Több ellenzéki párt is leigazolná Simicska ügyvédjét, Magyar Györgyöt

Több ellenzéki párt is leigazolná Simicska ügyvédjét, Magyar Györgyöt
Fotó: zsúrpubi.hu

Magyar György ügyvéd tegnap az atv.hu-nak megerősítette, hogy több ellenzéki párt is felkérte képviselő-jelöltnek, de azt mondta, ez a kérdés ma még nem aktuális, a hídon akkor kell átmenni, ha odaértünk. 

Magyar György, számos értelmiségihez és civil aktivistához hasonlóan úgy vélekedik, hogy össztársadalmi összefogásra van szükség ahhoz, hogy az Orbán-kormányt le lehessen váltani. Az ügyvéd szerint az ellenzéki együttműködésben szükség van a Jobbikra is, jelen helyzetben félre kell tenni az ideológiai különbségeket.

A jogász lapunknak adott májusi interjújában is hangsúlyozta, hogy az összes szőr feláll a hátán a kormány jogalkotási gyakorlata miatt, s közölte, 

csak akkor lehet leváltani a Fideszt, ha a választójogi törvényt ellene fordítjuk. Ha az ellenzék egységesen képes a Fidesz ellen fellépni, és az összes szavazóval megértetni, hogy mind a 106 egyéni választási körzetben csak egyetlen jelölt állhat a Fidesz jelöltjével szemben, továbbá csak egy közös országos lista lesz. Ebben az esetben az ellenzék szerezne többséget, mert a rendszer a győztest preferálja. Mivel arra semmi esélyt nem látok, hogy a választásokig a választójogi törvényt módosítani lehetne, csak ez a módszer jöhet szóba. Képtelenség arra számítani, hogy a Fidesz majd a saját képére szabott törvényt demokratikusabbra írja át, hogy aztán ennek eredményeképpen megbukjon. Ilyesmit várni nagyfokú naivitás.

Magyar György kétlépcsős választásban gondolkodik, melynek elsődleges célja a jogállam és a demokrácia helyreállítása. Az emberek helyben tudni fogják, ki a legerősebb ellenzéki jelölt, s arra szavaznak majd. Az időközi választásokon erre már számos példa adódott - fogalmazott Magyar.