Hamarosan itt a szüret, de még előtte Budafokon Pezsgő- és Borfesztivál!

Immáron 29. alkalommal rendezik meg a főváros egykori történelmi Bornegyedében a Budafoki Pezsgő- és Borfesztivált. A rendezvény kezdi levetkőzni a korábbi falusi búcsús jellegét, tavaly már több helyen lehetett valóban kiváló, minőségi borokat kínáló pincészetektől bort venni, mint súlyra mért gumicukrot és kókuszrudat. A programok is évről évre alakulnak, hiszen a korábbi mulatós duókat lassan legyőzi a zenekarok által játszott zene, idén például már Blahaloisiana koncert is lesz.

De az Esszencia nevű zenei formáció által megismerkedhetünk a népzene, a jazz, valamint a klasszikus zene ötvözetével. Szűcs Gabi és zenekara pedig megidézi a swing, valamint a ’30-as, ’40-es évek zenéit visszaadva annak a kornak a hangulatát, amikor Budafokra még nem a tízemeletes panelházak tornyosultak, hanem a Dunára néző teraszos vendéglők és még valóban a főváros borellátásának központja, Bornegyede volt. Jó hír a gurméknak, hogy a korábban jellemző gyengébb minőségű borokat kínáló helyi pincészetek mellett megjelentek az világhírű magyar borvidékek európai díjakat besöprő borászai is. Ha pedig az ember felsétál a templom mellett a Péter Pál utcán egy pohár jó borral a kezében a valamikori patak mellett, akkor valamit még magába szippanthat a hajdanvolt Budafok páratlan hangulatából. De addig is nézze meg ezeket az interneten fellelhető régi képeslapokat!

budafok13

budafok12

budafok06

budafok07

budafok09

budafok10

budafok11