Ügynök vagy áldozat – Ön szerint bűnös Kiss Tamás?
Ha meg akarjuk érteni egy totális diktatúra természetét, talán a legjobb, ha újra és újra elolvassuk Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című versét. Arról, hogy hogyan is működött egy ilyen diktatúra a versben említett mindennapokban, ezer és egy példát lehet hozni. Az alább leírt történet valós, főszereplője már hosszú évtizedekkel ezelőtt elhunyt, de valódi nevét – hívjuk most az egyszerűség kedvéért Kiss Tamásnak – nem fedem fel, és néhány, a cselekmény szempontjából nem fontos adatot is átírok.
Az eset nem sokkal a második világháború után, az átmeneti demokratikus időszakban kezdődött, miközben zajlottak a teljes kommunista hatalomátvétel folyamatai. Kiss Tamás a honvédségnél szolgált, nem volt tagja semelyik pártnak, nem foglalkozott a politikával, katonáskodni sem igazán akart, csak úgy gondolta, hogy így tudja a legjobban biztosítani a jövőt saját maga és családja számára. 1946 egyik esős őszi napja volt, amikor azt a megbízatást kapta, hogy néhány társával együtt egy vidéki laktanyából a fővárosba fuvarozzon egy szállítmányt. Egyik katonatársuk megkérte a csapatot, hogy a teherautón vigyenek el néhány demizson bort egy barátjának, és azt is hozzátette, hogy a szállításért cserébe nyugodtan igyanak ők is. A fiatal katonáknak nem is kellett több, ahogy ilyenkor sokakkal előfordult, győzött az emberi gyengeség, és mire Budapestre értek, igencsak felöntöttek a garatra.
Ekkor történt, hogy egy, a Magyar Kommunista Párt által szervezett munkástüntetés mellett haladtak el. Kiss talán társai heccelésére, talán csak egyszerűen azért, mert viccesnek tartotta, odakiáltotta a vonuló munkásoknak: „Kitartás! Éljen Szálasi!”
Innentől kezdve a történet tragikusan folytatódik. A tömeggel tartó államvédelmiseknek nem is kellett több, autóba ültek, utolérték és feltartóztatták a katonai teherautót, és csakhamar kiderítették, hogy ki a „nyilas felbujtó”. Kisst letartóztatták, és izgatás vádjával első fokon fél évre ítélték. Talán a bírók is tudták, hogy nem szándékos provokálásról, hanem egy rossz tréfáról volt szó. Az ügy ennyivel el is rendeződhetett volna, büntetését letöltve Kiss Tamás is élhette volna tovább az életét, immár a katonaságon kívül. Ám 1948-ban, amikorra a kommunista diktatúra már kiépült, elővették az ügyet. Az új eljárás iratai szerint ugyanis hibázott az először eljáró bíróság, mert nem vizsgálta ki, hogy a tömegre milyen hatást gyakoroltak Kiss szavai: megrémített-e egyeseket, vagy sikerrel járt-e felbujtó tevékenysége?
Természetes, hogy az amúgy is nevetséges perújrafelvételi indokokat két év után már nem lehetett kideríteni. Egyszerűen arról volt szó, hogy az államvédelem talált egy ballépést egy teljesen hétköznapi ember életében, amivel megzsarolhatták. Kiss előtt két út volt: vagy enged a zsarolásnak, és jelent kollégáiról, ismerőseiről, vagy megkockáztatja, hogy elveszíti építőipari állását, és három gyermeke nem tanulhat tovább, vagy legrosszabb esetben visszakerül a börtönbe. Bár nem került elő egyetlen jelentés sem, ami Kisstől származna – valószínűleg nem is írt soha senkiről semmit vagy jelentőset –, nem nehéz kitalálni, hogy melyik utat választotta. Bűnös lenne ezért Kiss Tamás? Ügynök vagy egyszerű áldozat ő maga is? Nehéz kérdések, amelyekre nincs egyértelmű válasz. Ami biztos, egy embertelen, zsarnoki diktatúra tönkretette egy teljesen hétköznapi, a hatalom szempontjából jelentéktelen személy és családja életét. Ez az igazi zsarnokság, amely innentől kezdve jelen volt Kiss életének minden egyes pillanatában, egészen haláláig.