Kormányzati téboly: őrült nő, ketrec nélkül
Ugye emlékeznek még Pintér Sándor belügyminiszter gyöngyöspatai performanszára 2011-ből? A nagyképű, gőgös hangnemre, amellyel a kétségbeesett helyi lakosokat utasította rendre, mikor azok számon kérték rajta a „két hét alatt rendet”. A belügyér közölte, ne üvöltsenek vele, mert „itt csak én kiabálhatok”. Pintér úgy gondolta, ő a Valaki, a hatalom, aki kegyet gyakorolva lement a plebsz közé, s tisztességben megőszült, dolgos évek után neki minden joga megvan arra, hogy a nép egyszerű gyermekeivel üvöltözhessen. Mentalitás, 2011.
Az sem volt kevés, de azóta szintet léptünk.
Az elmúlt napokban futótűzként tarolta le az internetet a Pesti „Srác” Jurák Kata hisztije a Nemzeti Múzeum előtt. Az újságírónő a szerepéből és magából kikelve üvöltözött az Orbán ellen tüntetőkkel. Őrült nő, ketrec nélkül. Ordított, mert úgy gondolta, ő ordíthat. Sőt, tulajdonképpen, ott csak ő ordíthat. Mert hogy is jön ahhoz néhány tíz ember, síppal, kereplővel, hogy tüntessen a Kedves Vezető ellen?! Jurák fogadatlan prókátorként védte az egyre kevésbé védhető mundér becsületét, a sajtóetikát meg a józan észt is sutba dobva röhögtette ki magát egy fél országgal.
De amilyen a mosdó, olyan a törülköző – szokták mondani. A kormányzati téboly, arrogancia, gőg lesugárzik. Ez dívik a parlamentben, a minisztériumokban, ez folyik hát le a lakájmédiához is. A felsőbbrendű kiválasztottságtudat. Az ellentmondást nem tűrő kizárólagosság.
Vannak ők, akiknek mindent szabad, akiknek „nincs kedvük válaszolni” újságírói kérdésre. Ha úgy hozza a gusztusok, kitiltanak komplett szerkesztőségeket az Ország Házából. Mert jó régen elfelejtették, kiknek a kegyéből pöffeszkednek ott, ahol pöffeszkednek, s azt hiszik, hogy ez most már örökké így lesz. Mert van piszkos pénz szarásig, amivel mindent és (majdnem) mindenkit megvesznek – médiumokat, forintos médiamunkásokat, jogot, törvényt –, amivel mindent elsikálnak, amivel mindent ki- és betömnek. Mocskos, lopott milliárdokkal, amit azok zsebéből húztak ki, akikkel most kiabálnak.
Ők is, meg a debil kiszolgáló személyzetük is. Mert egy fideszes firkász azt képzeli, ő is a hatalom. Ezért ő is kiabálhat. „Elmúltnyolcévezhetnek”, csicskázhatnak, buzizhatnak, mocskolhatnak, vádolhatnak, röhöghetnek, páváskodhatnak.
De az a nagyon rossz hír, hogy semmi sem tart örökké. Még soha semmi nem tartott örökké. A kerekre dagadt arcokról is lefagy majd a mosoly egyszer, s a most hisztérikusan üvöltözők is megkukulnak a döbbenettől.