A diktatúra szolgálata és védelme: Rendőrök őrzik a Soros-plakátokat

Székesfehérváron november elején vették videóra, hogy rendőrök őrzik csoportosan a kamukonzultációra biztató Soros-plakátokat.

Székesfehérváron is megjelentek a Soros-plakátok néhány héttel ezelőtt, de hamar megrongálták őket, letépkedték mindegyiket, bármilyen elérhetetlen helyre is voltak kitéve. A hatalmat ez nem zavarta, hiszen nem sokkal ezután újraragasztották az összes kamukonzultációs üzenetet. Mindegy nekik, a mi pénzünkkel játszadoznak, manipulálnak és hazudoznak, nem a sajátjukkal.

Egyetlenegy változás viszont történt, a második plakátolást követően rendőröket küldtek ki, hogy őrizzék a féltett „kincseket”. Erről egy, a szerkesztőségünkhöz eljuttatott videó is tanúskodik. Látható, hogy a rendőrök legalább hárman-négyen vannak és egy felmatricázott, de régebbi autóval parkoltak a plakáttól körülbelül 20-30 méterre. 

Úgy tűnik, sötétedés után nagy veszélyben van a kamukonzultációs plakát, a videó körülbelül este 9 órakor készült, akkor már 15-20 perce a helyszínen tartózkodhattak a rendőrök. A videó készítője kíváncsiságból visszament nagyjából másfél óra múlva, a rendőrök még mindig ott voltak, csak akkor már az autóban ültek.

Nem is nagyon kell meglepődni, már két évvel ezelőtt, 2015 nyarán is fény derült hasonló ügyekre, amikor is a rendőröknek a ,,Budapest XIV. kerületében található Gundel étterem környékére” kellett kimenniük és ott keresni ,,egy »Nemzeti Konzultáció a bevándorlásról és a terrorizmusról« felirattal fémjelzett plakátot”, és azt szemmel tartani úgy, hogy a rendőrök ,,rendőri mivolta rejtve maradjon”. 

Ezúttal úgy tűnik, a ,,rendőri mivoltuk” titokban tartása már nem is számított, csoportosan, világítós mellényben teljesítik a kiszabott, nem túl méltóságteljes feladatot.