Welcome to Hell - Lángokban áll Hamburg a G20-ak miatt

Welcome to Hell - Lángokban áll Hamburg a G20-ak miatt

Háborús állapotok uralkodnak Hamburgban - írta az Index. A G20-csoport a 12. csúcstalálkozóját tartja a világ kapujának is nevezett észak-németországi kikötővárosban, ez borzolta fel a kedélyeket.

Csütörtök este 7-kor több mint 12 ezer ember vett részt a gazdasági nagyhatalmak találkozója ellen szervezett „Welcome to Hell” (Üdv a pokolban) nevű tüntetésen, ezer fő csuklyában, arckendőben vonult. Mivel ez illegális, a rendőrség megállította, majd oszlatni kezdte a tömeget. Az összecsapásokban vízágyút, gumibotot, könnygázt használtak, míg a tüntetők égő barikádokat állítottak és petárdáztak. Legalább 78 rendőr és egyelőre ismeretlen, de bizonyosan nagy számú tüntető sérült meg - közölte a lap. A zavargások mostanáig nem csitultak. Megtámadták a Putyint elszállásoló hotel biztonsági stábját is - írta a helyi sajtó. A zavargók a Park Hyatt Hotel ellen indultak, ami az orosz, a dél-koreai és az ausztrál elnök szálláshelye.

Nem egyedi eset a hamburgi, májusban például a taorminai csúcstalálkozó helyszínétől délre, Giardini-Naxos település tengerpartján „NO G7” jelszóval kezdődött a hetek politikája elleni tüntetés, amelyen egy-kétezer ember vett részt a hatóságok rendkívüli biztonsági intézkedései közepette. A megmozdulás később a globalizációellenes tiltakozók egy része és a rendőrség közötti összetűzésbe torkollott.