Alkotmánybírósághoz fordul az ellenzék a szájzár törvény miatt

Az ellenzéki pártok közös beadványban kérik az Alkotmánybíróságtól, hogy semmisítse meg az országgyűlési törvény és a házszabály módosításait - jelentették be a Párbeszéd, az MSZP, a Demokratikus Koalíció, a Jobbik, az LMP és a Magyar Liberális Párt képviselői hétfőn.

A kormánypárti többség decemberben szavazta meg a házszabály fegyelmi szabályainak szigorítását, ami február 1-jén lépett hatályba. Vagyis e hónaptól a házelnök a képviselőktől akár hathavi fizetést is megvonhat és akár 60 napra is kitilthatják őket az ülésről.  A fegyelmi esetek két új elemmel bővülnek: a felszólalást vagy az ülésvezetést kirívóan zavaró közbeszólás, valamint az ülés menetének zavarása, akadályozása, illetve más képviselő, országgyűlési, közjogi tisztségviselő zavarása, akadályozása üléstermi jogai gyakorlásában, kötelezettségei teljesítésében.

Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke szájzár törvénynek nevezte a szabályozást, aminek szerinte az a célja, hogy megfélemlítsék, meghátrálásra kényszerítsék az ellenzéki képviselőket. Közös beadványukban így azt kérik az Alkotmánybíróságtól, hogy semmisítse meg a módosításokat. Az indoklás szerint komoly alkotmányossági aggályok merülnek fel, mert a jelentősen szigorított szankciók hatásukban alkalmasak lehetnek az egész képviselői munka ellehetetlenítésére.

A szigorítást egyébként többek között Hadházy Ákos akciója váltotta ki a kormánypárti képviselőkből, aki meglehetősen szórakoztató módon csinált bohócot Orbánból.