Magyar György tudja, hogyan váltható le a Fidesz! - Interjú

Magyar György tudja, hogyan váltható le a Fidesz!  - Interjú
Fotó: zsurpubi.hu

Magyar György szerint elfogadhatatlan az a „házmestertempó”, amit Orbánék diktálnak, arról már nem is beszélve, hogy a Fidesz-KDNP által megerőszakolt egész jogalkotás jogellenes. Az ügyvéddel készült interjúnkban szóba kerül a totálisan a Fideszre szabott választójogi törvény, a mindenek felett álló politikai és gazdasági érdek, ezen kívül kiderül, miért lehet Magyarország a keleti politika EU-s trójai falova. Szó esik a bírói függetlenség helyzetéről, az ügyvédi szakmát is eluraló félelemről, illetve arról is, miért vállalta el Simicska Lajos cégének jogi képviseletét, és hol tart most az ügy. Beszélgettünk még egy esetleges EU-s kilépésről, az azt követő balkáni szakadékról, gazdasági csődről és megsemmisülésről is.

 

Zsúrpubi: Ön alapvetően humán beállítottságú volt gyerekként, ezzel párosult, hogy nagy dumásnak tartották a társai. De miért éppen a jogi pálya következett ebből, hiszen lehetett volna újságíró, vagy akár tanár is, mint az édesanyja?

Magyar György: Az igazságszolgáltatás mindig is izgatott, ugyanakkor az irodalmat szintén különösen szerettem. Már az általános iskolában, később aztán a középiskolában is olyan tanáraim voltak, akik ebbe az irányba toltak. Magam is próbálkoztam kis versekkel, novellákkal. Később, miután a magyar és a történelem volt a két felvételi tárgy a jogi karon, továbbá a logikus érvelés és a kriminalisztika iránti érdeklődés megvolt bennem gimnazista koromban is, adta magát a jogi pálya. Jelentkeztem, felvettek, azóta pedig az életem középpontjában az ügyvédi hivatás áll.

Az ügyfél járásából megmondja, milyen ügye van

ZSPB.: Nem gondolt arra, hogy tanár legyen?

M.GY.: Ha az nem is, de valami ilyesmi késztetés azért szorulhatott belém, mert nagyon szeretek a fiatalokkal foglalkozni az egyetemen is, a jogi szakvizsga bizottságban is, és itt, az irodámban is fiatalok vesznek körül. Szeretem átadni a tudásomat, szeretem őket tesztelni, mert ez engem is megfiatalít, így élénk és éber maradok. A vizsgáztatást azért szeretem, mert nekem jobban fel kell rá készülnöm, mint akiket kérdezek, ebből következik, hogy a tanárság valahogy a génjeimben van. A családban is tyúkanyó típusnak tartanak, törődöm másokkal, figyelem az életvitelüket, ahol érdemes, beavatkozom, de inkább csak javaslat szintjén. Pedagógiai érzék van bennem. A mi szakmánk jó része pszichológia, ahogy a pedagógiának is. Olyan tapasztalatom van az ügyfélkapcsolat és a kommunikáció terén, hogy amikor egy ügyfél bejön az ajtón, majd eljön az asztal másik végéig, még meg sem szólal, de a járásából nagyjából meg tudom mondani, hogy milyen ügye van.

ZSPB.: Remélem, a járásomból semmi terhelőt nem olvasott le rólam… A tanári gének az édesanyjától is jöhettek, hiszen ő tanított. Milyen szakos volt?

M.GY.: Nem, de Ön még nem is akar az ügyfelünk lenni, csupán hivatásából fakadóan kérdez! Anyám orosz–német szakos nyelvtanárnő volt, nagyon kedvelték a diákjai, mindig ráköszöntek a környéken. Én is jártam abba a gimnáziumba, ahol ő dolgozott, bár nem az ő osztályba, noha én is orosz szakos voltam. Azáltal, hogy ő volt az édesanyám, és ugyanabban az intézményben tanított, ahová jártam, kicsit nagyobb volt a mozgásterem, valamivel többet engedhettem meg magamnak, mint az átlag diákok, ezt utólag beismerem. Következésképpen nem voltam egy könnyen kezelhető diák.

ZSPB.: Teleírt ellenőrzőkre gondoljunk?

M.GY.: Igen, volt jó sok intőm, több füzet is megtelt velük. De az igazság bajnoka is voltam, a társaság középpontja. Elképzelhető, hogy voltak túlzások, amiket aztán az ember idővel levetkőzik. Ezt ahhoz tudnám hasonlítani, amikor valaki fiatalemberként megszerzi a jogosítványt, kap egy autót, és azt gondolja, hogy a gyorsaság a nagy dolog, minél gyorsabban menni. Aztán ahogy az idő telik, ez megváltozik, és a biztonságra fog törekedni. Nos, ez lehetett akkoriban az ifjúi hévben, mert a figyelemfelhívó, kicsit exhibicionista magatartás valószínűleg már az én fiatalkoromban is jellemző lehetett. Aztán az ügyvédi pályán – kicsit rossz érzéssel mondom – ez sajnos újra kiteljesedett.

