Viktória királynő különös viszonya az indiai inassal

Viktória királynő különös viszonya az indiai inassal

Viktória királynőt, mint történelmi személyt nem a tanulmányaim során kedveltem meg, hanem a pár évvel ezelőtt bemutatott „Az ifjú Viktória királynő” (The Young Victoria, 2009.) című film kapcsán. Nagyon szépen bemutatta az uralkodó ifjabb éveit, a trónra kerülését és Albert herceggel kialakult szerelmét.

A „Viktória királynő és Abdul” (Victoria and Abdul, 2017.) című filmalkotással az uralkodásának egy másik szakaszát, életének végét ismerteti meg velünk Stephen Frears rendező.  A film igaz történeten alapul, ahogyan ez a legelején kiderül „…nagyjából”. 

Abdul Karim akkortájt kerül a királynő udvarába, amikor annak arany jubileumát ünnepelte a Brit Birodalom, és a királynő ismét nagy népszerűségnek örvendett. Abdult, mint indiai pincért, szolgát fogadták fel egy érme átadásakor, és rendkívül rövid idő alatt „munshi” (tanár, titkár) lett belőle, köszönhetően a királynő váratlan érdeklődésének és szimpátiájának. Viktóriát, mint India Császárnőjét hindi, urdu nyelvre tanította, később inasként szolgálta, és láthatóan rajongásig szerette. Ezen a közvetlen környezete és a családtagjai felháborodtak, de ezeket a vádakat Viktória végül elutasította, így csak a királynő halála után kellett visszatérnie Abdulnak hazájába, Indiába. A film ezt a rövid időszakot mutatja be.

Az idős, megfáradt királynőnek vérfrissítésként hatott az udvari protokollt kevésbé szívlelő jószándékú Abdul jelenléte, mind szellemileg, mind érzelmileg. Az előzetes alapján én többet reméltem a filmtől, de nem kell mást várni, mint egy érdekes kapcsolat alakulását, egy idős királynő és alattvalója között. Szigorúan ezekre az emberi kapcsolatokra koncentráltak az alkotók, és nem mutatták be az akkori brit-indiai háttérviszonyokat. Valahogy úgy, mint mikor egy festményen elnagyolt a háttér, mert csak a kiemelt, kép előterében lévő témát cizellálják.

Stephen Frears rendező egyébként nagyon jó életrajzi filmekben - pár évvel ezelőtt a „Muhammad Ali a Legfelsőbb Bíróság ellen” (Muhammad Ali’s Greatest Fight, 2013.) című filmjébe pillantottam bele, ami nem is igazán érdekelt, és végül - eredeti szándékaimmal ellentétben - végignéztem. Nyilván az is az ő érdeme - ha nem is kizárólagosan - hogy a filmművészet jelenleg élő legnagyobb színésznőit kéri fel a filmjei megvalósításához: Meryl Streepet (Florence, a tökéletlen hang, 2016.), Dame Helen Mirrent (A királynő, 2006.), Dame Judi Denchet (Philomena – Határtalan szeretet, 2013.).

Az az attitűd kifejezetten szimpatikussá tesz számomra egy rendezőt, ha visszatér egy-egy színészhez, színésznőhöz, és mindenféle skatulya nélkül, különböző karakterek megformálását bízza rá. Ahogyan Frears tette több alkalommal Judi Dench színésznővel - aki volt már 1930-as évekbeli színházi igazgatónő (Mrs. Henderson bemutatja), gyermeke után évekig kutató édesanya (Philomena – Határtalan szeretet), most pedig királynő (Viktória királynő és Abdul).

A filmjeiben a díszletek és jelmezek mindig gyönyörűek, mint most is, Judi Dench pedig az idős, betegségekkel küzdő királynő alakításában zseniális, miatta érdemes megnézni a filmet.