Matolcsy csicskái, vagy pénzügyi zsenik szállták meg Kecskemétet? – interjú a város független polgármesterjelöltjével

Matolcsy csicskái, vagy pénzügyi zsenik szállták meg Kecskemétet? – interjú a város független polgármesterjelöltjével
Hugyecz Zoltán

Úgy tűnik, hogy Kecskemét Matolcsy György jegybankelnök és rokonsága, a Szemerey-klán fővárosává vált. A Gyurcsány-kormány által Kecskemétre helyezett Mercedes-gyár dolgozói, illetve az ott lakók nem igazán hálálták meg a baloldalnak a nagyvonalú „ajándékot”. A jegybankelnök által megálmodott Pallasz Athéné Egyetem, amely feltételezhetően az unortodox közgazdászok képzésének sasfészke lesz, szintén a Szemerey családhoz, illetve annak érdekkörébe került. A Szemerey család ontja magából a pénzügyi zseniket, a vállalati tisztségviselőket, újabb és újabb cégeket. Persze vannak, akik szerint ez csak egy lufi, és valójában az egész mögött Matolcsy György sajátos, mondhatni unortodox közpénzkezelési modellje áll, miszerint a közös vagyonunk nagyon hamar el tudja veszíteni közpénz jellegét. Hugyecz Zoltán, független polgármesterjelölt a szkeptikusok közé tartozik, őt kérdeztük Kecskeméttel, illetve a Matolcsy-Szemerey-ügyekkel kapcsolatban.

Zsúrpubi: Sok város álmodozik egy egyetemről, Kecskemétnek ez most megadatott. Ön mégis nekiment a város szempontjából hasznosnak tűnő kezdeményezésnek. Miért?

Hugyecz Zoltán: Én nem az egyetemet támadom és támadtam, hiszen ez egy komoly előrelépés a város életében. Ma is, mint eddig bármikor, azt mondom, hogy Kecskeméten nincs múltja a közgazdasági képzésnek, főleg nem egy unortodox Matolcsy-féle közgazdaságtannak. A GAMF kecskeméti főiskola műszaki tudományokra lett alapítva, ennek hagyománya van. Ezt kellene egyetemi szinten oktatni és nem valamiféle „matolcsyzmust”! A másik gondom az egyetemmel, hogy tudomásom szerint az egyetemi kampusz építésének eredeti költsége 15 milliárd forintban volt meghatározva. Ugyanakkor jelenleg az első ütemet (oktatási épület és a második épület pinceszintje) a közbeszerzési értesítő alapján 12 milliárd forintból építi a ZÁÉV. Megjegyzem, további négy épületet kell még felépíteni, meg egy kilátót, és a berendezések értékéről még információnk sincs. Ha feltételezzük, hogy ezek az épületek is hasonló árazással lesznek kivitelezve, akkor a végszámla az adófizetőknek pénzéből megközelíti vagy akár meg is haladja majd az 50 milliárd forintot. Úgy, hogy ebben az összegben még nincs benne a berendezés és a felszerelések.

Ne felejtsük el, hogy ez a pénz feltehetőleg a Matolcsy György által irányított Magyar Nemzeti Bank alapítványain keresztül fogja elveszíteni közpénz jellegét. Én attól félek, hogy ez a kiemelt beruházás olyan lesz, mint a vizes VB vagy a Puskás Stadion. Azok is az eredetileg tervezet költések többszörösébe kerültek.

ZSPB.: Az egyetem vezetése milyen módon kötődik a Matolcsy-Szemerey-klánhoz?

H.Z.: Tudtommal az egyetem vezetése nem kötődik a Matolcsy-Szemerey családhoz, bár az igaz, hogy Szemereyné Pataki Klaudia Kecskemét város polgármesterének férje, Szemerey Szabolcs a főiskolán volt alkalmazásban mindaddig, amíg az egyetemi kampusz építését koordináló Kecskeméti Duális Oktatási Zrt. vezérigazgatója nem lett. Bár arról továbbra sincs információm, hogy a főiskolán, elnézést egyetemen megmaradt-e a munkaviszonya. Ez az a részvénytársaság, melyet a Pallas Athéné Alapítványok hoztak létre alapítványonként 2 milliárd forintos tőke befizetésével. Így lett a zrt. jegyzett tőkéje 12 milliárd forint. A fentieket figyelembe véve, mégiscsak van kötődése a Matolcsy-Szemerey családhoz az egyetem vezetésének, bár ez közvetett.

