Az Orbán-kormány hungarikumai

A magyar ember mindig is büszke volt a hazája által kitermelt értékekre. Hungarikum például az Egri bikavér, a kalocsai fűszerpaprika, a magyar szürke szarvasmarha, a tokaji aszú, a Zsolnay-porcelán, vagy éppen Puskás Ferenc életműve.

Orban_lancos

Ezeket a különböző területekről származó kincseket minden honfitársunk egyformán a magáénak érzi, hiába egri az a bor, hiába Kalocsán termett az a paprika. Puskás Öcsit sem csak a Kispest, hanem a Fradi- vagy Újpest-szurkolók, de még a focira fittyet hányók tábora is a szívében őrzi.

Közös értékekről van szó, mindannyian ugyanúgy a részesei vagyunk, és amikor büszkék vagyunk ezekre a nemzetközileg is elismert produktumokra, akkor kicsit saját magunkra is azok lehetünk.

Az elmúlt évek kormányzásának köszönhetően egy hazánkról informálódó, vagy országunkba látogató külföldi számára szinte biztosan más tényezők ugranak be velünk, magyarokkal kapcsolatban. Ami még rosszabb, hogy ezeket mi nap mint nap a saját bőrünkön is érezhetjük. Olyan dolgokról van szó, melyekkel szembesülve sokfajta érzés elönthet bennünket, de büszkeség biztosan nem. Ezek az Orbán-kormány hungarikumai.

Ilyen például a stadionépítés. A terület érdekessége, hogy Orbánék egy veszteséges, évtizedek óta sikertelen sportágba ölnek bele százmilliárdokat, miközben sokkal fontosabb területek szép csendben haldokolnak.

Aztán itt van az egészségügy állapota - ennek a területnek a pusztulása miatt az egész ország fuldokol, s ez sajnos tragikus tükörképe a mai Magyarországnak.

A következmények nélküli, mértéktelen korrupció cseppet sem túlzó megállapítás. A hatalommánia, a hatalomhoz való ragaszkodás beteges méreteket öltött, és mindent felülír.

Vagy mondjuk a köztársaság helyett, inkább egy vajdaságban elképzelhető, lókupeci, zsebre tett kéz. Szinte hihetetlen, hogy egy - papíron - európai ország miniszterelnökével kapcsolatban kijelenthető, hogy ahol megjelenik, minden alkalommal a zsebei jelentette biztonságba rejti kacsóit. Egyéb, zavart kéz- és arcjátékáról inkább ne is beszéljünk!

A következő tudatosan megalkotott orbánikum a Migráns-Soros-Simicska-országimázs. A ránk erőltetett gyűlöletkeltés talán az egyik legkétségbeesettebben használt panel a Fidesz eszköztárában. Azonban már a polgárság egyre nagyobb része látja át, hogy nevetséges az élelmiszeripar, vagy bármely más szegmens hiányosságait – de gyakorlatilag minden rosszat - a migrációra fogni. Az is egyre több ember előtt tiszta, hogy nem Soros és nem is Simicska az országunk ádáz ellensége, hanem maga Orbán Viktor és az általa vezetett rezsim működése.

Kormányközeli sajtótermékek. Aki még nem felejtette el teljesen, hogy miért van a nyakán a feje, és mire kéne azt használnia, láthatja, hogy már-már észak-koreai mintára, megrendelésre gyártott orbitális hazugságokat igyekeznek az arcunkba tolni minden fronton, elterelve a figyelmet az egyébként valóban fontos, ám a kormányról igencsak gyászos képet festő ügyekről.

Szomorú jellemzője az országnak, a Fidesz minden kommunikációs fortélya ellenére érezhető, az összes környező országnál alacsonyabb bérszínvonal is.

Eltűnő fiatalok. Szorosan összefügg az imént említett bérezés kérdésével. Az elmúlt években több százezer fiatal hozta meg kényszerből az egyik legszomorúbb döntést: a megélhetése miatt elhagyta családját, barátait, hazáját.

Az sem jelent újdonságot, hogy bizony nyugdíjasok országa is vagyunk, hiszen Viktorék foggal-körömmel ragaszkodnak a szennylapjaikon, kamuhíradóikon, plakátfelületeiken keresztül legkönnyebben megvezethető, a választásokat eldönteni képes réteghez. Nem csoda, hiszen ezen a korosztályon kívül lassan már nem marad épeszű ember, akinek a szavazatára számíthatnának.

Sajnos a sort még hosszasan lehetne folytatni. A tanulság azonban mindennél fontosabb:

Ahogyan a valóban kiváló magyar értékek esetében a büszkeség, úgy az Orbán-rezsim által előállított hungarikumoknál a szégyen és a felelősségünk a közös!

De van egy jó hírem. Rendelkezünk egy olyan értékkel, amit évezredek óta magunkénak tudhatunk. Ez a szabadság kiharcolásának képessége.

Ezt a kiváltságot, hungarikumot kell újra elővennünk, kicsit leporolnunk, és néhány hónap múlva a szívünk mélyére és a tollunk hegyére helyeznünk. Magunkért, azért, hogy újra büszkék lehessünk!