Pokolfajzatok - 8-14 éves gyerekek adják a dzsihadisták utánpótlását
Míg Magyarországon heves vita folyik a lövészet iskolai bevezetéséről, addig a világ számos pontján a mindennapok része. A brit hadsereg kötelékébe már 16 évesen beléphetnek a katonai pályával szemező fiatalok, Izraelben pedig 18 éves korban a fiúk és a lányok számára is megkezdődik a kötelező sorkatonai szolgálat.
Míg az állami szervezésű katonai kiképzés valamennyire kontrollálható, a gyerekkatonák szempontjából sokkal nagyobb problémát jelentenek a világszerte harcoló paramilitáris alakulatok. Időről időre felbukkan a sajtóban, az irodalomban vagy akár a filmvásznon egy-egy kiugrott és a társadalomba sikeresen visszaintegrálódott egykori gyermekkatona sorsa – miközben százak, ezrek elveszett életéről mit sem tudunk.
Kongó, Sierra Leone, Kolumbia és Afganisztán mellett mára az önmagát Iszlám Államnak nevező, arabul „Daesh” (melynek dehonesztáló jelentése miatt a kiejtését a szervezet nyelvkivágással bünteti) lett a legtöbb gyermekkatonát kiképző milícia. A Daesh nem csak Szíriában és Irakban aktív, hanem Líbiában, a Sínai-félszigeten, Jemenben, Algériában, Khorasanban (Afganisztán-Irán-Tadzsikisztán területén), Nyugat-Afrikában, a Kaukázusban és Szomáliában is működtet provinciákat.
A Daesh központjának számító iraki és szíriai területen nagyjából 6 millió civil lakos él; az itt élő valamennyi gyerek – amennyiben jár iskolába - a szervezet intézményeit látogatja, ahol a folyamatos agymosás mellett 10 és 15 éves koruk között rendszeresen vesznek részt kiképzőtáborokban is. A katonai szolgálatra használt gyerekek számát csak becsülni lehet, nagyságrendileg akár a tízezres tartományt is megközelítheti. A helyzetet jól szemlélteti, hogy csak januárban, csak az iraki Moszulban, ahol jelenleg a város visszavételére irányuló, nemzetközi offenzíva van folyamatban, 51 öngyilkos gyerekkatona robbantotta fel magát.
A gyerekkatonák akár már 8 évesen is fegyvert kapnak; a kiképzőtáborokról készült propagandaanyag szerint pedig igen alapos kiképzésben részesülnek. A Daesh azonban az öngyilkos merényleteken túl is igen változatos formában használja fel a karmaiba került gyerekeket, akiknek jelentős részét, például jazidi és kurd területeken, egyszerűen elrabolja a megszállt falvakból. A helyiek tisztában vannak azzal, hogy a Daesh által toborzott, gyakran 200 dollárnyi havi „ösztöndíjjal” honorált gyerekek egy 2016-ban készült tanulmány szerint kémekként, élő pajzsként, futárként, őrként, de gyakran akár kivégzőként vagy térítőként is dolgoznak.
Szíriában közvetlenül több, mint 5.000.000 gyermeket érint a konfliktus, Irakban szintén milliós nagyságrendű kiskorú él közvetlen háborús környezetben. A családjukat veszített, klasszikus szempontból iskolázatlannak tekinthető gyerekek eredeti környezetükből kiszakadva feltétel nélkül megbíznak kiképzőikben, akik általában a mennyország ígéretével veszik rá őket a nyilvános kivégzésekre vagy az öngyilkos merényletekre.
A társadalom ugyan megpróbál védekezni a jelenség ellen, Irakban jelenleg hozzávetőleg 2000 gyerekkatona van börtönben. A reszocializáció, a rehabilitációs út azonban nagyon hosszú és nagyon költséges. Az iraki börtönök – ahol 14 éves koruk felett felnőttekkel vannak a rabosított gyerekek a túlzsúfolt cellákba összezárva, - igen távol állnak az optimális körülményektől. Iskolákra, folyamatos felügyeletre, integrációra alkalmas közegre lenne szükség, azonban mindez nem adatik meg.
A továbbiakban jelentős problémaforrást jelent a lassanként felcseperedő új generáció, amely matchbox helyett géppisztollyal játszik és diákcsínyek helyett a Daesh foglyainak lefejezésével büszkélkedik. A kiképzőtáborok ontják magukból a normális életet soha nem látott gyerekeket, köztük a Daesh alatt harcoló, mintegy 80 000-re tehető külföldi harcos leszármazottjait is. Ők a nemzetközi biztonságra további kockázatot jelentenek, hiszen a szülői házban a származási országuk nyelvét megtanulva, a későbbiekben sokkal könnyebben épülnek be a konfliktuszónától távol eső, békés országok társadalmába.
Bármi is legyen a jelenség oka, a jövőben a terrorizmus elleni aktív cselekvés mellett jóval nagyobb súlyt kell helyezni a prevencióra és a rehabilitációra, fogalmaz az Economist írása is. Mindez érdekes kérdés annak fényében, hogy a menedékkérőket befogadó nyugati országok saját társadalmukon belül is küzdenek a szélsőséges, akár jobb-, akár baloldali csoportok térnyerésével, valamint a befogadott menekültek integrációjával.