A Taigetosz-törvényhez hasonló megalázás az iskolában

A Taigetosz-törvényhez hasonló megalázás az iskolában

A "Szülői összefogás gyermekeink jövőjéért" oldalon egy édesanya osztotta meg június elején "élményét" fiával kapcsolatban, amiből úgy tűnik, máris beérett a kormányzat "központi megaláztatás-programja". Most a fiú is megszólalt.

Éppen csak, hogy megszavazták, van iskola, ahol megjelenik a Taigetosz-törvényhez hasonló megalázás. A kirekesztő kormányzati hozzáállás elérte célját - írtuk korábban az esetről.

A "Szülői összefogás gyermekeink jövőjéért" oldalon egy édesanya osztotta meg júniusban "élményét" fiával kapcsolatban. Nyolcadik osztályos végzős gyermeke aspergeres magántanuló, anyja szerint okos, értelmes, bármelyik iskolának büszkének kellene lennie rá, ennek ellenére az intézmény nem engedte, hogy részt vegyen a saját ballagásán. Aztán az iskola is reagált a történtekre, az igazgató a 24.hu-nak elmondta, nem tiltották meg, hogy a fiú részt vegyen a ballagáson, csak a tantestület nem tartotta szerencsésnek.

Most a fiú írt nyílt levelet, melyet a 24.hu változtatás nélkül közölt:

Figyelemmel követem a cikkeket és olvasgattam a kommenteket. Én mint az ANYA gyereke, úgy vélem hogy sokatoknak is kijárna egy hasonló diagnózis, a cikkek nem azt hivatottak vitatni, hogy én aspergeres vagyok, hanem azt hogy nincs meg a megfelelő oktatási rendszer. Komolyan tudjátok ti egyáltalán, hogy mi van?! Persze vannak és lesznek is iskolák, amik több, mint jól teljesítenek, de szerintetek egy ilyen hely arra koncentrálna, hogy segítsen a gyengébbnek? Nem, sebesen haladnának előre engem lehagyva, attól még hogy azt mondjátok, átvihettek volna egy nekem megfelelő iskolába az még nem lesz olyan egyszerű, mint azt gondoljátok. Nem vagyunk varázslók, hogy csak úgy bármit megtehessünk, nekünk is meg van kötve a kezünk, sőt rajtunk vasbilincs van kötél helyett… Először is Aspergerem van, nem autizmus, ahogy látom sokan egy nagyra nőtt csecsemőnek képzelnek el engem, felejtsétek el. Nem az iskola mindennek a probléma faktora, én is hibáztam sokat, de ha te nem, akkor Disney egyik kis hercegnője lehetsz.

Egészen óvodás koromtól kaptam különféle emberektől különféle fejlesztéseket, amik egészen az utolsóig abból álltak hogy jött egy aranyos nénike, aki elővette a különféle játékait és játszottunk. Nem mondom, hogy jobban szerettem volna órán ülni, de amikor már elkezded, egy 6 éves bőrében érezni magad elég kiábrándító volt, így hát ezeket nem mondanám fejlesztésnek, csak megtanultam jól UNO-zni.

Az új Ofi-tankönyvek amiket kaptunk, elég szánalmasak, még rajta is van, hogy “kísérleti tankönyv”, de szerintem még a béta teszten se ment át.

Nem szándékosan lettem magántanuló ugyan ezt sokan írták, de ahogy látom sokaknak szelektív látása van, bár az is igaz, hogy ez elkerülhetetlen volt. Nem voltam gyűlölet tárgya, az osztályban nem volt probléma, lettek barátaim, van akit bírok és van akit nem.

Na meg vannak azok, akik azt gondolják, hogy édesanyám hazudna meg Soros György van az ügyben …. Erre csak annyit tudok mondani: túl sok krimi..

Anyámnak elege lett a helyzetből és tenni akart valamit, olyan baj ez? És akik még mindig le vannak ragadva az Asperger meg a sulim témájánál, lássatok egy kicsit mélyebbre a dolgoknak.

Ha minden gondolatomat le akarnám írni az soha nem érne véget, lássatok a szövegkörnyezeten túlra és már egy kicsit többek lehettek azzal. Még mindig van rengeteg minden amit megoszthatnék, de az túl komplex ahhoz, hogy habkönnyen írhassak róla.”

A fiú édesanyja csak annyit fűzött hozzá a fentiekhez, hogy a gyerek nem véletlen kerülte a ballagás témáját írásában, mélyen bánthatja őt, ezért hárítja érzéseit. Ám ahogy a fiú is írja üzenete végén, biztosan nem ez volt az utolsó alkalom, hogy leírta a gondolatait.