Veiszer Alinda: Nem jó kívülről kritizálni, ha belül vagy, akkor van ráhatásod a dolgokra
Nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy Veiszer Alinda neve egyenértékű a profi újságírással, a minőségi interjúkészítéssel. Gyerekkorától kezdve kíváncsi, imád kérdezni. Nem hívőként református iskolába járt, ahol egy teljesen más, új valóságot ismert meg. Szó esik a közmédiáról, a kockázat nélküli, unalmas kérdésekről, a politika által vezérelt gerinctelen pöcsfejekről és arról is, milyen reflexek maradtak a társadalomban. Beszél befolyásról, a G-nap után átalakult HírTV-ről, a jelenlegi médiapiacról. Sok minden van a fejében: meggyőződése, hogy egyszer vezetnie kéne a közmédiát, de a politikai pályát sem veti el, sőt. Azt mondja, addig marad itthon, ameddig hagyják szabadon dolgozni, ha cenzúra lesz, ő elmegy. És hogy mit csinál szabadidejében? Imádja a kosárlabdát, követi a nagyobb tenisz tornákat is.
Zsúrpubi: Mindig is ilyen kíváncsi típus voltál?
Veiszer Alinda: Igen, emlékszem, mennyi minden érdekelt már gyerekként is. Állandóan csak kérdeztem, mindenről. Volt egy nagyon emblematikus eset, ami Csernobilhoz kötődik. Máig előttem van az a furcsa helyzet, hogy nem értettük, miért nem lehet a kertből szedni és megenni dolgokat, amiket azelőtt simán igen. Kíváncsiskodtam, hogy mi ez, miért van ez.
ZSPB.: Elmondták a szüleid a pontos okát?
V.A.: Szerintem igen, hiszen összekötöttem a két dolgot, így elmondták és megértettem. Arra is emlékszem, hogy nagymamám turnézott azzal, hogy mennyire jókat kérdez ez a gyerek. Ezt mindig úgy mondta, hogy halljam, hogy az unoka szeresse. Meglehetősen érdekeltek még a csillagok is, ezért kaptam csillagászati könyvet, amit tényleg el is olvastam. Máig megvan még az a könyv. Szóval elég kíváncsi voltam, az olvasásról nem is beszélve. Azért tanultam meg irgalmatlanul korán olvasni, mert nagyon érdekelt, hogy mi van a papírra írva. A gyerekemen is látom most ezt, hogy rendkívül érdeklődik, milyen betű is ez vagy az. Ha valaki ennyire érdeklődő, előbb-utóbb megtanulja, hogyan elégítse ki a kíváncsiságát. Minden erre vezethető vissza, hogy kíváncsi voltam. Persze ennek van hátránya is: mivel sok mindenre voltam kíváncsi, csomó ideig az eminens tanuló mintapéldánya voltam, vagyis mindennek ötösnek kellett lennie, minden érdekelt, de nem dőlt el, hogy mi legyek.
ZSPB.: Saját magad irányába volt ez a megfelelési kényszer, hogy mindenből kitűnő legyél, vagy a szüleid is ezt akarták?
V.A.: Nem, ők nem voltak ilyenek soha. Ők inkább „hippik” voltak. Elvi kérdés volt, hogy az ember lázadjon bizonyos dolgok ellen. De hogyan lehet lázadni egy iskolában például? Hát úgy, ha egyébként kitűnő vagy. Akkor lehet hármas a magatartásod. Van ilyen bizonyítványom. Ez rendben is van, ezen tudsz nevetni. Szóval volt benne egy ilyen, hogy tessék mindenből ötösnek lenni, akkor lehet pofázni.
ZSPB.: Szerinted hogyan kell értelmezni azt az ismert közmondást, hogy aki kíváncsi, hamar megöregszik?
V.A.: Szerintem ez tök hülyeség. Soha nem mondanék ilyet a gyerekemnek, hogy te kis kíváncsiskodó. Ez marhaság, valami „old school” dolog lehet, amikor zavaróak a gyerek kérdései. Nehogy már azt mondjuk egy négyévesnek, hogy ne kérdezősködj! Annál felemelőbb nincs a gyereknevelésben, mint amikor a gyerek elkezd kérdezni és ebből kialakul egy beszélgetés. Gondolj egy tudósra, biztos, hogy kíváncsi, hiszen valaminek a végére akar járni. De vegyünk egy újságírót, ő is kíváncsi, ahogyan egy tanár is. Minden szakmához, amiben el akarsz érni valamit, ez alap.