ZSPB.: Édesapja mivel foglalkozott?

M.GY.: Szegény sokáig volt orosz hadifogságban, későn került haza és nősült, aztán pedig vállalatvezető volt nyugdíjazásáig. Amint nyugdíjba ment, azzal foglalkozott, hogy figyelte a közéletet, mindenről volt véleménye. Ilyeneket mondott nekem vasárnap délelőttönként, hogy: „Lemegyek egy kicsit sétálni a barátommal”.

ZSPB.: Fogadjunk, hogy ez azt jelentette, hogy rádiózni ment!

MGY.: Beletrafált. Vitt egy táskarádiót magával és bejárta a Margit-szigetet. Innen van a sport iránti szeretetem és a strapabírásom.

ZSPB.: Nem éltem még a rendszerváltás előtt, így fogalmam sincs arról, vajon mekkora volt akkoriban egy ügyvéd mozgástere. 1990 után miben változott a szakma?

M.GY.: A szakma felszabadult. A háború előtt magánszféra volt, magánügyvédek, aztán a szocializmus rendszerében bekényszerítették őket ügyvédi munkaközösségekbe, ahol közösen ment a munka, mint egy szövetkezetben. Ezt a ’90-es években felszabadították, így újra lettek magánügyvédek és irodák, ezek megint a magánszolgáltatás részévé váltak. Abban az időben, amikor kezdtem ezt a pályát, még csak ügyvédi munkaközösségek működtek, ahova nagyon nehéz volt bekerülni, egyszerűen nem volt hely. Ha a számokról beszélünk, talán 1500 ügyvéd lehetett az országban összesen, most pedig van körülbelül 15 ezer.

ZSPB.: Az, hogy tízszer annyian lettek, jó is meg rossz is lehet az ügyfelek szempontjából.

M.GY.: Nemcsak felszabadult, fel is hígult némileg a pálya, azt kell mondanom. Akik régen váltak ügyvéddé és szokták meg azt a közeget, azok még ma is másképpen kommunikálnak meg leveleznek akár kollegiális szinten egymással, mint a mai generáció. Kicsit más a szakma presztízse is, mint ami volt régebben.

ZSPB.: Mármint? Kis aggodalmat éreztem a hangjában, pedig az ügyvédeket ma is egy magasabb kasztba soroljuk.

M.GY.: Az ügyvédet régen nagyon magas szinten kezelték, de azáltal, hogy a szakma felhígult és alanyi jogon lehetett ügyvédkedni, az történt, hogy bekerültek a karba olyanok is, akiknek nincs meg az etikájuk ehhez, nem az a neveltetés dominálja az életüket, mint a régiekét. Ezért aztán nekünk, öregeknek arra kell törekednünk, hogy a tisztesség és ez a bizalmi háttér továbbra is megmaradjon. Nem szabad, hogy azt lássa a jogkereső közönség, hogy az ügyvéd egy üzletember. És nem is szabad erre vállalkozásként tekinteni, mert a szolgáltatás lényege, hogy olyan útvesztőkben igazítja el a laikus közönséget, ami különleges felkészültséget igényel. Éppen ezért sokkal inkább bizalmi alapon működik a rendszer, mint üzleti alapon. Hogyha ezt érezteti az ember az ügyfeleivel, akkor ők is megnyugodnak, hogy jó emberre bízták rá az ügyüket, a sorsukat. Ha a szakember tudása és az ügyfél érdekei összeadódnak, akkor lesz eredmény. Ha nem ezt érzi az ügyfél, hanem azt, hogy csak elveszik a pénzét, majd pedig lesz, ami lesz, vagy azt mondják neki, hogy neki semmi dolga, vagy figyeljen a háttérből, ezek mind olyan műhibák, amiket a szakma nem engedhet meg magának.

ZSPB.: Mégis van egy ilyen tendencia manapság?

M.GY.: Legalábbis valami-lazulás, de ezt nem kívánom most részletezni, mert a szakma tudja. Lehet, hogy van benne generációs féltékenység is a részemről, de mint mondtam, több kiváló fiatallal veszem körül magam itt az irodámban. Ez nem egy átlagos ügyvédi iroda különben, mert nálunk a team munka a jellemző, szinte minden jogággal foglalkozunk, így teljes körű kiszolgálást kap az, aki minket felkeres. Nem dobáljuk az ügyfelet egyik helyről a másikra. A munkatársaink szakértőkkel is konzultálnak, így teljesen mindegy, hogy banki ügyről, munka-, család-, vagy büntetőjogi kérdésről van-e szó, a személyes felügyeletem alatt az ügyfeleinknek a legjobb tudásuk szerint segítenek.

