Gulyás Gergely interjút adott: Soros

Gulyás Gergely interjút adott: Soros
Fotó: Facebook/Gulyás Gergely

A Fidesz alelnöke interjút adott a Heti Válasznak. Gulyás Gergely lényének zsenialitása ismét bivalyerős mondatokat szült, amellett, hogy Soros György nevét szokás szerint indokolatlanul rántotta elő a bűvészkalapból.

„A helyzet az, hogy az előttünk álló kampányban nekünk elsősorban a külső erőkkel szemben kell helytállnunk, Soros maffiahálózatával és a brüsszeli bürokratákkal szemben kell állnunk a sarat, meg az általuk működtetett médiával kell megküzdeni a következő kilenc hónapban" - ismertette az eddig még soha nem hallott, exkluzív fideszes választási programot, melytől joggal várhatjuk az amúgy is erős és büszke országunk további felvirágoztatását.

"Manapság már sajnos kevés sajtóorgánumra igaz, hogy híreket közöl. A legtöbb inkább híreket gyárt. Ez a balliberális oldal régi hagyománya, amely most azért lett fájó, mert néhányan a jobboldalon is követik" - fogalmazott. Ehhez nehéz kommentárt fűzni. De mondhatnánk úgy is, hogy tartalmi szempontból értékelni felesleges, hiszen a Fidesz alelnöke az önálló személyiség hiányából fakadó lyukakat nagyon tömény kormánypropagandával igyekszik foltozni.

Az összes uniós támogatásnak azonban kevesebb mint 5 százalékát nyerték el olyan személyek, akiket a kormánypártokhoz kötnek vagy kötöttek korábban – a helyzet pikantériájára tekintettel hadd ne fejtsem ki, mit jelent a múlt idő...

Köszönjük, Gergő! Zárójelben jegyezzük meg, hogy az EU-s közbeszerzések 5 százaléka egy 7 éves ciklus alatt sacc/kb. 100 milliárd forint. Mindenki gondolja végig magában, hogy kire gondolhatott a költő, és ezzel szemben mit mutat a valóság, amivel a fideszes politikusok nagyon régen elvesztették a kapcsolatot.