ZSPB.: Először arra gondoltam, olyan „tanítás” ez, amit valamikor bekódoltak a magyar néplélekbe, közben viszont megnéztem és angolban is mondanak hasonlót: „curiosity killed the cat”.
V.A.: Azt érdemes lenne megnézni, hogy mikortól használják egyáltalán. Még az is lehet, hogy népi dolog, mindenesetre egy nagyon hierarchikus viszonyt tükröz. Azért a magyar társadalomnak bőven voltak olyan időszakai a történelemben, amikor a társadalmi berendezkedésünk ilyen volt. Amikor az volt, hogy kisfiam, a tanár az „a tanár”, a pap az „a pap”. Lehet, hogy akkor terjedt el, hogy ne kérdezősködj inkább, mert az olyan kellemetlen. Ha végiggondolod, hogy sokáig az iskolákban milyen pedagógiai rendszerek szerint tanítottak, hát, nem a kérdezés volt az alapja. Ma meg már azért mindenféle alternatív és haladó pedagógiai módszer az interakciót helyezi előtérbe, szóval ez teljesen átalakult.
ZSPB.: Persze a közoktatás megrekedt ezen a szinten, vagy úgy is mondhatjuk, hogy teljesen ebbe az irányba csúszik vissza.
V.A.: Na jó, hát nem arról beszélek, hanem a haladó, alternatív modellekről.
ZSPB.: Mesélj kicsit a szüleidről! Mivel foglalkoztak?
V.A.: Anyukám tanár volt. Egy pedagógus dinasztiáról beszélünk, mert már nagypapám is tanár volt. Anyukám először tanítónő volt, aztán angoltanár lett, de volt orosztanár is egy általános iskolában. Majd a kilencvenes évek közepén, amikor már egzisztenciálisan tényleg nem engedhette meg magának egy család, hogy pedagógusok legyenek benne, akkor elhagyta a pályát és tréner lett, amiben nagyon sikeres, hiszen emberekkel foglalkozhat.
ZSPB.: Mármint kommunikációs tréner?
V.A.: Olyasmi. Különféle tréningprogramokat csinál cégeknek és tök jól él belőle. Elhagyta ugyan a pályát, de tudom, hogy nagyon hiányzott neki.
ZSPB.: Még ma is?
V.A.: Igen, hiszen vérbeli pedagógus, aki a mai napig csinálná, ha nem olyan országban élnénk, amilyenben ma élünk. Ráadásul ő szerintem a jobbak közül való.
ZSPB.: Kényszerből váltott?
V.A.: Abszolút, viszont élvezi az újat, csak hiányzik neki a régi.
ZSPB.: És az apukád?
V.A.: Ő repülőmérnöknek tanult, de sosem volt az, mindenféle más viszont igen. Ő klasszikus példája annak az embertípusnak, aki új dolgokat talál ki. Igazán egyik sem jött be neki, de mindig próbálkozott. Remek kézügyessége van például, volt grafikai cége, egy időben úgy tűnt, író lesz. Volt is olyan barátja, osztálytársa, aki ma író, és aki egyszer azt mondta nekem, hogy apám nagyon tehetséges volt, csak nem foglalkozott vele eleget. Épített játszótereket, volt, hogy a mentőknél dolgozott gépkocsivezetőként. Taxis is volt, éppen a taxisblokád idején. Mindig kitalálta magának, hogy mi legyen.
ZSPB.: Az aktuális munkáiról mindig mesélt neked?
V.A.: Persze, de mondjuk nem tanultam túl sokat abból, amit a játszótérépítésről elmondott.
ZSPB.: Hogyan kerültél vallásos iskolába, a Gödöllői Református Líceumba?
V.A.: Pesten jártam a Németh László kísérleti nyolcosztályos gimnáziumba. Azért fontos, hogy kísérleti, mert az elsők egyike volt 1990-ben. Ennek az intézménynek az igazgatóját úgy hívták, hogy Hoffmann Rózsa, a latintanáromat pedig Gloviczki Zoltánnak, akik részt vettek a mai közoktatási rendszer kidolgozásában. Az a suli totál elitképző istálló volt, de utána családilag elköltözünk Gödöllőre és akkor jött a dilemma, hogy akarok-e mindennap két-három órát ingázni tizenkét évesen. Hát nem akartam. Körülnéztünk ott helyben, és a legjobb iskola a Gödöllői Líceum volt. Dicséretes, hogy a szüleim, akik nem hívők, nem mondták azt, hogy nem mehetsz egyházi iskolába, hanem miután megnézték, hogy tényleg ez a legjobb, biztattak, hogy akkor hajrá. Így volt időm az iskola mellett kosarazni, színjátszókörbe menni, vagyis nem HÉV-utazásra ment el az a három óra. Szerintem ez egy nagyon jó döntés volt, és nem csak ebből a szempontból.