ZSPB.: Ha már a szakmáról beszéltünk, mi a véleménye arról a két állításról, miszerint az ügyvédi hivatás alapvető dilemmája, hogy egyfelől a római jogra épül az egész polgári jog, évezredek óta nem vesztették érvényüket annak alapelvei, másfelől viszont sokan úgy vélik, hogy a jog valójában nem is az igazságról szól, csak a jogszolgáltatásról. Nemrég Veiszer Alinda mesélte el nekem egy interjúban, hogy ő is ezért mondott le arról, hogy joggal foglalkozzon, és így lett végül újságíró.

M.GY.: Ez elhivatottság kérdése. Alinda például egy kifogástalan műsorszerkesztő, ragyogó újságíró, aki a mostani szakmájában ki tudott teljesedni, abban találta meg önmagát. Ha valaki elvégzi bármelyik egyetemet, az nem predesztinálja arra, hogy az adott pályán is maradjon, annak a hagyományait folytassa. Idős fejjel mindenkit arra biztatnék, hogy végezze el a lehető legmagasabb szintű tanulmányait, és csak utána válasszon pályát, ne pedig fordítva. Ha valakit érdekel a jog, elkezdi a jogi egyetemet, de közben vagy utána úgy érzi, hogy neki más való, akkor természetesen azzal kell foglalkozni, amiben örömét leli. A klasszikus jogi munkát képviselő bíróság, ügyészség, ügyvédség és jogtanácsosi tevékenység az igazságszolgáltatás szerves részei. Akik ezeken a területeken dolgoznak, a jogalkalmazás világában tevékenykednek. De jogi végzettséggel más jellegű munkát is lehet végezni, például a közigazgatásban, vagy a jogalkotás terén, ahol a kodifikáció áll a középpontban, ugyanakkor vannak jogászprofesszorok és jogkutatók is. Ezek mind a szakmának egy-egy szeletével foglalkoznak. Ugyanakkor az ügyvédi munka különlegessége abban áll – különösen az olyan ügyvédi irodák esetében, amilyen a miénk, ahol a legkülönfélébb ügyekkel foglalkozunk –, hogy annak során mindenféle típusú ügy előkerül. Egy bíró, sőt még egy ügyész is általában egy szakterületet visz, aki pedig kodifikációs munkát végez, a legtöbb esetben szintén szakosodik. Az ügyvéd viszont „mindenevő”. Mindenhez hozzá kell tudnia szólni. Nem vagyok híve a direkt specializációnak, bár sokan jól megélnek abból, hogy ráállnak egy-egy területre, például a bankjogra.

ZSPB.: Régen mi volt a jellemző?

M.GY.: Pest környéki ügyvédként nevelkedtem, úgynevezett „mezei” ügyvéd voltam, ami azért vicces, mert a későbbi dékán neve volt Mezei. De ez csak véletlen egybeesés. Mindennel foglalkoznom kellett. Mari néni ingatlan átírási ügye is ugyanolyan fontos volt, mint a komolyabb esetek. Amikor ő belém helyezte a bizalmát, és hozzám fordult, hálás voltam. Ennek a szakmának a lényege, hogy bizalmat kapunk és adunk.

A választójogi törvény a legundorítóbb

ZSPB.: Térjünk azért még kicsit vissza arra, hogy a jogszolgáltatás nem egyenlő az igazságszolgáltatással. Akár a NER mottója is lehetne, hogy a működése jogszerű, de igazságtalan. Azt szeretném, ha felsorolná és röviden ismertetné a Fidesz-KDNP hét év alatt meghozott top öt legsúlyosabb és legkártékonyabb jogszabályát.

M.GY.: Nagyon könnyű lenne öt dolgot kiragadni, csak az a baj, hogy nincs top öt. Top minden, az van! Azt szoktam mondani, hogy a Fidesz-KDNP által megerőszakolt egész jogalkotás jogellenes. Az összes szőr feláll a hátamon, amikor erről a folyamatról, illetve annak a termékeiről beszélünk. Egyetlen elemét sem tudom elfogadni, mert véleményem szerint elvesztette a józanságát, megszűnt a társadalmi egyeztetés és a társadalmi kontroll, nincsenek hatástanulmányok, vagy ha vannak, akkor nem vizsgálhatók, ezzel szemben mindent felülír a politikai és gazdasági érdek. Mindennek a legalja pedig a személyre szóló jogalkotás. Így a kért öt esemény helyett nagyjából háromezret kellene felsorolnom. Lerágott csont a legtöbb, de azért említsük meg a Heineken sör esetét, ahol valakinek a személyes érdeke kívánta, hogy úgy változzon a jogszabály, „ahogyan kell”, vagy itt a Lex CEU, amit sikerült egyetlen nap alatt keresztülnyomni a parlamenten, természetesen mindenféle egyeztetés nélkül. Ugyanakkor ez utóbbi túl nagy falat volt, ami meg fog akadni a torkukon, mert egy olyan szférába tapostak, sőt inkább rúgtak durván bele, amit a világ a kultúrája és egyetemes története miatt nem fog eltűrni. Akkora lesz az ellenállás, hogy vissza kell majd táncolniuk. Meg kell végre tanulniuk visszalépni ebből az elfogadhatatlan jogszabály-alkotási rendszerből, de még tisztességesebb lenne, ha ilyesmibe a jövőben bele sem kezdenének.

