Tállai András kikéri magának a nyilvánvaló közpénzlopást :D :D :D

Mesterházy Attila a letelepítési kötvényprogramot hozta fel és ezzel kapcsolatosan a közpénzek ellopásával vádolta meg a jelenlegi kormányt. Az MSZP-s képviselő meg szerette volna tudni, hogy milyen külföldi befektetések történtek Magyarországon a letelepedési kötvényprogram eredményeként, és hogy mikor tervezik újraindítani a programot.

Tállai a szokásos elterelő hadművelettel próbálkozott először, hogy a letelepedési kötvényprogram nem a kormányhoz, hanem az Országgyűlés Gazdasági Bizottságához tartozik.

,,Milyen kár érte az államot? Semmilyen kár nem érte az államot” – védekezett bőszen Tállai.

Mesterházy Attila nem fogadta el az államtitkár válaszát és továbbra is állította, hogy a letelepedési kötvényprogram miatt jelentős kár érte a magyar államot, míg a kormány barátai jól kerestek vele.

És itt jön a legviccesebb rész, többször is elolvastam, mire rájöttem, hogy nem viccel, teljesen komolyan gondolja. Vagy csak jól hazudik. Tállai ugyanis láthatóan szívére vette az ügyet, és emiatt a következő módon fakadt ki az MSZP-s Mesterházy szavaira:

,,A képviselő úr elég alpári hangnemet ütött meg, hogy »ellopják a közpénzt«. Miről beszél? Milyen közpénzellopásról beszél? Mit jelent, hogy kár érte az államot? Milyen kár érte az államot? Semmilyen kár nem érte az államot.” 

A NAV-vezér Tállai egyébként legutóbb ugyanilyen hihetetlenül nevetséges akcióra szánta el magát, amikoris saját képével díszített csokival köszöntötte az időseket Mezőkövesden, a kormány kampánya részeként. 

Nemrég a Hejőkürtön megrendezett ,,XVI. Falunap és Nemzetközi Kürtök Találkozóján” egy márvány emlékműre egy értelmezhetetlen mondat került felvésésére. Tállainak pedig sikerült felavatnia.

Ez az ember vajon direkt csinál magából viccet?

Csak ő tudja.