Hawking figyelmeztet: el kell hagynunk a Földet!

Hawking figyelmeztet: el kell hagynunk a Földet!
Fotó: Fotó: Boston Globe / Getty Images Hungary

Donald Trumpnak is odabökött: Elmondta, hogy a klímaváltozással kapcsolatban minden idők legrosszabb döntését hozta meg az amerikai elnök.

Konkrét célokat is megfogalmazott: 30 éven belül holdbázis építését szorgalmazza, illetve szerinte 2025-re el kell jutnunk a Marsra is.

Stephen Hawking Trondheimben, a Starmus Fesztiválon osztotta meg félelmeit a közönséggel, valamint felszólította a világ vezető országait az azonnali cselekvésre. Szerinte ezeknek a céloknak a kitűzése új lendületet vinne a lelassult űrprogramba.

Hawking Donald Trumpnak is odabökött. Elmondta, hogy a klímaváltozással kapcsolatban minden idők legrosszabb döntését hozta meg az amerikai elnök.

Megjegyezte azt is, hogy az emberiség jövője szempontjából elengedhetetlen az űrutazás:

Kifogyunk a helyből, és csak új világok felé mehetünk. Itt az idő, hogy felfedezzünk más naprendszereket.

Az elméleti fizikus hozzátette, a Földön nincs hosszútávú jövője az embernek, az egyetlen lehetőség, hogy:

 bátran odamegyünk, ahová még senki nem ment korábban.