ZSPB.: Egyelőre csak azt lehet lépten-nyomon látni, hogy erőből politizálnak, egyáltalán nem „divatos” a higgadt és mérlegelésre épülő eljárás semmiben sem. Apropó, mit gondol a bírói függetlenség helyzetéről ma, 2017 derekán?

M.GY.: Befejezve az előző gondolatot, látva azokat a jelenségeket, amikre Ön is célzott, ma már semmilyen más eszközzel nem lehet élni, csak a választójog gyakorlásával, ami mind az egyes ember, mind a pártok felelőssége. Négy évenként igenis a sarkunkra kell álljunk, a demokratikus rendszer keretei között. Ha egy hatalom 7-8 éven keresztül olyanokat tesz, ami az érintetteken és az ellenzéken túl is általános felháborodást kelt, akkor mindannyiunk felelőssége, hogy hagyjuk-e ezt így tovább folyni, vagy változást akarunk. Erről jut eszembe, hogy ha egy jogszabályt mégis ki kellene emelnem, akkor a választójogi törvényt említeném, mert az a legundorítóbb. Ez is teljesen „személyre szabott”, tehát maximálisan a Fidesz érdekeit szolgálja. A szövegét és a tartalmát sikerült úgy meghatározni, hogy a bevezető része, azaz a Preambulum nyugodtan kezdődhetne azzal a mondattal, hogy: „Csak a Fidesz győzhet.” Ez az egyfordulós rendszer eleve a hatalmon levő pártnak kedvez, de még ez sem elég, ugyanis a törvény a győztest tovább erősíti. Ha valaki a szavazatok nagyjából 40%-át megszerzi, az 2/3-os, akár 67%-os parlamenti többséget biztosít. Mivel egyfordulós, az ellenzéket megosztja és ellehetetleníti. Aránytalan, tisztességtelen az egész. Ha pedig nincsenek fékek és ellensúlyok, a különböző intézmények pedig elveszítik a függetlenségüket, az már nem demokrácia.

ZSPB.: Akkor Ön is azt mondja, hogy ebben a rendszerben szinte leválthatatlan a Fidesz, ha ez a törvény úgy marad, ahogy van?

M.GY.: Csak akkor lehet leváltani a Fideszt, ha ezt a választójogi törvényt ellene fordítjuk. Ha az ellenzék egységesen képes a Fidesz ellen fellépni, és az összes szavazóval megértetni, hogy mind a 106 egyéni választási körzetben csak egyetlen jelölt állhat a Fidesz jelöltjével szemben, továbbá csak egy közös országos lista lesz. Ebben az esetben az ellenzék szerezne többséget, mert a rendszer a győztest preferálja. Mivel arra semmi esélyt nem látok, hogy a választásokig a választójogi törvényt módosítani lehetne, csak ez a módszer jöhet szóba. Képtelenség arra számítani, hogy a Fidesz majd a saját képére szabott törvényt demokratikusabbra írja át, hogy aztán ennek eredményeképpen megbukjon. Ilyesmit várni nagyfokú naivitás.

ZSPB.: Ugorjunk vissza a bírói függetlenség kérdésére. Sokan aggódnak miatta. Kellene?

M.GY.: Úgy vélem, hogy bírói függetlenség volt és van, azaz ma is létezik, csak néhány kisebb ügyben hallani olyat, hogy a megfelelési kényszer megjelenik. Ugyanakkor a szakmai vezetés részéről nem szerencsés olyan kritériumokat előírni a szakmai előrejutás feltételeként, amik a lojalitást erősítik. Ám ha valaki leteszi a bírói esküjét, akkor abban kell bíznunk, hogy azt mindenek felett állónak tekinti, tehát nem az elvárásoknak megfelelő, hanem önálló döntéseket fog hozni a saját tisztessége, lelkiismerete és a törvények alapján. Szerencsére azt mondhatom, hogy a tapasztalataim nem rosszak ezen a téren. Még ha kisebb problémák léteznek is, az a gyönyörű az igazságszolgáltatás rendszerében, hogy képes az önkorrekcióra. Ha történik egy tévedés az első fokú eljárásban, azt a másodfok helyre tudja tenni. Vagy egy megismételt eljárásban más döntés születik, mint korábban. Találkoztam már olyannal, hogy egy bíró azzal kezdte az ítélethirdetést, hogy: „A bíróság is itt él ebben az országban.”, ami rossz, mert nem a közvéleménynek megfelelő ítéletet kell hozni, hanem az ügy körülményeinek megfelelőt, a törvények alapján. Az ítéletek üzennek a társadalomnak, a különböző rétegeknek, tájékoztatják az embereket, és ha büntetőügyről van szó, akkor a büntetésnek olyannak kell lennie, amit nemcsak az adott elkövető tud magára vonatkoztatni, hanem mindenki más is, így egy-egy ítélet egyfajta speciális és generális prevencióként is működik, mert visszatarthatja az embereket bizonyos cselekedetektől.

