Erős és büszke: Az Orbán-kormány azt sem tudja, hány stadiont építettek

Pedig akadna még itt néhány érdekes kérdés a kormányzással nem törődő Orbán súlyos milliárdokba kerülő hóbortjával kapcsolatban, hogy mást nem mondjunk, a „miért” és a „miből” kérdőszavak bizonyára az alábbi esethez hasonló reakciót váltanának ki a teljesen felesleges stadionépítésekkel kapcsolatban Rétvári Bencéből, vagy bármelyik másik szervilis szereplőből. Pláne egy olyan országban, ahol közben az egészségügy, az oktatás lesújtó állapota, vagy éppen a bérek és kivándorlás helyzete egyaránt megoldatlan, pusztító problémaként van jelen.

Demeter Márta még a múlt hónap végén tette fel az egyszerű, ám a kormánypárti szereplők számára sejthetően igencsak kínos kérdést - eredetileg Bártfai-Mager Andreának, aki a nemzeti vagyonért felelős tárca nélküli miniszter, legalábbis papíron -, mely így szólt:

Hány stadiont és sportlétesítményt építettek az elmúlt években Magyarországon?

Végül nem ő, hanem a jó öreg Bencuska „válaszolt”, mégpedig ekképpen:

A minisztérium az ön által megadott szempontok alapján nem vezet nyilvántartást a kormány által megvalósított sportlétesítmény-fejlesztésekről, és erre vonatkozó jogszabályi kötelezettsége sincs.

Legutóbb egyébként a külföldiekkel kitömött, négy forduló után 0 ponttal vitézkedő Kisvárda kapott új létesítményt, 2,5 milliárdból, bár az eredeti tervek alapján ez az összeg 120 millió forint lett volna. 

Úgy tűnik tehát, hogy két dolgot illetően tényleg az élen járnak Orbánék. Ez azonban sajnos nem a kormányzás, vagy az emberek javát szolgáló intézkedések meghozatala, hanem a hatalomvágy és a pofátlanság.

Ha erről a két területről van szó, akkor senki más nem rúghat labdába.

Csak a Fidesz!

Felcsut_stadion