A hétvégén melegszik a kötcsei pörköltszaft – „A családpolitika és a keresztény értékek védelme áll majd az idei polgári piknik középpontjában”

Immár semmi kétség, a Magyar Időkben lehet a legszórakoztatóbb interjúkat olvasni. A lap hasábjain naponta szólalnak meg a Fidesz prominens politikusai, akik mindig akkorát mennek, hogy az ember egyből átnavigál különböző orvosi oldalakra, hogy utánanézzen, az ott produkált tünetek milyen pszichoszomatikus betegségekre utalhatnak.

A kormánypárti agyfúrás egyik fontos eleme, hogy mindig olyan kijelentéseket tesznek, amiről épeszű, ebben az országban vergődő ember nem hiheti el, hogy komolyan gondolják. Pedig de.

Ezúttal Balog Zoltán kanonizálta saját magát és pártjának tagjait, hiszen megtudhattuk, hogy „a családpolitika és a keresztény értékek védelme áll majd az idei polgári piknik középpontjában”, amelyet a hétvégén tartanak Kötcsén. Ha valaki nem tudná, ez a Fidesz Balatonszárszója, a holdudvar közös pörköltzabálásának epicentruma.

A NER legtekintélyesebb figurái gyűlnek itt össze évente, s természetesen – úgy, mint mások a fogkefét – magukkal viszik a hátsó fertályukat folyton tisztító utánfutókat. Így verődik össze egy olyan keresztény-konzervatív-polgári társaság, mely tagjainak még a pálinkától bűzlő lehelete is isteni kinyilatkoztatás.

Az egymás bő nyállal való körbeáztatásáról így nyilatkozott Balog a Magyra Időknek:

„A kötcsei közösség, az a körülbelül ötszáz ember a gazdaság, a tudomány, a kultúra, az oktatás világából, az egyházi életből, jóban és rosszban egyaránt támogatónk volt, és akkor is, amikor valami gondot, problémát láttak. Értünk haragszanak, nem ellenünk. Azt szeretnék, ha jobban mennének a dolgok, és az efféle bírálatra minden kormánynak szüksége van, nekünk is. Tehát az elégedetlen, bíráló hangokat én egyáltalán nem tartom kiiktatandónak. Ellenkezőleg! Minden kritikát meg kell hallgatni, főleg ha ilyen tekintélyes emberektől érkezik. Ebből a szempontból Kötcse minden évben arról is szól, hogy megméretjük magunkat a barátaink előtt.”

A fő esemény, az orákulum természetesen a legtöbb nyállal áztatott sztár: Orbán Viktor. Az ő beszéde adja meg az alaphangot a fideszes médiamilíciák partizánjainak, akik az itt elhangzott, tartalommentes mondatokat hosszú hónapokig böfögik majd vissza az éterbe. Most úgy tűnik, a keresztény értékeken, és a családokon lesz a hangsúly.

E két nagyon fontos téma tálalására pedig kapásból van két nagyon alkalmas ember: az időnként bárok kanapéján élvezkedő Halász, és a szóban forgó Balog Z., a lelkész, aki szerint Jézus adta nekünk a tízparancsolatot.

Falnak egyet közösen, s miközben pörköltszaft csorog az arcukon, megállapítják, milyen rohadt jól kormányoznak, lefektetnek még pár habonyi alapot az őszi, fokozódó gyűlöletkampányhoz, Magyarország pedig egyenes úton halad a családbaráti princípium megvalósítása felé.