ZSPB.: És mi a helyzet az Alkotmánybírósággal?

M.GY.: Jó, hogy említi, mert ott a függetlenség fokozatos elvesztésének vagyunk tanúi. A bírák az utóbbi időben zömében pártoldalról érkeznek, ami egy nagyon rossz gyakorlat. De az is elfogadhatatlan, hogy a mai államfő, akit most választottak meg újra, a Fidesz korábbi frakcióvezetője. Ez sem tisztességes egy demokráciában. De van egy ellenpélda is, Stumpf István, aki a korábbi Fidesz-kormányban kancelláriaminiszter volt, úgy lett alkotmánybíró, mégis a szakmaiságot helyezi előtérbe, így sokszor szembemegy az elvárásokkal. Összességében kijelenthetjük, hogy nagyjából, az egész rendszer működését tekintve létezik a bírói függetlenség.

A hatalom nem bírja elviselni a vereséget, inkább megváltoztatja a jogi környezetet

ZSPB.: Mi a legnagyobb baj az új civil törvénnyel?

M.GY.: Az, hogy ez egy újabb példája a személyre szóló jogalkotásnak, aminek a motivációja a személyes bosszú, és megint azt üzeni, hogy „az lesz, amit mi akarunk”. Diszkriminatív, nem tisztességes, ezért nem csoda, hogy régi jobboldali gondolkodók, írástudók, szakemberek és tekintélyek is felemelik a szavukat, és kifejezik a nemtetszésüket. Ugyanis úgy érzik, hogy a mostani kormányzat átlépett egy határt, és egy olyan szférába avatkozik bele, amihez a világon semmi köze nincs. A civil szféra éppen azért csodálatos, mert az emberek saját akaratából jön létre. Az embereknek vannak olyan érdekeik, amelyeket a civil szervezetek tudnak a legmegfelelőbb módon kifejezni és képviselni. Az a tény, hogy külföldről érkezik támogatás a civil szervezetekhez, az a magyar kormány szégyene, mert a kormánynak kellene teljes körűen támogatni ezeket a szervezeteket, nem pedig megfojtani. Hogyan lehet „ügynöknek” nevezni azt, aki külföldi pénzt fogad el? A törvény ebből a szempontból teljesen jogsértő, semmi másra nem jó, mint hogy megmutassa, „csak a mi akaratunk számít, úgyis az lesz, amit mi elhatároztunk”. Ez az, amit úgy hívok, hogy „házmestertempó”. Elfogadhatatlan.

ZSPB.: Egyik kedvenc mondása, hogy „Az ügy első bírája az ügyvéd”. Milyen megfontolások alapján fogadta el ügyfelének Simicska Lajos cégét? Csak azért kérdezem, mert ez igencsak szimbolikus ügy.

M.GY.: Azért fogadta el ügyvédi irodánk ezt a megbízást, mert az ügyfél belénk helyezte a bizalmat. Meg is indokolták a döntésüket, mondván, mi nem félünk, soha nem adjuk fel, és elmegyünk a végsőkig az ügyfeleink érdekében. Mi pedig olyan alapon nem szelektálhatunk, hogy kinek, milyen a múltja, vagy hogy ki volt az édesapja. Mi csak olyan alapon vállalhatunk vagy utasíthatunk el valakit, amennyiben megvan a bizalmi viszony és az együttműködés feltételrendszere, hogy vajon az adott ügyet sikerre tudjuk-e vinni. Ez közös érdek. Miután az ügyben hatalmas jogsértés történt, ahogyan azokat a hirdetőoszlopokat el akarták tüntetni a fővárosból, ez egy nagy lökést adott nekünk, hogy az ügyet jó szívvel elvállaljuk szakmai alapon. És beigazolódott a döntésünk helyessége, mert jogerős győzelmet arattunk, az oszlopok a helyükön maradtak. De itt jön a kérdés, amit korábban a beszélgetésünk során – egyébként nagyon helyesen – feszegetett: a jogalkotás, ami akár eszköz lehet arra is, hogy az igazságszolgáltatást lehetetlenné tegye. A hatalom nem bírja elviselni a vereséget, inkább megváltoztatja a jogi környezetet, tehát törvényt alkottak, és végrehajtási utasítást is fognak gyártani hozzá kormányrendelet formájában, hogy csak azért is eltakarítsák az oszlopokat.

