A szavazók 70 százaléka kormányváltást akar

A szavazók 70 százaléka kormányváltást akar

Az IDEA Intézet új típusú közvélemény-kutatása kimutatta: a többség elégedetlen a jelenlegi rendszerrel, mert jelentősen romlott az életszínvonaluk az elmúlt 7 évben.

Az ATV publikálta tegnap az IDEA Intézet új közvélemény-kutatási eredményeit, mely felmérésben a bevett kérdőíves és a közösségi médián alapuló célcsoport-képzési módszereket is ötvözték. A kutatás szerint a Fidesz-KDNP-t a teljes lakosság összesen 29 százaléka szeretné újra kormányon látni.

Azonban az összes választói csoport, illetve pártot választani nem tudó vagy nem akaró szavazók többsége az Orbán-kormánnyal szembeni elégedetlenséget tapasztalja szűkebb környezetében.

A Jobbik támogatottságát 13 százalékra mérték a teljes népességen belül, a biztos szavazók 18 százaléka áll a párt mögött. Az MSZP-t a választópolgárok 7 százaléka támogatja, a biztos pártválasztók 11 százaléknyian vannak. A DK támogatottsága 6, a biztos szavazók körében 9 százalék. Az LMP mögött a választók 5 százaléka áll, a biztos szavazók 8 százaléka.

Többségben vannak azok, akik szerint Magyarországon rossz irányba mennek a dolgok: az összes megkérdezett 57 százaléka szerint egyértelműen rossz, további 19 százalék szerint inkább rossz irányba tart az ország. Így összesen Magyarország közel 80%-a úgy gondolja, hogy a vesztünkbe rohanunk. Borús kilátások.

Arra a kérdésre, hogyan alakult a válaszoló életszínvonala az Orbán-kormány 7 éves regnálása alatt, az összes megkérdezett 60 százaléka azt mondta: romlott. Fontos kiemelni, hogy ugyanezen csoport 19%-a úgy érzi, Orbánék kormánya alatt nem változott az élete. Úgy tűnik, az „erős és büszke” kormányzati propaganda helyett az emberek inkább a saját tapasztalataiknak hisznek.

Az Idea Intézet kutatása szerint az országban 70:30 arányban többségben vannak azok, akik kormányváltást szeretnének jövő áprilisban.