Alig várjuk Orbán újabb nemzeti konzultációját, miután az eddigi értelmetlen kérdőívekre több tízmilliárd ment el

Újabb nemzeti konzultációt jelentett be Orbán Viktor a Fidesz balatonfüredi kihelyezett frakcióülésén szerdán, mert „egyes aktivistacsoportok számára az erőszakos bűnözők jogai fontosabbak lettek a törvénytisztelő emberek jogainál”. Vagyis az általuk megteremtett „börtönbizniszről” konzultálunk majd az általuk megszerkesztett kérdések és válaszok alapján.

Most a kormány azt „szeretné tudni”, miként vélekednek a magyarok „az iparággá vált börtönbizniszről”, a feltételes szabadságra bocsátás szigorításáról, a Szeviép-üggyel összefüggésben felmerült bírói korrupció gyanújáról és a gyöngyöspatai romák kártérítése kapcsán felszínre került kérdésekről.

A mi pénzünkből persze. Így jön ki a legolcsóbbra a propagandacucc.

Korábban egy 168 Óra által megkérdezett szakértő elmondta, hogy egyetlen nemzeti konzultáció árából akár ezer országos, reprezentatív közvélemény-kutatást lehetne készíteni, hiszen ezek kérdőíveinek, adatgyűjtésének és az adatok feldolgozásának ára 1,5 és 2 millió forint között mozog. De az nem lenne fideszes propagandaanyag, így nem kell.

2010 óta ez már a nagyon sokadik konzultáció, értelmük azon kívül, hogy a fideszes sajtótájékoztatókon lobogtak a kormánypárti politikusok kezében, semmi nem volt, és ezzel párhuzamosan a rájuk költött pénz is a WC-n húzódott le:

- Már 2010 szeptemberében konzultáltak a nyugdíjasokkal a nyugdíjukról és más támogatásokról. Akkor 2,8 millió kiküldött példányból 200 ezer jött csak vissza, a költségek pedig 220-230 millió forintra rúgtak.

- 2011-ben az Alaptörvényről konzultált a kormány, valamennyi magyar választókorú állampolgárral. Akkor 920 ezren küldték vissza, miközben 750-800 millió forintba került az adófizetőknek.

- Ugyanúgy 2011-ben a választópolgárok postaládájába került az úgynevezett szociális konzultáció is. Ezt több mint egymillióan küldték vissza, de Jóri András adatvédelmi biztos határozatban rendelte el a kérdőíveken szereplő személyes adatok törlését, azok ugyanis sértették az adatvédelmi törvény egyes passzusait.

- 2012 őszén a kormány gazdasági konzultációt indított a teljes választókorú lakosság körében, ám a nyolcmillióból mintegy 700 ezren küldték vissza, miközben a posta és feldolgozási költségek ekkorra már összesen 976 millió forintra rúgtak. Még ebben az évben a munkahely-védelmi akciótervről is konzultáltak Orbánék, ami további 508 millió forintba fájt.

- 2015-ben aztán megérkeztünk a fő attrakcióhoz, ami azóta is a Fidesz kommunikációjának vezérfonala: a migráció. A „Bevándorlásról és terrorizmusról” szóló kérdőívet 1 millióan küldték vissza, a költségek 960 milliósra duzzadtak.

- 2017 márciusában a migrációból fakadóan eljutottak az „Állítsuk meg Brüsszelt” című újabb bullshithez is, ez minden korábbinál nagyobb, 1,2 milliárdos összeggel rövidítette a központi költségvetést, a pénztárcánkat. Ez a konzultáció a kormányzati kommunikációban történelmi sikernek lett elkönyvelve, hiszen több mint 1,6 millióan küldték vissza

- 2017 szeptemberében a Soros-terv ügyében is kérdőíveket postáztak, amit a legsikeresebb konzultációnak neveztek, ám a kormány nem nagyon akarta elárulni, mennyibe került. Az Átlátszó kiderítette, hogy az első 2017-es nemzeti konzultáció reklámkampányának összköltsége nettó 7,2 milliárd forint volt

- 2018-ban – szintén rendkívül szükséges lépésként – jött a családok védelméről szóló nemzeti konzultáció a kormány közlése szerint a kérdőíveket 1 millió 382 ezren küldték vissza, így ez volt a harmadik legnagyobb részvételű konzultáció

Ezek a kiadások ráadásul korántsem teljesek, hiszen ebben nincsenek benne a hirdetési kiadások, plakátkampányokat. Jelentjük: az még drágább. A 2017-es első és második nemzeti konzultációhoz pl. több részletben rendelt a Miniszterelnöki Kabinetiroda hirdetéseket bő 12 milliárd forint értékben. Az összegből közel 4 milliárd forint Mészáros Lőrinc médiacégeihez került, de más NER-közeli vállalkozók is jól jártak a propagandakampányokkal.