Életre kelt társasjátékok

Régen volt, amikor a tikkasztó Fejér megyei nyárban fiúk lézengtek az utcán, árokpartokon ültek, papsajtot eszegettek, erejüket fitogtatva estek egymásnak és birkóztak a tarackos, szikes földeken. Aztán mikor már mindannyiukra ájult fáradtság tört, akkor egy fiú, a vezér, a diktátor kezdett el hosszú, véget nem érő okfejtésekbe. Bementek egyikük házának hátsó, hűvös fészerébe, s csöndben hozzáláttak az okos taktikus gyermeki fanatizmussal áhított társasjátékához.

Felcsut_comicstyleA környék fiai vártak és pontosan tudták, nem babra megy a játék. Hallottak a Capitaly-ról, de hogy majd miként kell betartani a szabályokat, azt még nem sejtették. Kezdetben majd csak a főváros kell, a  belváros és a legdrágább telkek, de nem akárkinek, hanem megvolt az ember, később az emberek, akik vásároltak, gyűjtöttek, adtak és vettek okosan, egy felsőbb irányítójátékos tévedhetetlen következetességével.

Az első játékoknál még akadtak zendülők. Olyanok, akik felismerték, hogy valójában miről is szól az egész, hogy mérhetetlenül igazságtalan az, hogy nem versenyezhetnek, csak egy valaki dönt odafent arról, hogy kinek milyen szerep jut.

Később ezek a fiúk elmaradoztak, másfelé kóboroltak, vagy beletörődtek, szolgáltak és még szolgálnak ma is. Aztán lassan kezdett körvonalazódni egy új, sok régi játék sajátos ötvözetének is tekinthető öszvértársas, amibe belekeveredtek a Gazdálkodj okosan! és a Capitaly diktátor számára jól jövedelmező szabályai is.

Ekkor már mindenki tudta, hogy nagy dolgok előtt áll az ország, mert amit a fiúk kitaláltak, az egy napon valósággá fog válni.

- Segítsük a családokat is!- mondta egy jóindulatú, de fölöttébb együgyű, sokadik gyerekként született srác a csapatból, ám ekkor egy ravasz mosollyal a diktátor azt felelte neki:

- Sok jó ember kis helyen is elfér - és juttatott neki egy aprócska földdarabot. Aztán egy kis idő múlva már nem volt idő a játékot újra és újból végigjátszani. De nem is volt szükség rá, mert a nyertes nevét már a kezdetek kezdetén tudta mindenki. No meg a társas két évtized alatt országos méretű valósággá vált.

Az emberek pedig sokáig nem ismerték fel, hogy maguk is valakit kiszolgáló játékosok, akik veszíthetnek, de nyerniük nem szabad.