Jól megy: közel 7 milliót kapott a CÖF, hogy Brüsszelben tüntessen Soros ellen

És igen, a mi adóforintjainkból.

Az már korábban napvilágot látott, hogy a CÖF 508 millió forintot kapott a Magyar Villamos Művektől, bár sokáig nem tudhattuk meg, hogy vajon mire, hiszen nem szerették volna elárulni. Az Átlátszó azonban kiperelte a korábbi támogatás részleteit, amiből kiderült, hogy a tavaly áprilisi brüsszeli tüntetést is az állami cégtől kapott pénzből fizették.

Összesen 6,7 millióba került a túra, jó sok buszozással: Zalaegerszegről és Miskolcról Budapestre, onnan Brüsszelbe, de volt utazás Eindhoven és a belga főváros között, és ugye haza is kellett jönni. 2 nap szállás és vacsora 66 fő részére Eindhovenben 3,2 millióba fájt, 2 étkezés Brüsszelben 903 ezer forint volt.

De persze ne felejtsük el: ők csupán a magyar emberekért dolgoznak ingyen, hazafias kötelességből, megvédenek minket, ugyanakkor természetesen nem kötődnek a Fideszhez. Csak időnként pénzt kapnak tőlük, és egyébként mindig mindenben egyetértenek a kormánnyal, sőt bármikor szerveznek miattuk Békemenetet is. Illetve fordítva: a Magyar Idők már le is írta, hogy a kormány szervezte a Békemenetet.