ZSPB.: Hanem?
V.A.: Azt gondolom, hogy nem hívő családból egy hívő iskolába belecsöppenni az rögtön két valóság. Nekem diákként sokkal több lehetőségem volt definiálni önmagamat, hogy mi is vagyok én valójában. Folyamatos döntéshelyzet volt. Szerintem például az, hogy a mai napig nem tudok klikkekhez tartozni, mert rájöttem, hogy ahol már többen vannak húsznál, ott alkatilag nem megy, az innen jön. Ott se volt ilyen, hiszen hol ennek adtam igazat, hol másnak. Sosem tartoztam egy nyájhoz.
ZSPB.: Azért biztos érezted, hogy kicsit be kell tagozódnod.
V.A.: Egy picit biztos, illetve van, aki igen, de én inkább kellemes kívülállással figyeltem, miközben nagyon jó tanulmányi eredményeim voltak és részt is vettem a közeg munkájában. Egyetlen szívfájdalmam volt: a diák-önkormányzati választások. Nem indulhattam, mivel nem voltam reformátusnak keresztelve. Emlékszem, ezt nagyon diszkriminatívnak éltem meg egy olyan iskolában, ahol az ökumenikusság jegyében voltak nem hívők, evangélikusok, katolikusok és így tovább. Nem értettem, hogy is van ez.
ZSPB.: Hogy került képbe a Szegedi Egyetem és a kommunikáció szak?
V.A.: Jogásznak indultam alapvetően, csak láttam, hogy kik mennek jogra, és rájöttem, hogy nekem ez nem fog menni.
ZSPB.: Mire gondolsz?
V.A.: Csomó olyan lányt láttam, akik nagyon csinosak voltak meg minden, de mondjuk nem tudtak érvelni vagy nem is voltak önálló gondolataik.
ZSPB.: Dr. Szöszik?
V.A.: Aha. Azt gondoltam, hogy ez így nem kóser, később pedig arra jutottam, hogy a jog nem is az igazságról szól, csak a jogszolgáltatásról. Márpedig én nem joggal akartam foglalkozni, hanem az igazsággal, így kilőttem a jogot, de azt tudtam, hogy nekem kommunikálnom kell. Akkoriban divatosak voltak ezek a kommunikációs szakok, illetve beszéltem még németül is, így lett kommunikáció – német szak.
ZSPB.: Egyszer említetted, hogy a szüleid mellett elsősorban az egyetemi tanáraid voltak rád nagy hatással, de nem akartad kifejteni, hogy kik. Most elárulod?
V.A.: Igen, volt néhány nagy tanárom. Szegvári Katitól például sokat tanultam, és azt hiszem, hitt is bennem. Azután ott volt Simkó János, aki akkoriban a Magyar Rádió alelnöke volt. Ő rendkívül sokat segített nekem. Vagy Pikó András, aki már akkor is a Klubrádióban dolgozott, mint ma. Nem hiszem, hogy különösebben tehetségesnek tartott, de mindenesetre egy fontos kapcsolat volt. Tanított még Havas Henrik is. Sokukkal össze szoktam futni itt-ott.
ZSPB.: Beszéljünk kicsit a rendszerváltásról, az azt követő „kegyelmi” időszakról, amikor úgy tűnt, minden egyre szabadabb lesz. Te ebben a légkörben voltál fiatal, ezzel szemben hogyan élted meg, amikor egy láthatatlan tiltólista alapján beleszóltak a munkádba? A köztévés balhékra gondolok, amik után elmentél a csatornától.
V.A.: A rendszerváltáskor kilencéves voltam, ami azt jelenti, hogy nemigen tudok konkrétan hozzászólni, hogy mi volt akkoriban. Előtte sem éreztem magam bezárva, hiszen gyerek voltam. Persze emlékszem azért dolgokra, főleg a választás szabadságára. A saját életemben nem tudom annyira tetten érni az időszak lényeges jellemzőit.
ZSPB.: Akkor közelítsük meg kicsit másként a dolgot.
V.A.: 2010-ben kezdtem el azt érezni, hogy mindaz, amiről korábban csak olvastam, hogy értsem, az elkezd visszajönni és egyszer csak napi valósággá válik. Ilyenek voltak a tiltólisták is, igen. El nem tudtam képzelni, hogy előállhat olyan helyzet, hogy valaki meg akarja mondani, hogy kit nem hívhatok meg a műsoromba.
