Orbán „posztszocialista” diktatúrája
Ez a politika jelenleg három fontos pillérre épül: egyrészről a kiábrándult, könnyen megvásárolható szavazatokat jelentő tömegekre, másrészről az egypártrendszerszerű posztszocialista államra, harmadrészt pedig a totális propagandára.
Orbán állítólag - többek között - az Adrián pihent. Csend volt. Jóval nagyobb csend, mint amihez hozzászoktatott minket az elmúlt hét évben ez a már régen nem polgári és nem is demokrata csürhe, amelyik éppen az országot szándékozik teljes mértékben bekebelezni. Orbán persze annyira sem tud elegáns lenni, hogy Áder „bajszos szar” Jánost kihagyja a kampányból, ezért feltételezhetően utasította, hogy Szent István ünnepén a „háborúról” is beszélnie kell. Fontos leszögezni, hogy természetesen veszélyt jelentenek a terroristák és az Európát újra és újra fenyegető, történelmileg évszádokról évszázadokra visszatérő iszlám hódítás. Ennek kivédésére szolgál a határvédelem úgy Zrínyi korában, mint napjainkban is. Tessék csendben megszervezni, oszt jónapot!
Jelenleg azonban jóval közvetlenebb veszélyt jelent Magyarországra nézve az a fideszes, „posztszocialista” egyeduralmi törekvés, amelynek célja, hogy Orbán vajdaságává, illetve kézi vezérlése alá hajtsa országunkat. Ez a politika jelenleg három fontos pillérre épül: egyrészről a kiábrándult, könnyen megvásárolható szavazatokat jelentő tömegekre, másrészről az egypártrendszerszerű posztszocialista államra, harmadrészt pedig a totális propagandára.
Az első pillér a demokrácia „veleszületett rendellenességének” kihasználásával, vagyis a racionális kormányzati döntéseket figyelmen kívül hagyó, a közéleti kérdéseket értelmezni sem képes társadalmi tömegek szavazógépként történő mozgósításával teremti meg a tulajdonképpeni modern ochlokráciát, a tömegek uralmát. Elsősorban a nyugdíjasokat, illetve a társadalom marginalizálódott rétegeit szólítja meg. Ha mindkét rétegre használható jelzőt kellene találnunk, akkor a „kiábrándult” lehetne ilyen, ezek az emberek ugyanis a demokráciából totálisan kiszerettek. Azokra a rétegekre épít Orbán, akik a rendszerváltás legnagyobb veszteseinek mondhatják magukat, jóllehet a magyar társadalom szinte egésze kudarcosan élte meg az elmúlt közel három évtizedet. És persze ne felejtsük el a levélben szavazó határon túli magyarokat sem!
A második pillér a szocialista egypártrendszert idéző erős állam, vagyis a „centrális erőtér” politikája. Egy puhadiktatúra. Ez persze kiegészül egy alrendszerként működtetett káderpolitikával, amely arra az egzisztenciális függésre játszik rá, amely alapjaiban határozza meg az egyén döntési képességeit. Ha leegyszerűsítjük, akkor ki kell mondanunk, hogy néhány éve már csak a fideszes párttagok és aktivisták, a Fideszt támogató személyek vállalkozásai számára terem csak babér, számukra viszont már engedélyezett egy bizonyos szintű szabadrablás is. Elég sok hír kering arról, hogy bizonyos fideszes vállalkozók vagy - ad absurdum a vajda közvetlen strómanjai - úgy vásárolnak fel ingatlanokat, illetve jól menő cégeket, vállalkozásokat, hogy felkínálnak egy adóellenőrzést kilátásba helyező, valamiféle hatalmi agresszióval megspékelt ajánlatot, amit - az amerikai gengszterfilmekből jól tudhatjuk - nem igazán illik visszautasítani.
A harmadik pillér lényege pedig a sajtó totális letámadásával, annak lépésről lépésre történő megkaparintásával, illetve propagandagépezetként történő működtetésével a választópolgárok tudatának totális beszűkítése. Orbán a bekebelezett televíziókkal, újságokkal, rádiókkal, hetilapokkal, illetve azok megtisztított szerkesztőségeivel az ország határain belül, az államkassza birtokában és az európai uniós forrásokat lefölözve, szinte erőforrás-korlátok nélkül tematizálja a közvéleményt, így a „háborús ellenségkép” szintjére süllyesztett totális propaganda révén semlegesíti - az ellenzék által folyamatosan követelt – valós problémákat feszegető, párbeszéden alapuló, érdemi vitát.
„Az ellenségesség a háborúból fejlődött ki, ahelyett, hogy - amint az helyes és értelmes - a már előzőleg létező, megváltoztathatatlan, igazi és totális ellenségesség vezetett volna a totális háború istenítéletéhez” – írja Carl Schmitt a Totális ellenség, totális háború, totális állam című művében. Habony „ilyennevűembertakormánynemfoglalkoztat” Árpi biztosan olvasta…