Olyan mondvacsinált indoklással álltak elő, hogy a városképet zavarják a hengerek, ugyanakkor a téglalapok nem, meg hogy nem lehet ragasztani, csak átlátszó szekrényekbe lehet hirdetéseket elhelyezni. Ez egy diszkriminációra épülő jogalkotási folyamat, amit nem tűrünk el, megbízónk kiterjesztette a megbízásunkat arra, hogy vigyük az ügyet Brüsszel elé, amit meg is tettünk. Van egy úgynevezett notifikációs eljárás, aminek a célja, hogy a brüsszeli bizottság segítségével megakadályozzuk ennek a jogszabálynak a hatályosulását. Ha ennek ellenére hatályba lépne ez a förtelmes szabályozás, akkor abban a pillanatban indítjuk az alkotmányossági panaszunkat, és már folytatjuk a strasbourgi eljárást is. Tehát nem hagyjuk magunkat, Simicska Lajos cége azzal bízott meg minket, hogy az összes lehetséges jogi lépést végigvigyük, és az ügyet visszahozzuk a jogállam és a demokrácia világába. Kártérítést is követelünk a főváros által okozott károkért, illetve ha a jövőben szerződésbontásokra kerülne sor, azokat is bíróság elé visszük.

ZSPB.: Azért is rendkívül fontos ez a történet, mert többek között a jövő évi választások kimenetelét is befolyásolhatja, hogy melyik párt hol, milyen formában és feltételekkel hirdethet, egyáltalán tud-e majd hirdetéseket elhelyezni…

M.GY.: Valóban. Köztudott, hogy annak idején Orbán úr és Simicska úr megállapodtak abban, hogy kell kezelni ezt az országot. Összevesztek, aminek az okait itt most nem részletezném, de ez a konfliktus nem vezethet oda, hogy az állampolgárok igyák meg a levét. Az, hogy ők sokat tudnak egymásról, mint két régi barát, aki összeveszett, vagy mint két szerető, aki elhidegült, és hogy kitört egy belviszály most, hogy szembe fordultak, nem lehet egy társadalmi probléma alapja. Ehhez persze intelligencia kellene, túl kellene lépni a dolgon, csak az a baj, hogy a kormányfő nem felejt, mert nem így nevelték, ami megítélésem szerint nagyon nagy baj. Ha lennének tanácsadói, akkor esetleg helyre tennék, de ennek nyomát sem látom. Ma úgy néz ki, hogy ez a belső háború tovább fog dúlni, hogy úgy mondjam elfekélyesedik, aminek az lesz a vége, hogy a demokrácia sérül, hiszen csak diszkriminatív körülmények között lehet majd plakátolni. De volt már egy korábbi hasonló, borzasztó eset. Egy plakátcég megkapta a jogot, hogy a villanyoszlopokra kihelyezhessen politikai plakátokat. Később ezt a céget fel akarták vásárolni, és amikor a tulajdonos nem állt kötélnek, jogszabályi úton megvonták a jogosultságát az ilyen plakátok kihelyezésére, azaz megtiltották a hirdetések elhelyezését villanyoszlopokra, ennélfogva a cég elértéktelenedett. Ekkor megszerezték a tulajdonjogát, és a jogszabály módosításával visszaállították azt a lehetőséget, hogy villanyoszlopokra hirdetéseket lehessen kitenni. Ez az, amit egy jogász meglehetősen nehezen fogad el ebben az országban.

ZSPB.: Az imént felkaptam a fejem arra a kijelentésére, hogy Simicska Lajos cége azért bízta meg Önöket, mert nem félnek. Ha jól értem, létezik, hogy ügyvédi irodák vagy ügyvédek nem vállalnak el ügyeket, ahol a Fidesszel vagy annak holdudvarába tartozókkal szemben kellene képviselni valakit?

M.GY.: Országos jelenség a félelem, nem szűkíteném le ezt az ügyvédi karra. Tény, hogy a szakmánk képviselőit is elérte ez a probléma, hiszen egzisztenciális kérdésről van szó. Előfordulhat, hogy ha valaki szembefordul a hatalommal, akkor holnap nem lesz munkája, vagy a nagymama nem kapja meg többé a szociális juttatást. A félelem feloldásának feladata az ellenzéké, de a jogi pályán szerintem nincs mitől félnünk, hiszen mi csak képviseljük a megbízó érdekeit. Sok ügyfelünk keres meg minket azért, mert olyan a hírünk, hogy végigvisszük az ügyeket, egészen a sikerig, nem hagyunk félbe dolgokat, ugyanis nem félünk a hatalomtól. Ha jogi tévedések vagy jogsértések történnek akár politikai, akár egyéb okból, azokat minden esetben igyekszünk segíteni orvosolni.

Európa nem fogadja el ezt a magatartását, mert kulturálatlan, balkáni bunkóság

ZSPB.: Több alkalommal is szóba került már Brüsszel és Strasbourg. Hogyan látja, Orbán Viktor tényleg ki akarja vezetni az országot az Európai Unióból? Egyáltalán, lehetséges volna, és milyen következményei lehetnének?