ZSPB.: Őszintén meglepődtél?
V.A.: Teljesen. Azt gondoltam, ez velem nem fordulhat elő, és igazság szerint nem is fordult elő, mivel nem tettem eleget ilyen igénynek sohasem, pedig volt ilyen szándék irányomban. Megdöbbentett, hogy ilyen helyzet előállhat a 2010-es években, hogy valakit nem hívhatok meg a vélt politikai hovatartozása miatt. Ami viszont még inkább szíven ütött, az az volt, hogy milyen sokan fogadták ezt el. Hogy van egy generáció, akik nálam tíz-tizenkét évvel idősebbek, és ahogy mondtad, a szabadságban szocializálódtak, mégis egyszer csak elfogadták, hogy ez nincs többé.
ZSPB.: Csalódásnak érezted az ilyenfajta „jellemfejlődést”?
V.A.: Aha, teljesen. Azt hittem, hogy azok, akik 1980 körül születtek, majd valami tényleg nagyon új svungot hoznak, ezzel szemben rájöttem, hogy simán, ugyanúgy beolvaszthatók a nem demokratikus rendszerekbe és gond nélkül a kiszolgálóivá válnak. Nagyon kiábrándító volt. A hatalom mindig akar szolgákat, de hogy önmagukat szabadnak gondoló újságírók, akiknek semmilyen viszonyuk nem volt a Kádár-rendszerhez, minden további nélkül lehajtják a fejüket… Sokan elfogadták, hogy van, akit nem lehet behívni, akkor hát nem hívjuk, csak menjen a műsor. Durva volt, és nagyon nem értettem.
ZSPB.: Utólag sem bánod, hogy nem perelted az MTVA-t, miután eljöttél?
V.A.: Nem volt miért. Azért nem perelhetsz, mert egy személy le akar tiltatni valakiket a műsorodban. Nem gondoltam, hogy perelnem kellene. De mit csinálnék ott ma? Ugyan már.
ZSPB.: Azért kérdezem, mert ha jól tudom, az utolsó időszakban eléggé elmérgesedett a helyzet, és egy régi interjúdban mondtad is, hogy megfordult a fejedben a per.
V.A.: A vége nagyon csúnya volt már, az tény. Egy sakkjátszma volt, ahol szerintem én egy nagyon szerencsés stratégiát választottam: a mérhetetlen nyugalmat. Nagyon durva hibákat követtek el, alsó hangon olyasmiket, hogy helyettem aláírtak papírokat.
ZSPB.: Na, az mondjuk hamisítás, már lett volna milyen jogcímen perelni.
V.A.: Persze, sok minden történt az MTVA-nál, amiket a rendszer belső logikája alapján kezeltem. Ilyenek voltak a jogtalan fegyelmi tárgyalások. Sokat tanultam ezekből. Érdekes helyzet volt, hogy az ember mit kezd politika által vezérelt gerinctelen pöcsfejekkel. Szerintem sikeresen oldottam meg ezeket a szituációkat. Bosszantó lehetett, hogy a saját rendszerükön belül verem meg őket. De engem stenkel a harc, nem szoktam feladni.
ZSPB.: Jó lenne, ha azt mondhatnánk, hogy ugyan rossz volt, de régen volt, ez már a múlté, csakhogy nem így van. Aki figyeli a média világát, láthatja, hogy a helyzet semmit nem változott, sőt…
V.A.: Akkoriban az volt az élményünk, hogy a köztévé létre akar hozni valami olyan konglomerátumot, ahol mindenki kiszolgáltatott és cserélhető, mert akkor sok mindenre hajlandó. Ne legyenek egyéniségek, saját műsorok, ne legyen az, ami mondjuk most nekem a HírTV-n van, mint Alinda, mint brand, ahol én vagyok a műsorvezető és olyan témákkal foglalkozom, amikkel akarok. Ilyen helyzetben ugyanis nem vagyok kivehető a rendszerből, nem lehet betenni helyettem mást. Így aztán persze sosem tudni, meddig tart ez az ideális állapot.
ZSPB.: Menjünk egy picit külföldre. Olvastam, hogy követed a BBC adásait és csodálod a brit közszolgálati televíziózást. Adja magát a kérdés: a magyarról mit gondolsz? Tudom, elcsépeltnek tűnik, hogy megkérdezzem, de mégis.
