Nincs meglepetés: Trump olyan, mint egy elefánt a porcelánboltban

Szuper antréval indította Trump a NATO-csúcsot. A NATO főtitkárral, Jens Stoltenberggel folytatott találkozón belerúgott Németországba. Szerinte tisztességtelen, hogy a németek az Egyesült Államoktól várják, hogy megvédje őket Oroszországgal szemben, miközben több milliárd dollárt fizetnek ki az oroszoknak gázra és így gyakorlatilag függnek Putyintól. Nem először rúgott bele európai szövetségeseibe az extremista amerikai elnök. Mondjuk az is igaz, hogy nem igazán lehet többet várni tőle. Mindenesetre a lengyel Donald Tusk, aki jelenleg az Európai Tanács elnöke kifogásolta, hogy Trump gyakorlatilag non-stop ekézi Európát.

Kedves Amerika, becsüld meg a szövetségeseidet, végső soron nincs olyan sok belőle.

- mondta Tusk. 

Úgy tűnik, hogy az amerikai elnök számára az új rendező elv a szövetségi politikát illetően nem az eddigi nyugati status quo, hanem inkább a populista vezetőket tömörítve körvonalazódik. Ha így folytatja, akkor elnöksége lejártával feltételezhetően elnyeri az Amerikai Egyesült Államok legkártékonyabb elnöke címet. Mi kérünk elnézést, nekünk kellemetlen...