Orbán, a boomer

Orbán Viktor beszédében aktualizálta a revizionista romantikát, azt a két világháború közötti politikát, amely Trianon után egy újabb vesztes háborúba, terület csonkításba vezette hazánkat, majd a szovjet megszállásba. És persze sorosozott, hiszen napjainkban az számít szaftos zsidózásnak.

Orbán Viktor ismét nemzeti kormányzásról beszélt, és ezúttal is elfelejtette megemlíteni beszédében, hogy ő személy szerint maximum KISZ-es emlékgyűléseken, illetve a Liberális Internacionálé „öregfiúk” bulijain tudna nosztalgiázni. Igaz, hogy immáron nem Soros György pénzéből, hanem az Orbán-család milliárdjaiból.

Orbán Viktor elmondta, hogy Soros György háromszor próbálta kifosztani Magyarországot, azt azonban elfelejtette megemlíteni, hogy amennyiben ez igaz, akkor e három kísérletből minimum kétszer éppen az általa vezetett Fidesz volt a cinkosa kilencvenes évek elején, illetve 1994-ben.