M.GY.: Hát, ez egy nagyon szerteágazó téma, mármint az EU és Magyarország kapcsolata és világa. Röviden: mi részesei vagyunk egy klubnak. Önként vállaltuk, beléptünk. És a klub szabályait el kell fogadni. Orbán Viktor sajnos rálépett arra az útra, hogy ezeket a szabályokat elkezdi feszegetni, feloldani. Nem az a baj, hogy reformokat akar, nem az a baj, hogy azt akarja látni és elérni, hogy az EU valamilyen irányba fejlődjön, a korral haladjon előre, hanem az a baj, hogy kétféleképpen viselkedik. Nem lehet egyik kézzel olyan plakátokat kitenni Magyarországon, hogy „Állítsuk meg Brüsszelt!”, a másikat meg tenyérrel felfelé tartani, hogy ide pakoljátok a milliárdos EU-s támogatási pénzeket. Ez a magatartás elviselhetetlen. Nem fogadja el Európa, mert kulturálatlan, balkáni bunkóság. Egyfelől kikéri magának, hogy Brüsszel beleszóljon abba, hogy mit csinál, másfelől meg a tőlük kapott pénzből gazdagodik. Az iparunk és a gazdaságunk így sem fejlődik elég dinamikusan, de az állami pénzek kihelyezése európai források hiányában konkrétan semmire sem lenne elég. Egy kis ország, amelyiknek igen nagy a gazdasági kitettsége, nem viselkedhet így. A fiam egyszer egy tévéműsorban azt találta mondani, hogy senki sem hülye ingyen, amit úgy is értelmezhetünk, hogy a magyar belpolitika nem véletlenül olyan, amilyen, bár szerintem nem szabadna, hogy a NATO-tag Magyarország esetleg a keleti politika EU-s trójai falova legyen. És itt bejön a metrófelújítás és Paks2 kérdése, meg hogy az oroszokhoz való viszonyunk, egészen a háborús veszteségekig bezárólag nem felejtődtek el, következésképpen az ilyen lépéseket sokkal körültekintőbben és diplomatikusabban kellene kezelni. Összefoglalva: az ember nem tesz oda, ahonnan eszik.

ZSPB.: Igen, de Orbán arra is játszhat, hogy az EU-n kívül már tényleg azt csinálhat majd, amit akar, megnő a mozgástere, hiszen nem kell lemondani a szuverenitás egy részéről, mint jelenleg.

M.GY.: Amikor beléptünk a klubba, akkor önként lemondtunk az önállóságunk egy részéről, és nem is azzal van a probléma, ha valaki ezen változtatni szeretne, kicsit korszerűbbé akarja tenni a rendszert, mert ez az Európai Bizottság napirendjén is ott szerepel. Kiteljesedett ez az európai szerveződés, az is lehet, hogy kinőtte a kereteit, de nem arra jött létre, hogy renitenseket rendre utasítson, hanem a gazdasági, szociális és politikai együttműködésre. Nagyon nehéz szankcionálni azokat, akik tudatosan ki akarnak lógni a sorból. Erre Brüsszel nincs felkészülve. Úgy rakták össze a rendszert, hogy itt jószándékú, jóhiszemű együttműködő partnerek közössége működik, nem számítottak olyan klubtagokra, akik az ellenségeskedést szítják, közben pedig idegen érdekeket képviselnek. Éppen ezért rendkívül hiányos a szankciók rendszere, Európa pedig nem tud mit kezdeni a renitensekkel, még a szavazási eljárás is olyan, hogy sok esetben az összes tagállam egyhangú szavazata szükséges, amit Magyarország nagyon rafináltan ki is szokott használni. Például talál egy Lengyelországot vagy másik partnert, aki mellette szavaz, így a kizárásról vagy a tagsági szavazati jog felfüggesztéséről nem is igazán lehet szó, csak különböző figyelmeztetésekről, illetve mulasztási eljárások megindításáról, ami sajnos nem hatékony.

ZSPB.: Bár ami késik, az nem múlik. Már nem először merül fel, hogy éppen Magyarország miatt fogják megváltoztatni az erre vonatkozó szabályokat, esetleg újakat vezetnek be. Vékony jégen táncolunk, még ha az ellenkezőjét is állítják.

M.GY.: Amint azt már mondtam, ez sem fog működni, mert az ilyen szabályokat kizárólag egyhangúlag lehet módosítani, tehát belátni sem lehet, meddig húzódhat ez az ügy. Ezért gondolom és hangoztatom is, hogy nem ez a megoldás, hanem az, hogy mi, magyar választók, felébredünk, és gondoskodunk arról, hogy ne olyan legyen az ország élén, aki ki akar minket vezetni az európai közösségből. Ha az ország kilépne az EU-ból, vagy kizárnák, akkor jönne a balkáni szakadék, ami nem más, mint a gazdasági csőd és a megsemmisülés. Ha valaki ezen az áron is meg akarja tartani a hatalmát, akkor azt mi nem szeretnénk, mert a gyermekeink meg az unokáink nem ilyen körülmények között szeretnének élni.

ZSPB.: Régóta aktív a közéletben: 1994-ben és 1998-ban is országgyűlési képviselő-jelölt volt, továbbá mind 1994-ben, mind pedig húsz évvel később főpolgármester-jelöltként indult. Vállalna-e ma konkrét politikusi szerepet, ha felkérnék?