V.A.: Elcsépeltnek tűnhet a válaszom is, de őszinte leszek: nem figyelem. Sokáig azért nem figyeltem, mert fájt, konkrétan fizikai fájdalmat okozott, később meg már azért nem figyeltem, mert nem volt érdekes. Ha az ember belenéz a hírekbe, látja, hogy nem igaz, ami elhangzik, tehát ha híreket akarok, akkor minek nézzem? Maximum azért nézek bele, hogy kapjak egy kis ízelítőt belőle. Ahhoz viszont elég kéthavonta ránézni. Amit láttam, mert érdeklődésből megnéztem, unalmas volt, nem volt benne semmi rizikó.
Mondok egy ellenpéldát. Az történt nemrég a műsoromban, hogy a Quimby-ből Kiss Tibi volt a vendégem, aki az apukájával jött el. Valahogy a politikáról esett szó, arról, hogy ők generációról generációra dacosan ellenálltak. Aztán a Tibivel volt egy kis csörtém, hogy miért hessegeti el mindig a dalairól a politikai értelmezést. Erre azt válaszolta, hogy ír ő sokkal durvábbakat, közvetlenebbeket is, amelyek tényleg politizálnak, mire rákérdeztem, hogy mondana-e ilyet. Azt gondoltam, úgysem fog, hiszen ezeket csak a fióknak írja, de nem így történt. Elmondott egy annyira durva, vagány, szókimondó szöveget, ami rendkívül kockázatos és tuti végig fog szaladni a médián. Féltem a Tibit, hogy ezért mit fog kapni a propaganda gépezettől, ugyanakkor természetes volt, hogy ezt közölnöm kell, hiszen annyira meredek. De van benne kockázat. (Az interjú a Kiss Tibivel készült beszélgetés és az azt követő sajtóhadjárat előtt készült - a szerk.)
ZSPB.: Akkor az lett a taktikád, hogy inkább nem is figyeled, hogy ne okozz magadnak fájdalmat?
V.A.: Most már nem fáj, csak nincs időm ilyesmire, bár lehet, hogy ez bénán hangzik. Nagyon sokat olvasok, most épp egy még meg nem jelent könyvet olvasok, mert várom az íróját. Közben adásokat csinálok, regényeket is olvasok, színházba megyek, mozit nézek, hogy mindent tudjak, amit kell. Híreket is kell fogyasztanom persze, amit meg is teszek, nagy online hírportálokról, de arra már nincs időm, hogy dezinformációkat nézzek. Minek? Felesleges. Néha kíváncsiságból odakapcsolok a köztévé vagy a TV2 híradójára. Látok, amit látok, annyi éppen elég, hogy kéthavonta egy órát rászánjak.
ZSPB.: Egy 7 évvel ezelőtti cikkben olvastam, hogy a közgazdasági egyetemen vállalatirányítást és gazdálkodást készültél tanulni. Elvégezted? Puszta kíváncsiság hajtott, vagy ez volt a B-terved arra az esetre, ha nem tudnál visszamenni a médiába?
V.A.: Ez volt a nagy buktám. B-terv is volt amúgy, hogy elvégezzek egy ilyen képzést, mert meggyőződésem, hogy nekem egyszer a közmédiát kell vezetnem, mert tényleg nagyon közszolgálatian gondolkodom.
ZSPB.: Fényévekre vagyunk ettől.
V.A.: Reálisan tudom, persze, ezzel együtt azt gondolom, hátha egyszer megtörténik. Ehhez viszont azt gondoltam, hogy egy ekkora konglomerátumot leginkább úgy lehet hitelesen vezetni, ha a gazdasági oldalára is rálát az ember. Ugyanakkor ebbe a projektbe beletörött a bicskám.
ZSPB.: Miért?
V.A.: Be kellett látnom, hogy bizonyos órákon kívül igen kevés dolog érintett meg. Nehezen tudok mit kezdeni a számomra értelmetlen függvényelemzésekkel, arra nincs szükségem. Praktikus gazdasági információkra igen, de nem ilyesmire. Meg is buktam, persze biztos kijavítható lett volna, és ha nagyon akarom, átcsúszom egy kettessel, de rájöttem, hogy nem is akarom. Megszületett a gyerekem, közben még dolgoztam is, így három dologra nem volt időm.
ZSPB.: Akkor félbehagytad inkább?
V.A.: Kicsit bánom, jó lenne egy ilyen diploma.
ZSPB.: De ahogy elnézlek, ma sem kezdenél bele újra.
V.A.: Azt hiszem nem. Tök jó kísérlet volt, találkoztam egy csomó szuper emberrel, tanárral, diákkal egyaránt és legalább kipipálhatom, hogy megpróbáltam, de ki kellett mondani, hogy van, ami nem megy.
