Híreket hamisítunk - írja rólunk a kormánymédia, ami csak tavaly 80 sajtópert bukott

Főszerkesztőnk, Béres Ferenc Attila távozásáról próbált meg beszámolni a Mandiner (is). Ez önmagában még nem bír hírértékkel, a közlésre tett próbálkozásuk ugyanakkor nagyon szórakoztató.

A Volt főszerkesztőből lett a Jobbik kommunikációs igazgatója cím már önmagában csúsztatás, ugyanis nem volt, hanem jelenlegi főszerkesztőből lett kommunikációs igazgató Béres Ferenc Attila, de ezt a szerencsétlen megfogalmazást betudjuk annak, hogy a kormánymédiánál sokan küzdenek a stilisztikai szabályok, a magyar nyelvtan és a szövegértés által emelt nehézségekkel.

Szóval, a rólunk szóló mandineres "cikk" kvintesszenciája a következő:

"Az új kommunikációs igazgató eddig annak a Zsúrpubi nevű internetes portál főszerekesztője (sic!) volt, amelyről korábban több portál, így az Origo és a Pesti Srácok, valamint a Magyar Nemzet „elődje”, a Magyar Idők azt írta, hogy a pártban dúló belháborúkban azzal állt elő, hogy Toroczkai László – aki akkoriban még a Jobbik alelnöke volt – „kém”, de hozzájárult a 888.hu-s Oláh Gellért portáltól való távozásához is 2019 februárjában. Emlékezetes az is, hogy a Figyelő megírta: egy hangfelvételen Z. Kárpát Dániel jobbikos országgyűlési képviselő bevallotta, hogy a Zsúrpubi szoros viszonyt ápol a párttal, valamint azt is, hogy híreket hamisítanak. A Figyelő szerint a jobbikosok ezen arról is beszélgettek, hogyan hazudják azt, hogy többen lépnek be a pártba, mint amennyien ki, minderre a Zsúrpubit használják fel."

Tetszenek érteni, ugye? Több portál... az Origo és a Pesti Srácok, valamint a Magyar Nemzet „elődje”, a Magyar Idők azt írta... Az így kezdődő mondat a sajtótörténeti kordokumentumokban már most a fake news referenciaértéke, a Mandinernél mégis egy érv, hivatkozási alap, vagy valami ilyesmi. Ha a Párthoz tartozó összes szerkesztőség megírta, akkor az már tény! Annak idején a Szabad Nép is csak tényeket közölt.

Na, de a lényeg nem is ez. A lényeg, hogy kiderült: híreket hamisítunk. Ó!

Egyébként - ha nincsenek tükrök se otthon, se a munkahelyen - egész könnyű meló lehet legépelni, amit kiadnak a Fidesz pártközpontjában vagy a propagandaminisztérium által pörgetett témákról különböző fantáziákat gyártani. Csak - a levegőbe köpés, majd aláállás mellett - ennek vannak például olyan vonzatai, mint az a 158 sajtóhelyreigazítási per, amiből 80 esetben, azaz nagyjából 50 százalékában marasztalta el részben vagy egészben a kormányközeli médiát a bíróság 2019-ben.

Mellesleg a KDNP-s Nacsa Lőrinc szerint nem fake news, ha egy eseményt egy máshol és máskor készült fotóval illusztrálnak. Meg amúgy nem fake news szerintük a TV2 Tények c. "műsora", vagy mondjuk a köztévé chamtrail-migráns-riportjai sem.

A Zsúrpubi még egyetlen pert sem bukott, sőt a lakájmédia ellenünk indított pereit mind megnyertük.

De a híreket mi hamisítjuk. :) Ja, nem.