Kéri László: Mészáros Lőrinc Orbán legnagyobb találmánya

A #hetikéri rovatban a hazai közélet egyik legérdekesebb egyéniségével, politikai gondolkodójával, Kéri Lászlóval beszélgetünk hétről hétre a legfontosabb történésekről. Azt megígérhetjük, a politológus soha nem rejti véka alá a véleményét. Itt a Heti Kéri

Zsúrpubi: Ez a hét is tele volt a megszokott meglepetésekkel: a forint újabb és újabb csúcsdöntögetéseitől a tanárok lázadásáig számos olyan kisebb és nagyobb eseménnyel, melyek mindegyike megérdemelné az alaposabb elemzést. 

K.L.: Igen, de nekem mégis a leginkább sokatmondó, szimbolikus és a NER egész évtizedét magába foglaló eseménye Mészáros Lőrinc esete volt a médiával… Azzal a médiával, amelyről elméletileg kellene, hogy legyen némi ismerete, hiszen papíron mégiscsak ő lenne a legnagyobb magyar médiatulajdonos. Azt hinné az ember, hogy ha valakinek olthatatlanul nagy gyűjtögetési vonzalma van a média iránt, akkor annak legalább az elemi működéséről is van némi fogalma. Még hogy ő nem közszereplő! Még hogy ő egy olyan polgár-magánember lenne, akit nem illik és nem lehet megkérdezni valami olyasmiről, amiről először is neki kellett volna tájékoztatni a közvéleményt, de nem tette! Még hogy ő olyan polgár, akitől nem szabad megkérdezni, hogy mennyiért adta el azt, amit az államtól kapott és azután az államnak is adta vissza, mindeközben azért jócskán gyarapította is e tulajdonból a vagyonát!

Ebben a jelenetben úgyszólván mindenestől benne van az elmúlt évtized képmutatásainak, hazugságainak és vérforraló pofátlanságának az alapszerkezete.

Ez a polgár, ez a magánember az ellen nem nagyon tiltakozott, hogy nem is oly régen kiderülhetett: ő ma Magyarország leggazdagabb, legvagyonosabb embere. Az már önmagában is a képtelenségek netovábbja, hogy egy ilyen társadalmi státuszú valaki egyáltalán azt hiheti magáról, hogy ő nem köteles ezt a példátlan gazdagodási folyamatot a nyilvánosság előtt is átláthatóvá tenni. Nemcsak általában, hanem egyenként, tételenként is. Másodszor meg, tucatnyi nyilvános elemzés tárta fel, bizonyította, hogy e vagyonosodás elsöprő többsége kiugróan abból az uniós pénzből származik, amelyet az ország, és nem a kormány kapott. Az elmúlt években mindenütt, minden kiírásnál, pályázatnál az illető magánember cégei nyerték a legnagyobb volumenű beruházásokat, és ennek nyilvánosságra hozatalát soha nem jutott eszébe olyan indulattal cáfolni, amilyen bátran elzavarta a minap azt kérdező újságíró hölgyet. Harmadszor is,

azt hiszi, a média arra való, hogy úgy ugráljon, ahogyan őneki jól esik. Gondolja mindezt egy olyan ember, akinek a kezében felfoghatatlan méretű médiatulajdonlás összpontosul.

Magyarán, fogalma sincsen arról, hogy amit birtokol, az valójában mire is lenne való. Azt hiszi, hogy a média működése ugyanolyan, mint az útépítésé, a focicsapat működtetéséé, avagy bármely hierarchikus munkaszervezeté. Én mondom meg a feladatot, és én kérek számon mindent. Mert az enyém. Ez a tulajdonosi szemlélet éppenséggel attól a polgári mentalitástól van a legtávolabb, aminek a gyakorlásától ő nagyon távol áll. Csak hiszi, hogy polgár. De megnyilvánulása nem a polgár attitűdje, hanem a földesúré. Annak is a korai feudális változata, amely önmaga fölött el nem tud képzelni semmiféle külső korlátot, hiszen ami az övé, abba nem lehet senkinek sem beleszólása.

ZSPB.: Hol van ebben a képmutatás?

K.L.: Ott, hogy aligha akad az országban olyan ember, aki ne tudná, hogy az előbb felsorolt képtelenségeknek egészen prózai a magyarázata. Az, hogy ez az ember (bocsánat: polgár) önmagában nem ér többet egyetlen átlagos halandónál, hogy ez a fajta kivételezett helyzet kizárólag a kormányfői kegynek és bizalomnak köszönhető.

Attól vérforraló ez a képmutatás, mert Mészáros Lőrinc is pontosan tisztában van azzal, hogy senki sem hiszi el az ő vagyonának „sajátvagyon” jellegét. Ő is tudja, hogy hazugság az egész konstrukció, aminek a tetején ül.

Éppen ezért nem szereti, ha kérdezik, azt meg különösen nem szereti, ha a gazdagodása felől kérdezik. Mert tudja nagyon jól, hogy nincsen mondanivalója, nincs érvényes mondandója meggazdagodása egyetlen tételéről sem. Aki e kérdésekre érdemben válaszolhatna, az Orbán Viktor, de Mészáros Lőrinc éppen arra kell, hogy Orbánt ne lehessen ilyesmikről kérdezni, hiszen - és ezt tőle tudjuk - a kormány nem foglalkozik üzleti ügyekkel. E képtelen és hazug szerkezet eltakarására lett kitalálva a nemzet gázszerelőjének mesés története. Az meg külön szerencse, hogy ennyire bárdolatlan és alkalmatlan embert lehetett e szerepkörre megtalálni, aki minden egyes gesztusával leplezi a valódi dráma élét. Minden egyes mondatával, szavával eleve zárójelek közé teszi, irracionálissá stilizálja mindazt, amit milliónyi ember érez képtelenségnek, és ezáltal válik kulcsfigurává; egy ilyen emberre még csak haragudni sem lehet igazán.

Mészáros Lőrinc a kormányfő legnagyobb találmánya, mert ha Orbán személyesen lopna, gazdagodna, gyarapodna, akkor vele szemben előbb-utóbb kezelhetetlen méretű indulatok, gyűlöletek halmozódnának fel.

(Ennek az esélye persze így sem kizárt, de ez egy másik elágazás.) Mészáros képtelen és irracionális jelensége nem éri el azt a kollektív ingerküszöböt, amely kirobbanthatná a tömeges indulatokat. Olyan ez a képtelenség, mintha Latabár az ötvenes években nem a nemzet ügyefogyott balfaszát, hanem például ávós őrnagyot alakított volna. Ki vette volna komolyan akkor az ÁVO-t? Mészáros, mint az ország leggazdagabb embere, mint leghatalmasabb vállalkozója, mint aki hét-nyolc kulcságazatban tölt be vezető szerepet… Ki tudja ezt komolyan venni? Hiszen elég, ha megszólal. Most is csak ennyit tudott mondani, hogy ő magánember. Akitől távolodni illik. Valószínűleg azt akarta mondani, hogy: „takarodjék”, de ez valamiért nem jutott eszébe. Gondolni, biztosan ezt gondolta.
Igazad van Lőrinc: távolodjunk! Távolodnánk is mindannyian, de Ti nem hagyjátok. Távolodunk mi megállás nélkül, de állandóan a nyomunkban vagytok, a pénztárcánkban laktok, beköltöztetek a tévénk képernyőjére, a rádiónkba, az újságjainkba, mindenütt ott vagytok, ahol nem lenne keresnivalótok. Így hát...hiába távolodunk, nektek kellene távolodni, De minél előbb.