ZSPB.: 2010-ben azt nyilatkoztad, hogy Magyarországon a politikusokon és néhány nagytőkésen kívül senki sem befolyásos. Véleményt ugyan mondhatsz, de valódi hatása úgysem lesz, mivel a szellemi tőke ehhez kevés. Aztán 2013-ban, amikor arról beszéltél a Népszabadságnak, hogy eredetileg politikai újságírónak készültél, megemlítetted, hogy esetleg, ha úgy adódik, egyszer akár még politikus is válhat belőled. Ennek már négy éve. Ma hogy látod a dolgot?
V.A.: Nem változott a véleményem, mindkét dolgot nagyon hasonlóan látom. Ha azt kérdeznéd tőlem, hogy ma Magyarországon kik a befolyásos emberek, nagyon nehéz lenne erre bármit is mondani. Mert befolyásnak azt gondolom, hogy valakinek gazdasági és/vagy politikai ráhatása van létező politikai vagy társadalmi folyamatokra. Ha csinálnánk egy listát, hogy mondjuk kik a befolyásos nők a médiában, akkor arra nemigen tudnék mit mondani, mert ki befolyásos nő a médiában? Valós politikai vagy gazdasági változást ki érhet el?
ZSPB.: Schmidt Mária?
V.A.: Érdekes. A Figyelő az övé. De nem tudjuk hogyan, miért, mennyire kell ehhez politikai kapcsolat. Az a kérdés, hogy a befolyása politika nélkül is az maradna-e.
ZSPB.: Akkor a befolyásos szó egyet jelent a nagytőkéssel?
V.A.: Már ez is kérdőjeles. Nem vagyok biztos benne.
ZSPB.: Akkor mondj egy olyan nevet, akit tényleg annak tartasz.
V.A.: Orbán Viktor. Nehéz egy nem tiszta demokráciában befolyásos emberekről beszélni, hiszen nincs lobbi, nincs vita, nincs az sem, hogy ha valamit nagyon akarsz, akkor elérheted. Föntről van vezérelve minden.
ZSPB.: Van pár erős ember még azért ebben a struktúrában.
V.A.: Így van. Lázár János mondjuk biztos befolyásos, de hát ő is politikus.
ZSPB.: Szóval akkor azt mondod, még mindig belevágnál?
V.A.: A politikai szerepvállalás gondolata a mai napig nem áll távol tőlem. Sokszor megfogalmazom magamban, hogy akkor mi lenne, ha nemcsak otthonról dühöngenék, hanem be is szállnék a buliba. Most a Momentum Mozgalom elég jót robbantott, de azért kivárnám, mi lesz belőle.
ZSPB.: Elindulnál itt a XIII. kerületben?
V.A.: Nem biztos, de egy fővárosi pozícióért már lehet, hogy elindulnék. Ha politikai pályában gondolkodom, akkor így lenne értelme, hiszen az országosban elég esélytelen lenne már csak a választási rendszer módosítása miatt is.
ZSPB.: Nyilván függetlenként indulnál. Azt mondtad, nem tudsz semelyik csoporthoz sem tartozni.
V.A.: Per pillanat nincs olyan párt, amelyiknek a színeiben elindulnék, ez tény. Azt sem tudom még, hogy lesz-e olyan. Lehet. De ugye ez egy nagy döntés, mert azonnal ki kellene mondani, hogy soha többé nem lehetek újságíró.
ZSPB.: Épp most kezd Kálmán Olga új műsorával a HírTV-n. Ezzel kapcsolatban Olga elmondta, találkozott személyesen is Simicskával, mert meg akarta nézni magának. Nálad ez hogy zajlott 2015-ben? Ki kit keresett meg satöbbi?
V.A.: Nem találkoztam vele régebben, és azóta sem. Igényem sincs rá. A tévé vezetői kerestek meg. Először iszonyúan meglepődtem. Emlékszem, hogy a G-nap után a férjemmel otthon azon viccelődtünk, hogy akkor most megyünk a HírTV-be dolgozni vagy mi? Erre rá két héttel megcsörrent a telefonom, hogy mennék-e. Először el se hittem.
ZSPB.: Magyarország egy olyan hely lett, ahol a legvadabb álmok is simán valóra válnak…
V.A.: De tényleg. Csupán pár nap választotta el a mi otthoni röhögésünket attól, hogy csörögjön a telefon. Szóval megkerestek, majd egy hosszú gondolkodási időszak vette kezdetét, hogy ez a tévé, ezzel a múlttal vállalható-e. Aztán arra jutottam, amire a politizálással kapcsolatosan is: nem jó kívülről kritizálni, ha belül vagy, akkor van ráhatásod a dolgok alakulására. Úgy döntöttem, hogy minden terhével együtt érdemes részt venni az újraalakulásban. Úgy gondolkodtam, hogy két év múlva egy sikeres átalakulás után, ha nem vagyok benne, biztos verném a fejemet a falba, hogy hülye voltam. Kockázatos lépés volt, de a mai fejemmel sem bánom egyáltalán, hogy meghoztam ezt a döntést. Tart, ameddig tart az együttműködés, de szeretem a műsoromat, és egy csomó adásra büszke is vagyok.