ZSPB.: Az egyetem új kampusszal is bővül. Állítólag csak az új oktatási épület önmagában 10 milliárdos gigaberuházás. Mit tud erről, kik fognak ott tanulni? Magyar vagy külföldi diákok?

H.Z.: Mindenek előtt pontosítanom kell. A kampusz első és a második épületének pinceszintjét 12 milliárd forintból építik. Úgy gondolom, hogy magyar és külföldi hallgatói is lesznek a létesítménynek, bár erről meg nincsenek pontos információim.

ZSPB.: Az egyetem nemrég kapta meg a Pallasz Athéné Egyetem nevet. Tudja esetleg, hogy miért változtatják meg ilyen hamar Neumann János Egyetemre?

H.Z.: Az egyetem elnevezése komoly vitákat és ellenszenvet váltott ki a kecskeméti polgárok körében. Véleményem szerint ez is hozzájárult ahhoz, hogy ilyen rövid idő alatt új nevet adtak az egyetemnek. Viszont az is az igazsághoz tartozik, hogy az új névvel is vannak gondjaik a kecskemétieknek, hiszen nem kecskeméti tudós nevét adták az intézménynek, pedig jócskán lett volna rá lehetőség. De kétségtelen, hogy az új név messze jobb, mint az előző volt, ez nem vitás.

ZSPB.: Mind a DK, mind az MSZP kecskeméti jelöltje elhatárolódik az Ön által képviselt és megfogalmazott politikai aktivitástól. Ennek mi lehet az oka, mi állhat a háttérben?

H.Z.: Én erről nem tudok mit mondani. Őket kellene megkérdezni, mi a gondjuk azzal, hogy feltárom a városban történő visszásságokat, és kendőzetlenül kimondom az igazságot. Mivel én nem vagyok párttag, és nem is tervezem, hogy csatlakozom bármelyik párthoz is, bár természetesen szimpatizálok egyes tömörülésekkel. Feltételezem, hogy ez lehet a probléma, de hangsúlyozom, hogy ez csupán feltételezés a részemről.

ZSPB.: Lassan monográfiát írhat a Matolcsy és Szemerey famíliák családfájáról, olyan alaposan ismeri azokat. Elmagyarázná nekünk, hogy ki kivel van, illetve ki kinek a kicsodája?

H.Z.: Kezdjük talán a legismertebb kapcsolati személlyel, Matolcsy Györgyel. Az ő első unokatestvérei Szemerey Tamás és Szemerey Zoltán. Bár Zoltán a háttérben dolgozik, Tamás jól ismert a közéletben. Az ő bankja a Növekedési Hitel Bank, és a legújabb információk szerint a Pécsi Sörfőzdét is felvásárolta. Szemerey Szabolcs, aki a kecskeméti polgármester asszony férje, anyai ágon másod-unokatestvére Matolcsy Györgynek. Amúgy a Matolcsy családnak régi családi kötődése van a megyéhez és a megyeszékhelyhez, csakúgy, mint a Szemerey családnak. Még egy érdekes információ a családi üzlettel kapcsolatosan: Szemerey Tamás NHB Bankja adott 400 milliós növekedési hitelt - mint az tudjuk, ez az MNB által kibocsátott hitelkonstrukció - Szemerey Szabolcs 3 millió forintos jegyzett tőkéjű, és alig több mint 8 millió forintos éves árbevételű cégének, a Szempont Consulting Kft-nek. Ezt a hitelt a vállalkozás cégtulajdon vásárlásra fordította, és hogy, hogy nem, bevásárolta magát az egyik Szemerey Zoltán tulajdonában levő cégbe, a Pesti-Helvét Kft-be. Erre az üzletrész vásárlásra közel 70 millió forintot költött. Mindenki döntse el, ez etikus-e, hiszen az egyik unokatestvér által adott hitelt végül is egy unokatestvéren keresztül az unokatestvér testvére kapta meg.

Matocsy-Szemerey

ZSPB.: A Szemerey család, köztük Kecskemét jelenlegi polgármestere, Szemereyné Pataki Klaudia is rokonságban áll Matolcsy György jegybankelnökkel. Ön már többször célzott erre, miért gondolja, hogy csak a rokoni kapcsolat állhat a Szemerey-klán sikerei mögött?

