Fel kell tennünk azt a kérdést, amit soha nem akartunk: Tényleg menekülni kell ebből az országból?

A Magyar Tudományos Akadémia főtitkára szerint a kormány olyan hangulatot teremtett, hogy a kérdésre igen a válasz.

Kedden eldőlt, hogy a kormány átalakítja az MTA finanszírozását, így a jövőben az Akadémia konkrét célokra kaphatja majd a pénzt a kormánytól. Mondani sem kell, hogy ezzel a sajtó, a bíróság, az ügyészség - és még sorolhatnánk - után egy újabb terület bekebelezése, irányítása a hatalom célja. A tudomány, a kutatások háttérbe szorítása ráadásul mindennél többet elmond az Orbán-kormány lesújtó céljairól, hozzáállásáról és az általuk felvázolt jövőképről.

Török Ádám (MTA) szerint nem tiszta az az álláspont, amit Palkovics László miniszter képvisel az ügyben, úgy fogalmaz, hogy

miniszter úrral a tárgyalódelegációnk részeként többször egyeztettem, és hallottam olyan kollégáktól is, akik vele beszéltek, hogy ők hogy látják az álláspontját. Ez a két kép nem teljesen konzisztens. Miniszter úr kétfajta üzenetet mond. Az egyik az, hogy az intézeti autonómiát nem csorbítják, a kutatás szabadsága megmarad. A másik pedig az, hogy bizonyos témákat mégis csak ki kell jelölni, amelyeket kutatni kell ebből az állami pénzből, mert az állami pénzt nem lehet csak úgy bármire felhasználni. Még nem látszik tisztán a koncepció.

A kutatásban nem lehet felülről megszabni, hogy ki mivel foglalkozzon, ahogy a Nemzeti Múzeumnak sem mondhatja meg egy ország kormánya, hogy milyen gyűjteményeket tartson meg, és milyeneket égessen el. Nem fogja elégetni, mert lehet, hogy az a gyűjtemény, amely most havonta öt embernek érdekes, később fontos lesz. Egy ország, egy kultúra szellemi örökségébe beletartozik sokszor egy olyan kutatás is, ami, mondjuk egy műszaki ember számára nehezen érthető, mert művészek, művészettörténészek vagy - ne adj' isten - filozófusok végzik.

- tette hozzá.

Azt pedig egyenesen törvénysértésnek nevezte, hogy összesen 54 percet kaptak arra, hogy az őket érintő jogszabálymódosítást véleményezzék.

A kormány működését ekképpen jellemezte:

Olyan hangulat jött létre, hogy az egyik fél bármit megtehet a másik féllel, mert az egyik fél adja a pénzt. Ez formálisan igaz, de a jogrendszer ma még olyan, hogy autonómiát ad az akadémiának, és az alaptörvény is függetlenséget és autonómiát biztosít a kutatásoknak. A mostani, elég korlátozott tudásunk a változásról egyes műhelyekben olyan hangulatot teremtett, hogy innen menekülni kell.

Bár Török Ádám szavait kizárólag a saját területére is lehet vonatkoztatni, alighanem az egészségüggyel, az oktatással, a bérekkel, a kormányzással nem törődő, kizsákmányoló, népbutító hatalom ténykedésének következményeképpen a tanárokban, az ápolókban, a szakmunkásokban, a fiatalokban, és hivatástól függetlenül, az országban élő emberek többségében már szintén megfogalmazódott a tragikus kérdés: Tényleg el kell innen menekülnünk? Már körülbelül egymillió honfitársunk egy kőkemény igennel felelt.

Gyaníthatóan több millió magyar szerint viszont valaki másnak kéne mennie, mégpedig jó messzire...

OrbanRohogos_comicstyle