Interjú Györgyi Krisztiánnal: "Elmentem Andy Vajnához, mert azt mondták, olyan leszek, mint a Despacito, egy egynyári sláger, aztán ott is bizonyítottam, hogy tévednek! "
Kevés ember van ma Magyarországon, aki ne hallott volna Györgyi Krisztiánról, a különös stílusban ünneplő magyar blöffkirályról. Az elmúlt hetekben talán nem volt itthon olyan portál, amely ne számolt volna be a pókeres elképesztő teljesítményéről. Emlékezetes, a magyar srác 57 millió forintnyi összeggel távozott Monacóból, a legrangosabb európai versenysorozat monte-carlói állomásáról. Az ismeretlenségből egy csapásra a rivaldafénybe került, most a Zsúrpubinak adott interjújában mesélt a kezdeti nehézségekről, arról, minek köszönheti sikereit, mennyiben változott meg az élete és hogyan telnek a mindennapjai, de azoknak is üzent, akik hozzá hasonlóan csak magukra számíthatnak.
Zsúrpubi: A sikeredig sok honfitársunkhoz hasonlóan külföldön próbáltál szerencsét, egészen pontosan Németországban, ahol targoncásként dolgoztál. Egyedül mentél ki? Miért vágtál bele ebbe a kemény kalandba?
Györgyi Krisztián: Teljesen egyedül. 8 éve döntöttem úgy, hogy jön a nyár, a sport sem megy úgy, ahogyan szeretném, a barátnőmmel is összevesztem, itt hagyok mindent és szerencsét próbálok, irány Németország! Mindezt úgy léptem meg, hogy világéletemben angolul tanultam. Egy táskával a kezemben mentem ki, de én mindig a nehezebb utat választom, anyukámék egy hetet adtak, már az első napon munkát találtam. Aztán eltelt 8 hosszú év.
ZSPB: Miután mindössze 5 euróból, elképesztő teljesítménnyel, négy selejtezőn verekedted tovább magad az EPT sorozat monte-carlói versenyére, mire gondoltál akkor, amikor leültél a rangos eseményen az asztalhoz és a kemény profik között vártad az első leosztást? Tudom, hogy a fizetős helyek egyikére akartál becsúszni, de benned volt, hogy itt neked azért „muszáj” valami nagyot alkotnod, különben minden a korábbi mederben folyik majd tovább, vagy csak jól akartad magad érezni?
Gy. K.: Valahol bennem volt, de napoknak kellett eltelnie, talán inkább csak a legvégén fogtam fel. Azt az emlékezetes blöfföt is azért vállaltam be, mert pontosan tudtam, hogy a döntő asztalnál csinálnom kell valamit, valaminek történnie kell, ugyanis kb. mindegy hányadik leszek, nem fogok a köztudatba kerülni, lépnem kellett. Azt hiszem jól sikerült.
ZSPB.: Mit éreztél akkor, amikor már zsebben volt a pénz? Volt benned egy amolyan „Igen, erre vártam egész életemben, itt van, megcsináltam” érzés? Éreztél elégtélt mondjuk a főnököd irányába? Mi volt az első dolog, amit megtettél, miután átvetted a nyereményed?
Gy. K.: Csak a verseny után éreztem ezt, közben nem foglalkoztam a pénzzel, nem néztem hol tartok, hogyan állok. Ha ezen agyalsz véged van! Aztán persze nagyon jó érzés volt, tudtam, hogy már nem kell visszamennem oda melózni. Én mindent megtettem, lehetett hétvége, húsvét vagy akár karácsony. Dolgoztam, beleadtam mindent, visszafelé ebből a hozzáállásból nem éreztem semmit. A szüleim az utolsó napon kijöttek hozzám Monacóba, velük voltam, lementünk a kikötőbe, a nyereményt egyébként csak jóval később kaptam meg.
ZSPB: Olvashattunk róla, hogy a magyar kaszinókirálytól, Andy Vajnától is kaptál ajánlatot. Elfogadtad?
Gy. K.: Korábban személyesen beszéltünk, nemrég pedig az Eurocenterben voltam egy versenyen, úgy volt, hogy a döntő napon ott találkozunk, ez akkor nem jött össze, de szerintem fogunk mi még beszélni. Egyébként ez a verseny azért is fontos volt számomra, mert sokan azt mondták rám, hogy olyan leszek, mint a Despacito, egy egynyári sláger, aztán ezen a versenyen is bizonyítottam, hogy tévednek, szép kis díjat húztam be.
Zsúrpubi: Miben változott azóta az életed, hogyan telnek a mindennapjaid?
Gy. K.: Teljesen megváltozott, mondhatom, hogy 180 fokos fordulatot vett. Folyamatosan versenyekre, fotózásokra, forgatásokra járok. De nagyon fontosnak tartom elmondani, hogy próbálok ember maradni, ugyanaz az ember, aki voltam. Persze ez nem könnyű, mert mindenhol felismernek az utcán. Én például a mai napig BKV-val járok. Sokan kérdezik tőlem, miért nem veszek egy új kocsit a nyereményemből, de én szeretek békávézni és soha sem felejtem el, honnan jöttem.
Zsúrpubi: Sokan úgy tekintenek rád, mint a mesebeli „legkisebb fiúra”, a szorgalmas, céltudatos „szegény legényre”, aki tudta mit akar és megcsinálta a szerencséjét. Mit üzennél azoknak, akik az élet bármilyen területén hasonló helyzetből akarnak kitörni és mondjuk 5 euróval indulnak?
Gy. K.: Én úgy gondolkodom, hogy a remény hal meg utoljára. Nem hiszek Istenben, sőt magamon kívül senkiben. Nem ismerek lehetetlent, addig megyek, amíg el nem érem a célom, addig, amíg nem úgy van, ahogy én elterveztem és ha négyszer megyek neki a falnak, akkor nekifutok ötödszörre is, ha ez kell a sikerhez!