H.Z.: Hogy mi lehet a kecskeméti Szemerey család sikerének titka, azt én nem tudhatom. Az viszont tény, hogy

mikor Matolcsy Györgyöt kinevezték a jegybank elnökének, és le kellett mondania országgyűlési mandátumától, tudomásom szerint Szemereyné Pataki Klaudia vette át a helyét. Arról nem is beszélve, hogy amikor meg Matolcsy György Nemzetgazdasági miniszter volt, Szemereyné Pataki Klaudia egyik napról a másikra miniszteri biztos lett Matolcsy György tárcájában.

Bár ez a megbízatás még érthető is lenne, hiszen Kecskeméten van egy Mercedes autógyár. De nem ezt nevezik nepotizmusnak?

ZSPB.: Mint azt említette, Szemerey Szabolcs jelenleg a Kecskeméti Duális Oktatás Zrt. vezetője, amely vállalkozás bábáskodik az egyetem fejlesztésénél. Vele szemben is többször megfogalmazta már kritikáit. Miért nem tartja alkalmasnak Szemerey Szabolcsot a feladatra?

H.Z.: Véleményem szerint egy ilyen kiemelt beruházás irányítására szakembert kellett volna alkalmazni. Szemerey Szabolcs főiskolai gépészmérnöki végzettségű, és nem rendelkezik a megfelelő, több éves tapasztalattal egy ilyen nagy beruházás irányításához, koordinálásához. Aggályosnak tartom a kinevezését, hiszen – ahogy arra már korábban is céloztam – a családja telepszik rá a városra, és ez véleményem szerint a hatalommal való visszaélés.

ZSPB.: Van tudomása konkrét bűncselekményekről, vagy törvényesen le van papírozva minden?

H.Z.: Konkrét bűncselekményről nincs tudomásom, és nem is az a célom, hogy feljelentéseket tegyek a mai, „urambátyám” törvénykezési rendszerben.

Bár ha további hitelt érdemlő, bizonyító erejű, konkrét adatok a rendelkezésemre állnak, természetesen feljelentést fogok tenni, jóllehet kevés esélyt látok arra, hogy a mai joggyakorlatban ennek bárminemű következménye legyen. Elsősorban azt szeretném, hogy az állampolgárok felébredjenek végre, mert ezt a szép országot, amely a közös hazánk, éppen szétlopja a jelenlegi politikai elit.

ZSPB.: Az Ön által, illetve érdekében Kecskeméten kihelyezett plakátok egy részét letakarták. A várossal volt ezzel kapcsolatban vitája. Mi a konfliktusuk lényege?

H.Z.: A várossal nem volt vitám, csak a plakáthely kiadójával, aki közölte velem, hogy felsőbb kérésre eltávolítja tájékoztató jellegű plakátjaimat.

ZSPB.: Elszántan küzd a polgármesteri pozícióért. Mi hajtja? Ön szerint lehet reális esélye egy tradicionálisan konzervatív város irányításának átvételére?

H.Z.: Én nem küzdök a polgármesteri posztért mindenáron, hiszen a versenyszférában dolgozva, jól érzem magam a bőrömben. Azonban 2014-ben elszakadt nálam a cérna, és úgy döntöttem, elindulok az önkormányzati választásokon, kizárólag a polgármesteri székért. Akkor és a mai napig is egyetlen célom volt és van, hogy Kecskemét városát olyan személyekkel közösen irányítsam, akik nem elsősorban pártpolitikusok, hanem szakemberek. Meg vagyok győződve arról, hogy az elmúlt 25 évben ez Kecskeméten sem valósult meg. Ha végre a kecskemétiek is megértik, hogy ne választási ígéretekre és politikai pártokra adják le szavazatukat, hanem olyanokra, akik tudásukat, tapasztalataikat, képességüket adják a város fejlődése, élhetőbbé tétele érdekében, akkor még egy tradicionálisan konzervatív városban is lehet hozzáértő, kizárólag a város polgárainak érdekeit szem előtt tartó multikulturális és multipolitikai vezetés. De ezt majd a választópolgárok eldöntik. Addig is kutatok, feltárok, kimondom azt, amit sokan nem mernek, mert félnek a hatalom megtorlásától.