Nem működik a gyűlöletexport: Macedónia nem hisz a Soros-sárkányfüvet árulóknak

Teljesen természetesen, hogy az osztrák parlamenti választás, az alsó-szászországi tartományi választás és hazánkban a devecseri időközi választás nagyobb médiavisszhangot kapott, mint a macedón önkormányzati választások.

Nikola Gruevszki

Pedig a macedón jobboldali ellenzék olyan sorosozó kampányt folytatott, amit a mi „pártunk és kormányunk” is megirigyelhet. A propaganda ellenére nem a várt eredmény született.

A balkáni ország érdekes politikai viszonyaival már korábban is foglalkoztunk.

Azóta a vereségébe beletörődni nem tudó helyi jobboldal még „Stop Soros! mozgalmat” is indított. Nikola Gruevszki volt miniszterelnök a nemzetét akarta Sorostól megvédeni.  A májusi szocdem győzelem után nem csak Orbán Viktor látogatott el Macedóniába, alvezérei is megérkeztek Szijjártó Péter és Németh Zsolt személyében, akik az amerikai milliárdos állítólagos terveinek elutasítását kérték a macedón választóktól.

A hirado.hu is elkezdte a macedón helyzet veszélyességét ecsetelni olyan eszközökkel, amit Magyarországon (még) nem vetettek be.

Mivel a balkáni útvonal lezárása miatt az országban kevesebb mint 50 (!) migránsnak tekinthető személy tartózkodik, ezért elkezdték híresztelni, hogy Soros György nyomására az Európai Unió 150 ezer migránst akar a kis országba telepíteni. Ennek a „veszélynek” a megakadályozására a szerintük érintett településeken népszavazásokat kezdeményeztek az önkormányzati választással egy időben. Mivel a kormány nem engedélyezte ezeket a helyi népszavazásokat, tüntetéseket szerveztek a kormány és Soros ellen.

Orbán mellett Sebastian Kurz is kampányolt az ellenzék mellett. Mélyen demokrata vezetőnk szerint azért kell kiállni Gruevszki mellett, mert neki is a nemzet az első, és nem kér a migránsokból, ám Nikola Gruevszkin még Orbán sem tudott segíteni.

A kétfordulós választáson a baloldali SDSM 37 helyen szerezte meg a szavazatok több mint felét és szerzett mandátumot, további 13 helyen vezetnek a második forduló előtt, és még akár a fővárosban is diadalmaskodhatnak a második körben október 29-én.

A volt elnök pártja, a VMRO (Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja) a parlamenti után az önkormányzati választáson is kikapott a szocdemektől, jó esély mutatkozik tehát arra, hogy két év káosz után némi stabilitás költözzön az országba. 

Macedónia egy kicsi és szegény ország, ahol az ellenzéknek nem volt lehetősége ebben az évben 40 milliárd forintnyi közpénz elköltésére, hogy saját magát fényezze.                          

Ha lett volna, talán másképpen alakulnak az eredmények. De egyet soha ne felejtsenek el a fent ülő urak: az emberek a nyugalmat és a békét nagyon nagyra tudják értékelni.