Alkotmánybírósághoz fordulnak a képviselők a lex csicska miatt

Alkotmánybírósághoz fordulnak a képviselők a lex csicska miatt
Fotó: zsurpubi.hu

Várhatóan még a héten aláírja az összes ellenzéki képviselő a Jobbik alkotmánybírósági beadványát a plakáttörvénnyel kapcsolatban.

Lukács László a Hír TV Reggeli járat c. műsorában arról beszélt, hogy bíznak abban, hogy az Alkotmánybíróság még az ősszel megvizsgálja beadványukat. A Jobbik képviselője szerint a törvény több ponton is alaptörvény-ellenes, ugyanis egyes pontokat kétharmados, nem pedig feles többséggel kellett volna elfogadnia a parlamentnek.

Mint ismert, a javaslatot úgy szavaztatták meg a törvényalkotási bizottsággal, majd a parlamenttel, hogy csak az Országgyűlésben jelenlévő képviselők felének kellett hozzá a voksa. Gulyás Gergely pedig véletlenül elárulta a sajtósoknak, amit egyébként előtte is tudni lehetett, hogy valójában a pártok finanszírozásáról szavaztak.

Az Alaptörvény VIII. cikke értekezik arról, hogy "a pártok működésének és gazdálkodásának részletes szabályait sarkalatos törvény határozza meg". Tehát az, hogy mennyiért és hogyan helyez el egy párt plakátot, gazdálkodást érintő kérdés, amit sarkalatos törvényben kell szabályozni.

Vagyis, egy normális demokráciában erre a törvényre azt mondná az Alkotmánybíróság, hogy alkotmányellenes.