Vajna lenne a tökéletes Sugar Daddy?

Vajna lenne a tökéletes Sugar Daddy?
Fotó: Facebook/Vajna Tímea

Két „Állítsuk meg Brüsszelt!” szpot között érdekes reklámot lehet hallani a kaszinópápa, Andy G. által tulajdonolt Rádió1-en. A tökéletesen pozicionált reklámnak köszönhetően végre fény derülhet arra a titokra is, mit eszik Timike az ő Sugar Daddy-jén.

Tegnap reggel alig ébredtem fel, nagy nehezen kiballagtam a konyhába, előkészítettem a terepet, tej elő a hűtőből, kockacukor bele a kis csészébe, majd amíg lefőtt a kávé, visszaszenvedtem magam a szobámba, hogy a laptopról megnyissam az online rádiót. Nyomkodtam összevissza, mígnem a Rádió1-en ragadtam le. Az unalomig ismételt legújabb kormányzati propaganda már meg sem ütötte a fülem. Habonyék elérték a céljukat, hisz az ember lassan már álmában is ezeket a kék plakátokat látja.
Aztán valami egészen régi popsláger hangzott fel, pedig a szlogen szerint „csak igazi mai sláger megy”. Nem számít, túltettem magam rajta. Ami viszont ezután következett, arra az ember fia soha nem állhatott készen. Felhangzott ugyanis a puncs.hu-ra keresztelt, nemrég indult, kifejezetten a Sugar Daddy-k és a Sugar Baby-k társkeresőjének rövid reklámszpotja.

Mindez Andy G. Vajna, a Nemzeti Együttműködés Rendszerének egyik támpontjának rádiójában, aki nélkül nem működhetne ennyire a csúcsra járatott, gátlástalan lopás.

Nem bírtam ki, rámentem a puncsos oldalra, hogy körülnézzek, miként is néz ki egy ilyen jellegű társkereső. Nem telt sok időbe, mígnem belebotlottam a tökéletes definícióba. Lássuk, ki az a Sugar Daddy az oldal saját magyarázata szerint:

[…] Sikeres férfi, aki tudja, hogy mit akar. Saját cége, vagy sikeres munkája által magas egzisztenciát teremtett meg magának. A pénz számára nem cél, hanem eszköz a boldogsághoz vezető úton, amit nagyvonalúan kezel és osztja meg a kiválasztott Sugar Babyvel.

Úgy vélem, a fentiek nem szorulnak különösebben magyarázatra, valamennyiünk előtt akaratlanul is megjelent Vajna Timi mosolygós arca, kecses lábai, esetleg csodás, mély dekoltázsa. Ezt hívják tökéletes reklámpozicionálásnak.