ZSPB.: Azóta mi a helyzet a beskatulyázással? Amikor eldöntötted, hogy oda mész, beszéltél arról, téged mennyire zavar az ilyesmi?
V.A.: Mivel valóban nem tartozom klikkekhez, nem lepett meg semmi. Tudom, hogy nincsen mögöttem egy csoport, ezért céltábla vagyok.
ZSPB.: Azon lepődtek meg sokan, hogy nem az ATV-ben kötöttél ki.
V.A.: Hát, egyszer valami nagyon távoli megkeresés volt, de nem lett konkrét. Egyébként ha az előtte lévő három évben érdekeltem volna őket és hívtak volna, elmentem volna oda.
ZSPB.: Amikor tudomást szereztek arról, hogy már egyeztetésben vagy a HírTV-vel, akkor nem licitáltak rá?
V.A.: Nem, de szerintem ez nem is etikus.
ZSPB.: Hallottunk már hasonlóról, csak azért.
V.A.: Lehet, hogy van ilyen, de ez ritka és nem túl szép. A HírTV-be hívtak, így azon gondolkodtam. Át akarták pozicionálni, amihez erős brandek kellettek. Az enyém speciel nem túl populáris, nem vagyok celeb, de úgy voltam vele, hogy akik ismernek, azok erősen összekapcsolnak bizonyos értékekkel és jönnek majd velem. Követtek is az új csatornához.
ZSPB.: Úgy tűnik, hogy ma függetlennek lenni egyenlő a lázadással.
V.A.: Mit értesz független alatt?
ZSPB.: Mondjuk azt, aki nem akar a szekértábor-logika alapján dolgozni, nem akarja, hogy beskatulyázzák.
V.A.: Visszatérve az eredeti kérdésedre: ha nem akarod bezárni magad, akkor…
ZSPB.: Akkor lázadsz?
V.A.: Akkor az bizonyos közegekben lázadásnak minősül, igen. Én is megkaptam bizonyos helyekről, hogy a HírTV-be nem lehet elmenni. Vannak egyébként, akiket letiltanak a szereplésről a munkaadóik, aztán megüzenik, hogy sajnálják. És vannak, akik olyan indokkal nem jönnek ebbe a tévébe a műsoromba, hogy évekkel ezelőtt ez a televízió ezt és ezt mondta. Én viszont ezzel a nézőponttal nem tudok mit kezdeni, mert a magyar média ennél dinamikusabban változik. Ha mindenki a múlt alapján dönt, akkor nem kell menni sehova sem, lehet otthon ülni és bámulni egy pohár vizet. Ebben nem hiszek. Nehéz kérdés ez a lázadás, hogy mit veszítesz és mit nyersz vele. A személyes kapcsolatokban dettó. Hol haragot váltasz ki és megütközést, hol meg tiszteletet.
ZSPB.: Ha megadatna, hogy kapj tíz percet, amikor két lehetséges interjúalany közül az egyik az összes kérdésedre válaszolna, kit választanál: Habony Árpádot vagy Donald Trumpot?
V.A.: Nem is tudom. Érdekel engem bármelyik is? Vajon őszintén válaszolnának, vagy csak úgy válaszolgatnának?
ZSPB.: Totál őszintén, tíz perc erejéig.
V.A.: Akkor Habony Árpád jobban érdekelne. Persze csak ha rövid válaszokat adna, nem úgy, hogy az első kérdésemre menne el az egész idő.
ZSPB.: És mit kérdeznél meg tőle? Tudom, elég képtelen a szitu.
V.A.: Nyilvánvalóan azokat a dolgokat akarnám megtudni, ami nem publikus. Hogyan került oda, ahol van? Kikkel és miről egyeztet annyit? Miből él egy ember, akinek se diplomája, se valós állása, se hivatalos kapcsolatai nincsenek, ellenben többek között van parlamenti belépője. A jelenség érdekelne, hogyan lehet eljutni oda, ahol ő van és milyen utasítások alapján működik? Mi a mechanizmus? Tényleg ő az, aki mindent tud, aki mindent kitalál, vagy túl van misztifikálva a személye? Mi van még a tarsolyban, Árpád?
