Az új fideszes lázálom: párton belüli árulás Orbán ellen

Az új fideszes lázálom: párton belüli árulás Orbán ellen

A Fidesz politikai elemzői nem tétlenkednek még a párt óriásinak tűnő fölényét védő, biztos bástyák mögött sem. A szokásos mantrák mellett újabb és újabb veszélyekre hívják fel a figyelmet, nehogy kihunyjon a harci tűz. Ezúttal házi politológusuk, Mráz Ágoston Sámuel állt elő a nagy jobbikos „mesterterv” leleplezésével, amelynek részeként felvillantotta a Fidesz kettészakadásának lidérces vízióját.

Tudjuk, hogy a Fideszben jól bírják a monotonitást, ha összeesküvés-elméletek fabrikálásáról van szó, de néha nekik is elő kell rukkolni valami frissebb témával. Nemrég Mráz dobott követ a népszerűségi adatoktól csendes állóvízbe. Magyar Időkben megjelent írásában egy ördögien szövevényes, képzelt Jobbik-tervről rántja le a leplet. Szerinte Vona Gábor titkos szövetséget ajánl a baloldali pártoknak, majd miután közösen annyi szavazatot gyűjtenek, hogy a Fidesz nem tud kormányt alakítani, magára hagyja őket, és a Fidesz Orbán ellen forduló szárnyával lép koalícióra. E soroknál minden Viktor rajongó a szívéhez kap, és nem alaptalanul: a miniszterelnök bukását jelentő árulás képe rajzolódik ki előttünk, és emögött még csak nem is Vona Gábor, hanem egy másik főgonosz, Simicska Lajos áll.

Az elmélet több figyelemre méltó elemet tartalmaz, amelyek rávilágítanak Mráz, illetve a kormány ideológusainak titkos félelmeire. Egyrészt elképzelhetőnek tartja egy belső ellenzék formálódását a Fideszben. Eddig a kormánypárt mindig külső képzelt ellenségekkel vívta eposzi harcait, soraiban fegyelem és egység uralkodott. Persze a családi szennyes kiteregetése a rendszer gyengeségének jele volna, de épp ezért kérdés, hogy most miért tárják mégis a nyilvánosság elé a lojalitás megingásának lehetőségét. Lehet, hogy ez egy figyelmeztetés párton belüli konkrét személyeknek? Vagy csak riadó a választóknak, hogy a biztos győzelem tudatában ne lankadjon elszántságuk és mindenképpen elmenjenek szavazni? Ezt most még nem tudhatjuk.

Másrészt továbbra is nyugtalanítja őket Simicska. Ő Lucifer, az áruló, aki még mindig, bármikor bajt okozhat.

Ráadásként ott van a Jobbik is, amivel szemben a buzizás, antiszemita vádak és simicskázás nem hozta a várt közvélemény-kutatási adatokat, úgyhogy most azzal ijesztgetik a baloldali szavazókat, hogy valójában a Fideszt akarja hatalmon tartani. Hogy ez mennyire hihető, az már más kérdés.

A pártszakadástól való félelemnek amúgy van történelmi alapja. Az ilyen, kívülről sebezhetetlennek hitt politikai rendszerek, mint a NER, sokszor nem ellenfeleik támadásaitól, hanem belső harcaik miatt rogynak meg. Orbán generációkon átívelő uralkodása az egyetlen garanciája a rezsim fenntartásának, nélküle a precízen felépített pártszervezet érdekcsoportok martaléka lehetne.

Ez azonban már legyen a Fidesz baja.