Kegyelmet remél Ádertől Orbán vendéglátója, akinek már rég börtönbe kellett volna vonulnia

Bocskai Péterre 2018 novemberében szabtak ki jogerős börtönbüntetést, azóta sem vonult be. Különös, nem?

Nála kávézott Orbán a 2014-es választások idején. Persze a két dolog között egészen biztosan nincsen semmiféle összefüggés.

A 24.hu szerint hiába ítélte jogerősen két év börtönbüntetésre és két év közügyektől eltiltásra Bocskait még 2018 novemberében a bíróság, a Nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Kft. korábbi igazgatója azóta is vígan éli életét.

A vádiratban foglaltak szerint egyébként a férfi

az önkormányzati tulajdonú cég vezetőjeként a földutak karbantartásáért, az útfelújítási és útstabilizálási munkákért is felelt. 2012 szeptemberében olyan vállalkozási szerződést kötött a harmadrendű vádlottal, amelyről a bíróság szerint tudta, hogy az abban foglalt munkákat az nem végzi el. Vádlott-társai a jogszerűség látszata érdekében a teljesítmény-igazolásokat aláírták, ezért a számlák ellenértékét kifizették. Az ügylettel hárman összesen majdnem 33 millió forint kárt okoztak az önkormányzati cégnek

- írta meg a portál. Megkeresték egyébként az üggyel kapcsolatban a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságát is, innen kapták a tájékoztatást, miszerint

Bocskai Péter nevű fogvatartott nem szerepel a nyilvántartásban.

Ez pedig azt jelenti, hogy Orbán vendéglátójának, a nagyjából másfél éve meghozott, jogerős ítélet ellenére sem kellett börtönbe vonulnia. A Nyíregyházi Törvényszék tájékoztatásából aztán kiderült, hogy - most tessenek nagyon figyelni - a férfi

megromlott egészségügyi állapotára hivatkozva 2019. február 22-éig halasztást kapott, hogy bevonuljon.

Ezt követően a köztársasági elnökhöz fordult, hogy az mentesítse a büntetett előélethez fűződő hátrányai alól, melynek elbírálása jelenleg is folyamatban van.

Vajon hogyan dönt (K)áder János?