Kéri László: Az Orbán által hangoztatott képtelenségekre csakis az általuk kinevelt/agymosott két és fél milliónyi választóközönség lehet vevő

Kéri László: Az Orbán által hangoztatott képtelenségekre csakis az általuk kinevelt/agymosott két és fél milliónyi választóközönség lehet vevő

A #hetikéri rovatban a hazai közélet egyik legérdekesebb egyéniségével, politikai gondolkodójával, Kéri Lászlóval beszélgetünk hétről hétre a legfontosabb történésekről. Azt megígérhetjük, a politológus soha nem rejti véka alá a véleményét. Itt a Heti Kéri!

Zsúrpubi: Sűrű, Orbán-beszédekkel teletűzdelt napok állnak mögöttünk.

Kéri László: Hétfőn a parlamenti nyitánnyal megkezdődött a hosszú őszi belpolitikai szezon, de az az igazság, hogy amit a T. Házban hallottunk, annak előzményeitől már egy hete zúghat a fejünk. Talán többre megyünk, ha a kormányfő napirend előtti parlamenti beszédének értelmezését beleágyazzuk a megelőző egy hét orbáni megnyilvánulásainak sorába. Szeptember 12. és 17. között legalább négyszer lehetett Orbán Viktor a napi hírek főszereplője. Strasbourgi hétperces hozzászólásából már lényegében meg lehetett érteni mindazt, amire a későbbiekben is számíthattunk. Bármennyire is úgy látszott, mintha az ottani hat-hétszáz európai politikushoz szólott volna, aki megnézte ezt a produkciót, annak nyilvánvalóvá vált az, hogy ez a fajta sületlenség kizárólag a hazai választói bázis számára lett előadva.

Zsúrpubi: Ez egy előre meghatározott stratégia része volt?

Kéri László: Az a fajta kenetteljes honfibú, amellyel bevezette az ezeréves Magyarország elévülhetetlen érdemeit, majd az a logikai csavar, amelynek jegyében egy nagyon is konkrét, és a regnáló kormány mulasztásait, sikkasztásait, kártevéseit listázó anyagot képes volt úgy beállítani, mintha az egyszerre a mai magyarok tízmilliónyi lakosságával, továbbá az egész eddigi magyar történelemmel szembeni vádaskodás lenne…nos, erre a képtelenségre csakis az általuk kinevelt/agymosott két és fél milliónyi választóközönség lehet az igazi vevő.

Nem véletlen, hogy az ottani hallgatóság egyszerűen kinevette, de ez a kormányfőt egyáltalán nem zavarta, mert ő pontosan tudta, hogy mindez már a jövő évi uniós választások megnyerését szolgáló intenzív kampányának a bevezetője, és így értelemszerűen saját leendő választóinak beszélt. S ha még mindezért ott, a helyszínen heves kritika éri, akkor az tiszta haszon… Legalább azonnal rájuk lehet mutatni: „Ugye, nem megmondtam, hogy mindenekelőtt velük szemben kell megvédenünk Magyarországot?!”

S az az igazság, hogy ezt az általuk teremtett mesterséges lehetőséget azonnal ki is használják. A keddi fiaskó utáni napokban mindezt többszörösen is megtapasztalhattuk.

Zsúrpubi: Pontosan miben?

Kéri László: Egy zavarodott nap elmúltával beindult a Fidesz-nagyüzem és elkezdte hajtogatni azt a három-négy elemet, amelyet kivétel nélkül minden megszólaló kormányzati első-, másod- és századrangú politikus azóta is felböfög. Ne feledjük el, közben megtartották azt a zártkörű, velencei frakcióülést, amelyről csak közvetett információink lehettek, annyit azonban mégis meg lehetett tudni, hogy alapvetően a strasbourgi döntés kacsán tanúsítandó/követendő stratégiáról volt szó. Másnap reggel Orbán Viktor - hosszabb szünet után - megtartotta  szokásos pénteki rádiós lelkigyakorlatát, s e hosszadalmas műsoridő éppen megfelelő keret lehetett mindannak a megfogalmazására, amit azóta is hallgathatunk - napestig.

Zsúrpubi: A szokásos "érvek"?

Kéri László: Azt hiszem aligha akad ma már olyan magyar hírfogyasztó állampolgár, akinek ne a könyökén jönne már ki ez a fölöttébb egyszerű, nagyjából négy-ötlépéses logika:

  • Magyarország népét támadják.
  • Érvénytelen volt a szavazás.
  • Nem számít így sem, mert jövőre már teljesen más európai politikai összetétel lesz.
  • Minden a migráció miatt van, azért támadnak minket.
  • S aki elfogadja a Sargentini-jelentést, az lényegében hazaáruló.

Amint látható, ez a kicsinyke népmese olyan egyszerű, olyannyira megjegyezhető és olyannyira megfelel mindannak, amit a magyar választó már negyedik éve folyamatosan hallhat, hogy semmiféle intellektuális, morális és politikai törést nem fog az okozni, ha ezt problémamentesen elfogadja. És Orbán továbbra is dupla vagy semmit fog játszani; a hétfői parlamenti nyitó beszéde is ezekre a panelokra épített, mondhatnak neki bármit, kérdezhetnek tőle bármit. Sokkal érdekesebb annak vizsgálata, hogy miről nem beszélt? Már Tusványoson elejtette, hogy az ősztől kezdődő másfél év alapvetően az alkotmányozással fog eltelni, ehhez képest ez a beszéd e nagyszabású programot egyetlen mondattal sem tartotta fontosnak körvonalazni.

Zsúrpubi: Más érdemi nem is volt?

Kéri László: Hát…hacsak az nem, hogy megint elhallatszott annak a beígérése, miszerint közeleg az újabb nemzeti konzultáció, amely ezúttal a családokról szól majd. Korábbi tapasztalataink alapján nem kell túlzottan erős fantázia annak elképzeléséhez, hogy milyen mélységű és színvonalú „párbeszédre” számíthatunk. Brüsszel leantiszemitázásáról most még nem tudom eldönteni, hogy ez alkalmi baromság volt-e, avagy valamiféle újabb front megnyitásának elképesztő nyitánya.

Ami engem aggaszt, az a fajta cinizmus, avagy tudatlanság, ahogyan a külföldre távozott százezrekről beszélt. Úgy tett, mintha mindez a lehető legpozitívabb fejlemény lenne, és mint akinek tényleg fogalma sincsen arról: kik, hányan és miért mennek el ebből az országból. S talán azt sem tudja, hányan tervezik ezt még, és miért. A legrémesebb változat pedig az, ha tényleg úgy hiszi, úgy tudja, ahogyan hétfőn ezt elmondta.