Korunk hőse: Egykori antiszemita ponyvaíró ikon az új NAT sztárírója
Történetesen Herczeg Ferenc művelte a lektűrt - mondhatnánk modorosan. Nem is akárhogyan, nem is akármennyit, nem is akármeddig. Vagyis művésze volt a tömeges olvasói igények kielégítésének úgy, hogy mindeközben folyamatosan kedvezett a két világháború közötti aktuálpolitikának. Meg is kapta érte az elismerést Horthytól és a különböző kormányoktól. Most pedig a kultúrharc jegyében rehabilitálják, de vajon mennyire jogos az ő futtatása a minőség szempontjából...
Grafomán írók meg minden században születtek, így legalább egy-két kevésbé átgondolt írásmű megbújhatott a Herczeg Ferenc kötetekkel roskadásig telepakolt könyvtári könyvespolcokon. A Horthy-korszak sztárírója ugyanis nem tartotta megvetendőnek a populizmust és a propagandát sem.
Már egy 1903-ban megjelent művében is ügyes, szépirodalomnak álcázott eszközökkel, de meg-és felvillantja ebbéli tudását, amikor egy zsidó és egy keresztény újságíró bőrébe bújva, antiszemita felhangokkal szórakoztatta a nagyérdeműt. Pompásan ráérzett a múltszázadi Soros-propaganda tömeghiszterizáló hatalmára, amikor Andor és András című műfaji határokat feszegető prózájában a Rothschildokat teszi meg főgonosszá. Persze nem ő mondta, csak a szereplője, ő csak megformálta a korabeli karaktereket. Csak külső szemlélő volt, aki nem átallott itt-ott beleszólni, kicsit hozzáfűzni, parányit, csak egészen keveset a saját szája íze szerint jellemezni, bemutatni embereket, nota bene zsidókat, mert miért is ne. De gondosan bevédte magát, mert ebben az ominózus Andor és András című művében egy zsidó újságíró szájába adja mindazt, amit valójában a zsigeri antiszemitizmusban felnövekvő, magát igazából Magyarországon kinőni sohasem tudó polgári középosztály egy része büntetlenül gondolt és kimondott. Az olyan közhellyé lett lózung, mint például a „zsidóság nagyobb részt a dzsentri gyöngéi révén lett naggyá” vagy a már-már komoly konteót sejtető gondolat, miszerint „ Ahány antiszemita volt eddig Magyarországon, azt a keresztények sosem vették komolyan: súlyt, pozíciót, nevet mindig a zsidók adtak neki.” Az előbbi idézetek csak ízelítőül szolgálnak Herczeg Ferenc elgondolkodtató és kellőképpen sekélyes világképéből, amit leírni és bemutatni szándékozott az említett művében.
De miért lehetett Herczeg Ferencnek már 1903-ban sikk az antiszemitizmus? Mivé fajult és mi lett belőle? S az igaz, hogy ideje lenne a múlt század magyar irodalmát nem politikai helyezkedések és ideológiák, hanem a valódi szépirodalmi színvonal és értékközpontúság szerint rangsorolni. De a kérdés akkor az, hogy hová tűnt Ottlik Géza? Miért törpül Radnóti Miklós munkássága? És hová dugták Szerb Antalt?
A kérdés csupán annyi, hogy milyen szempontból mértékadó irodalmi művek szerepeljenek, szerepelhessenek például a NAT-ban? Herczeg Ferenc kinek vagy kik számára fontos? Vagy ma is sikkes burkoltan zsidózni bizonyos körökben, könnyed, felszínes dialógusokban, kormányzati szalonokban, nem csak óriásplakátokon Sorosba burkoltan, hanem az iskolai tanórákon, az irodalomtanításban, ad absurdum a gyermekeinknek írott tankönyvekben is?