M.GY.: Én inkább a civil politizálás híve vagyok, nem ragaszkodom semelyik párthoz, mindazonáltal tudomásul veszem, hogy pártok nélkül nincs közélet. Amikor korábban felkéréseket kaptam, úgy éreztem, nem szabad visszautasítani azt a bizalmat, amit nekem szavaztak egyes emberek vagy körök, de szerintem a lényeg nem az én személyem, hanem az együttműködés, mert nemcsak lehetőség, hanem kötelesség is, hogy az ember segítsen, ha tud. Hitvallásom, hogy nem a személy maga a fontos, hanem a tevékenység, az meg külön jó, ha a kettő összeadódik, erősíti egymást. Mindenki tegye a dolgát azon a területen, ahol tudja. Én szívesen elmondom a véleményem a médiában, például nagyon élveztem, amikor egy ideig a Heti Hetesben szerepelhettem, mert ott a szatíra és a humor nyelvén is kifejezhettem a gondolataimat és az érzéseimet. Aki a médiában megszólalhat, pláne rendszeresen, az képes a közvéleményt alakítani, formálni. Az ilyen szerepvállalás őszintén szólva közel áll hozzám, de ha felkérnének ilyesmire, csak olyan pozíciót vállalnék, ahol megvalósítható az együttműködés. Ma a legtöbb párt csak az önös érdekeit nézi, nem az ország, mint közösség érdekeit, és ebbe sajnos beletartozik az ellenzék is, amelynek vezetői ragaszkodnak a pozícióikhoz, nem akarnak senki másnak helyet engedni, de ez sehova nem vezet, csak a biztos bukáshoz. Ahhoz, hogy én is ringbe szálljak, előbb a filozófiai hozzáállásuknak kellene megváltoznia. Nevezetesen rá kellene jönniük arra, hogy a jelenlegi választási törvényt csak akkor lehet sikeresen a mai hatalom leváltására felhasználni, ha minden körzetben csupán egyetlen jelöltet állítanának, és egy közös listát. Ezért találtuk ki civil barátaimmal az online nulladik fordulót, amelyiknek az a lényege, hogy az összes választási körzetben szavazzanak a helyi lakosok, hogy számukra ki a legnépszerűbb. Ne a pártok mondják meg egy asztal körül, hogy milyen erősnek gondolják magukat, mert az csak egy vélekedés, nem pedig a valóság. Az emberek nyilatkozzanak, hogy ki képviselje őket. Na, egy ilyen együttműködésben már szívesen részt vennék. Továbbá meggyőződésem, hogy civilek és pártok együtt tudnak csak eredményt elérni, külön-külön nem megy a dolog.

Az egyedüli megoldás a közös fellépés

ZSPB.: Az előbb elmondta, mi a hitvallása. Egyszer viszont úgy fogalmazott: „Az élet nagy része pszichológia, a többi szerencse”. Jól érzem, ez is egyfajta életfilozófia?

M.GY.: Nem nevezném életfilozófiának, inkább azt értettem alatta, hogy a mi szakmánkban igen nagy jelentősége van a rátermettségnek, felkészültségnek és a szerencsének. A szerencse nem más, mint a felkészültség és a lehetőség találkozása.

ZSPB.: Tizennégy évesen írta az első novelláját a Kennedy-gyilkosságról. Most hányadiknál tart?

M.GY.: Ott van A védő című kötet a háta mögött a polcon, amiben 14 meghökkentő bűnügyi történet olvasható. 2012-ben jelent meg a Libri Kiadó gondozásában, Havas Henrik és Angyalosy Eszter szerkesztette. Most készül a második kötet. Érdekesség, hogy valós sztorikat írtam meg, de annyira elferdítve, hogy ne lehessen ráismerni a valódi szereplőkre, mert ugyebár nem sértünk személyiségi jogot és ügyvédi titkot sem. Azt mondják, olvasmányos, izgalmas és tanulságos.

ZSPB.: Végül hogyan látja magát és az országot öt év múlva?

M.GY.: Nagyon sok múlik a választásokon. Azt szoktam mondani, hogy nem vagyok optimista, de szeretnék optimista lenni. Én már megyek ki a korból, amit talán használni lehet még, az az élettapasztalatom. Nem tartom szerencsésnek, ha rétegpártok jönnek létre, például ha valakik azt hirdetik, hogy ide csak fiatalok kellenek, és kirekesztenek minden régit, ugyanígy elhibázott, ha a nyugdíjasok állnak össze, hogy legyen érdekérvényesítő képességük, de a többiekkel nem törődnek, vagy ha valaki nőpártot vagy férfipártot akar, esetleg sörivók pártját, mert ezeknek semmi értelme. Az egyetlen esély a jelenlegi választójogi törvény miatt egy technikai koalíció, de ehhez az kell, hogy minden ellenzéki párt levegye a „pártsapkát”. Tehát a jövőkép nagyon összetett, és mint tudjuk, a remény hal meg utoljára. Az egyedüli megoldás a közös fellépés.