ZSPB.: Így a vége felé mesélj arról, mit csinálsz szívesen a szabadidődben? Van, amiről nem szoktál beszélni, de nagyon szereted? Azt leszámítva, amikor egy színházi előadáson ülsz vagy olvasol.
V.A.: Hát nem a főzés kapcsol ki. Kosárlabdázom, amikor épp nem vagyok terhes.
ZSPB.: Váó! Muszáj lecsapnom a magas labdát, hogy stílszerű legyek. Egyesületben vagy hobbiszinten?
V.A.: Gimiben még kicsit komolyabban kosaraztam, mostanra már inkább hobbi lett. Ez a kedvenc sportom. Szabadidőmben mozgok valamilyen szinten, például konditeremben edzővel. Ezenkívül tavaly nyáron elkezdtem teniszezni tanulni, mert azt a sportot is a magaménak érzem. Csak ugye meg kellett szakítanom. Lesem Roger Federer csuklómozdulatait. És magát Federert természetesen.
ZSPB.: Leülsz a tévé elé és izgalommal figyeled a Grand Slam-tornákat?
V.A.: Ahogy mondod. Ha van idő, nézem. Roppant izgalmas számomra, főleg dramaturgiailag.
ZSPB.: És a kosármeccsek?
V.A.: Kevésbé. Az NBA annyira messze van, de nagyon örülök, hogy itt van Hanga Ádám, egy szuperjó magyar kosaras, de ezt a játékot jobban szeretem csinálni, mint nézni.… Szóval ezek vannak, meg persze olyan, hogy leviszem a játszótérre a gyereket. Kicsit beszabályozott az életem most, de nem baj. Utazni is szeretek, időnként elmegyünk messzi tájakra.
ZSPB.: Nem árt néha más levegőt szívni.
V.A.: Hogyne, jót tesz a teljes klímaváltozás. Januárban Malajziában és Szingapúrban voltunk, szuper volt.
ZSPB.: És hosszabb időre nem mennél el? Persze ideköt a brand, ami te magad vagy, de akkor is.
V.A.: Munka mellett nem merül fel. De egyszer vége lesz mindennek, a magyar médiának ráadásul elég gyorsan lesz vége szerintem. Nem kötöm meg azt a kompromisszumot, hogy dolgozom majd cenzúra alatt is, ha az lesz. Azt már nem. Akkor nem fogok a médiában dolgozni, akkor pedig éppenséggel miért ne? Nem mindegy, hogy itthon ülök és nézem a köldökömet, vagy Lankgawi szigetén a tengerparton?
ZSPB.: De most a születendő gyerek miatt eltűnsz egy időre, nem?
V.A.: Nem ez a terv. Május végégig megy az adás, akkor megszületik a fiam. A tévé egyik vezetőjével, Tarr Péterrel abban maradtunk, hogy ősszel jövök vissza. Ez az én szándékom is. Ha szükség van rám és a műsoromra, folytatom.
ZSPB.: Ha veszünk egy öt éves időintervallumot, hol és hogyan látod magad?
V.A.: Ez egy lehetetlen kérdés. Annyi minden történik, hogy ez nem csak rajtam áll. Ma nincsenek kiszámítható életpályamodellek, a mi szakmánkban főleg. Lehet, hogy holnap már nem lesz munkám, az is lehet, hogy évekig igen.
ZSPB.: De mégis, mit szeretnél?
V.A.: Lássuk csak, egyáltalán nem biztos, hogy Budapesten akarok élni. Mostanában vágyom arra, hogy legyen körülöttem levegő, tér, tulipánok, zöld bokor, kutya meg minden. Szeretném, hogy a gyerekem jó iskolába tudjon járni, ahhoz pedig pénz kell, hiszen ma inkább ezen múlik, mint a szerencsén. Ez egy cél. De amúgy szerinted lesz itt még tévé öt év múlva? Az a tévézés, amit én csinálok, az majd kell valahol? Egyáltalán, kell majd kulturális újságíró? Lesznek majd olyan portálok, amelyek a kormánytól függetlenül fognak működni? Nem tudom. Ha lesz ilyen, szeretnék ott lenni és ott dolgozni. Lehet, hogy szeretnék valahogy eggyel feljebb lépni a ranglétrán is, hogy hatással és befolyással legyek egy szerkesztőség gondolkodására. Ilyenek vannak a fejemben. Szenvedélyesen vagyok kérdező, szenvedélyesen újságíró, ez az identitásom része, szóval amíg lehet, addig csinálom.