Simicska újra szívatja a kormányt, Lázár listázna

Simicska újra szívatja a kormányt, Lázár listázna
Fotó: zsurpubi.hu

Mint az a Hivatalos Értesítő idei 38. számából kiderül, Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter utasításba adta, hogy a plakáttörvény betartása miatt mind a budapesti, mind a megyei kormányhivatalok beosztottjainak listáznia kell a területi hatályuk alá tartozó plakáthelyeket.

A korábban már pletyka szintjén felmerült hír tehát most realizálódott. A lajstromozást speciálisan erre a feladatra kijelölt káderek (Pardon!) kormánymegbízottak fogják végezni, akik munkacsoportokat jelölnek majd ki az elvégzendő feladatokra. Amennyiben az adott kormányhivatalok nem rendelkeznek elegendő, a feladat elvégzéséhez szükséges munkatárssal, abban az esetben átcsoportosíthatják munkavégzésre a földrajzilag máshol munkát végző hivatali dolgozókat.

Egyértelmű, hogy a kormány minden elkövet annak érdekében, hogy rajta kívül egyetlen párt se tudjon kampányolni a 2018-as választásokra.

A dolog pikantériája, hogy Lázár utasítása még a „A nép nem betiltható, de a kormány leváltható” szövegű plakátokra válaszul született meg. Azóta a napokban már megjelentek az újabb, béruniós plakátok. Úgy tűnik, hogy Simicska fittyet hány Orbán vélhetően Alaptörvény-ellenesen átvitt plakáttörvényére.

Emlékezhetünk arra, hogy elsőre a kormány még kétharmados törvénnyel vitte az Országgyűlés elé a plakáttörvényt, majd amikor azt a teljes ellenzéki összefogás leszavazta, hirtelen rájöttek, hogy nem is sarkalatos, hanem csak feles módosítás is elegendő az ellenzéki plakátok betiltásához, majd botrányos körülmények között meg is szavazták azt.

Mint arról már beszámoltunk, Orbánt állítólag érzékenyen érintették az újonnan megjelent plakátok, bizonyos források szerint teljesen kiborult. Nem volt túl régen, amikor a kormánypropagandával azonos üzenet jelent meg a CÖF plakátjain. Majd Orbánék azzal védekeztek, hogy semmi közük nincs a plakátokhoz.

Úgy tűnik, hogy a kormány tátott szájjal rohant a fallosz-erdőbe…