A zenész szerint ha jövőre nem lesz kormányváltás, évtizedes Fidesz-diktatúra kezdődik

A zenész szerint ha jövőre nem lesz kormányváltás, évtizedes Fidesz-diktatúra kezdődik
Fotó: Facebook/Kiscsillag

Lovasi András, a Kiscsillag zenekar frontembere a friss Magyar Narancsnak adott interjújában egy nagy ellenzéki összefogást sürget, melyben az MSZP-től az LMP-ig mindenki összefog a Jobbikkal, mert véleménye szerint csak így lehet elzavarni a Fideszt, s 2018 az ország utolsó esélye, hogy a változás választások keretében történjen meg. 

Lovasi szerint ugyanis, ha nem lesz kormányváltás jövőre, 30-40 évig a nyakunkon marad a Fidesz, mert nagyjából három-négy évtized a diktatúrák szavatossági ideje. 

A zenész kifejtette, unja a közéletet, utálja a Fideszt, de hiába beszél erről, úgyis csak azok hallják meg, akik szintén utálják Orbánékat. 

Lovasi András 2010-ben, a második Orbán-kormánytól Kossuth-díjat kapott, de saját bevallása szerint a szekrény mélyére süllyesztette. 

A Kispál és a Borz alapító tagja a 2009-es EP-választásokon az LMP listájának 16. helyén szerepelt.