A populisták győzelmével az oltásellenesség is hatalomra került Olaszországban

A populisták győzelmével az oltásellenesség is hatalomra került Olaszországban
Az olasz parlament
Fotó: Reuters

A populisták már a választási kampányban demagóg oltásellenes ígéretekkel nyomultak, most kormányra kerülve valóra is váltják azokat. Pedig az egyre jelentősebb oltásellenesség miatt már hatszorosára nőtt a kanyarós esetek száma Olaszországban, a betegség szövődményei miatt négy gyermek vesztette életét az elmúlt évben. Most eltörölték az előző kormány által hozott kötelező oltásokról szóló törvényt, ezzel lazítva a szigorú és meglehetősen indokolt szabályokon. Mindeközben az olasz orvosok egy része utcára vonul, így tiltakoznak a döntés ellen.

A kötelező oltásokat szabályozó törvény felfüggesztését az olasz felsőház már megszavazta, az alsóházban egyelőre nem szavaztak a törvényről. A populista politikusok persze mindezt a gyermekek védelmében teszik, hiszen „A kötelező oltások rengeteg beoltatlan gyermeket kizárnak az óvodákból és az iskolákból” – hangoztatják.

Matteo Salvini, a populista Lombard Liga politikusa, jelenlegi belügyminiszter - egy befejezetlen történelemszakkal a birtokában - szerint a kanyaró, a gyermekbénulás és a tetanusz elleni oltások általában haszontalanok, sőt bizonyos esetekben kimondottan veszélyesek és károsak. Az persze egyelőre nem lehet megjósolni, hogy hány gyermek fog meghalni az új - a védőoltások helyességét relativizáló – mindenhez is értő populista politikusok agymenése és a demagóg kormánydöntések miatt, azonban egy biztos: prevenció nélkül, ami ezesetben az átoltottságának lehető legmagasabb arányát jelenti, még a populisták sem győzhetnek a fenti, egyébként rendkívül súlyos betegségek ellen.

Az oltásellenes teóriák terjedése miatt az olaszoknál a kanyaró elleni átoltottság aránya már így is jóval az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása alatt van. Mostantól csak reménykedhetünk benne, hogy Rómában nem lesz kormányprogram a fényevés.