Levelet kaptam, lájf…
Méghozzá Donald Trumptól. Örvendek is erősen. Na jó, nem személyesen nekem címezte az USA új elnöke, hanem Orbán Viktornak. De mivel minden magyar része a Nemzeti Együttműködés Rendszerének, úgy gondolom, a „tisztelthölgyeimésuraim, kedvesbarátaim” körébe én is beletartozom.
Trump megköszönte a mi Viktorunknak, hogy ő köszöntötte Donaldot beiktatása alkalmából.
Nem kis dolog ám ez. Hisz nekünk, a vasfüggöny innenső oldalán szocializálódott népnek máig sokat jelent, ha levél jön a mindig is szabad világból. Trump ráadásul olyan magasztos gondolatokat üzent nekünk, minthogy „kihívások előtt állunk, amelyeket – hitem szerint – közös alapokon, partnerséggel le tudunk küzdeni.”
Nem véletlenül lelkes egy emberként az egész kormányzati sajtó, Havasi Bertalannal, Viktor sajtófőnökével az élen. Donald számít ránk, barátok vagyunk, valami elkezdődött. Végre.
Azt a kis rossz érzést, ami van bennem, igyekszem elhessegetni. Noha nem végeztem sem amerikai elnök-, sem miniszterelnökképzőt, van némi fogalmam a formalevelekről. S Trump levelének kicsit sabloníze van. Olyan „Ctrl C-CtrlV”, nem? Csak én érzem így?
No, de nem is ez számít, hanem az, hogy Donald azért mégiscsak írt. Mert igenis nagyra értékeli Viktor támogatását és bátorítását. Erős bástya a mi miniszterelnökünk, ha még Donald Trump is belőle merít erőt.
S mennyivel előrébb tartana napjainkban Amerika, ha Viktor a belőle áradó energiát személyesen sugározhatta volna a mindenhonnan támadott Donaldra.
Igazán nagy kár, hogy a mi vezetőnket a beiktatási ceremóniára nem hívták meg!