Most már biztos: a kormány magasról tesz az állatvédelemre

Most már biztos: a kormány magasról tesz az állatvédelemre

Óriási botrányt kavart, hogy tavaly agyonvert egy kiskutyát a deteki alpolgármester fia és társa. Bejárta a hír az országot, újságírók, televíziós stábok készítettek riportot a településen az eset után. Azt hittük, ebből precedens értékű ügyként letöltendő szabadságvesztés lesz.

Aztán persze, ki kellett ábrándulnunk, a héten meghozták a jogerős ítéletet: az elkövetőket felfüggesztett szabadságvesztéssel „sújtották” ezen kívül pedig el kell olvasniuk Csáth Géza Anyagyilkosság című novelláját, és meg kell nézniük a könyv alapján készült Witman fiúk című filmet. Ezután az állatkínzás lehetséges következményeit feldolgozó fogalmazást kell írniuk.

Ahogy maga a bűncselekmény, úgy az ítélet is mindenkit meglepett. Mégis, ki gondolhatja komolyan azt, hogy erre a két hidegvérű állatgyilkosra hatással lehet bármilyen könyv vagy film, vagy egyáltalán tényleg elolvassák/megnézik? Talán a bíró se, de nincs mit tenni, ő is csak egy rendszer szolgája.

De milyené? Egy olyané, ami rendszeresen elutasítja az állatvédelem javítására vonatkozó javaslatokat, amely nem egyeztet az állatvédőkkel, egy olyané, ahol például Semjén Zsolt azt mondhatja:

a mennyország nincs nyitva az állatok számára.

Persze, nem feltétlenül kellene meglepődni egy olyan emberen, aki bár tagadja, hogy szórakozásból öl állatokat, azt több helyen is bevallotta, hogy szenvedélye a vadászat, amely szerinte az ember antropológiai természetéből következik.

Ugyanennek a rendszernek az egyik főura Lázár János is, akit korábban a Kormányinfón az Alfahír arról kérdezett, hogy a Fidesz miért nem hajlandó még tárgyalni sem az Országgyűlésben az állatkínzást letöltendő börtönbüntetéssel sújtó, a Jobbik által beterjesztett büntető-törvénykönyvet módosító javaslatról. Lázár válaszul azt mondta, hogy ő inkább „embervédelmi ügyekkel” foglalkozik.

Ilyen egy szociálisan rendkívül érzékeny kormánytag, aki úgy véli: akinek semmije nincs, az annyit is ér. Szerinte Magyarországon amúgy is "nagyon szigorú" - lásd fenti ítélet - szabályozás van érvényben, amelynek módosítására semmi szükség. Talán nem túlzás kijelentetni, hogy a kormány érzékenységből megbukott, sőt maga a rendszer és kiszolgálói is megbuktak.

Bevallom őszintén nagy állatbarátként, nekem ennyi pont elég ahhoz, hogy antipatikussá váljon számomra valaki, érdemes azonban egy kicsit tovább gombolyítani a fonalat. Ahogy Csányi Vilmos is mondta:

 aki kutyát kínoz, emberre készül.

Ennek analógiáján kijelenthetjük, hogy akiket az állatok nem érdekelnek, akik nem érzékenyek az állatvédelem problémájával kapcsolatban, azokat valószínűleg az emberek sem érdeklik, és nem érzékenyek az emberek problémáival kapcsolatban sem. Az pedig nagyon veszélyes, ha ilyen tagok ülnek a kormány soraiban.