Eddig bírta a felújított hármas metró

Nem sokáig élvezhettük a szinte hangtalan, rozsdamentes kocsikat. Persze ne legyünk igazságtalanok: már az is valami, hogy kicsivel tovább bírta 24 óránál egy metrószerelvény idehaza.

Forrás: Facebook/BKK
Forrás: Facebook/BKK

Mint ismert, hétfőn délelőtt Tarlós István masszív médiajelenlét mellett nagy csinnadrattával „átadta”, és útjára bocsátotta az első, felújított, hatkocsis metrószerelvényt, amely majd a 3-as vonalon közlekedik. Az említett első szerelvény még januárjában kapta meg a típusengedélyt a magyar hatóságoktól. Tegnapig egyébként összesen öt darab érkezett a Moszkva mellett található Mityiscsiből.

A tervek szerint egyébként összesen 222 felújított kocsit kapunk, a legutolsónak 2018 tavaszáig kell megérkeznie.

Nix füstölés, csak „ajtóhiba”

A héten megtörtént az, amitől egy átlagos, munkába járó és a csodálatos tömegközlekedésünket igénybe vevő magyar embert a legjobban felbosszantja: ki kellett vonni a forgalomból a frissen idehozott metrót. A Gyöngyösi utcai megállónál egyszer csak leszállították az utasokat a felújított orosz metróról, mert a rendszer ajtóhibát jelzett.

Később a BKV kiadott egy közleményt, amelyben azt írták, szerintük az ajtók megfelelően működtek, viszont a jármű vezetője a visszajelzésnél bizonytalanságot tapasztalt. Kiemelték, hogy az utasok nem voltak veszélyben, ám a hiba pontos okának megállapításáig a szerelvényt ideiglenesen kivonták a forgalomból.