén vissza is dobta a "csicskarendeletet", illetve, ami megmaradt belőle, így lehetőség nyílt, hogy a plakáttörvény miatt rendkívüli ülést tartson az Országgyűlés már a nyáron.

Kósa Lajos ennek megfelelően a közpénzből finanszírozott, fideszszócső, állami propagandatévén pénteken közölte: felhatalmazást kapott a Fidesztől, hogy kezdeményezze a rendkívüli ülés összehívását.

Úgy tűnik, mindenáron szeretnék elérni, hogy a pártok a kampányidőszakon kívül politikai tartalmú plakátokat ne helyezzenek ki. A kormány ezt a tiltást nyilvánvalóan úgy játszaná ki, hogy a sajátjaikat politikai helyett tájékoztató jellegű hirdetésnek minősítenék. Magyarország államformája pedig egy újabb lépést tenne a diktatúra felé.