Bakondi György 5 év után rájött, hogy hamis útlevéllel is próbálkoznak a migránsok

Szép teljesítmény egy belbiztonsági főtanácsadótól.

Korábban már írtunk róla, hogy Bakondi Györgynek, Orbán belbiztonsági főtanácsadójának munkaköre főleg egy dologra összpontosul: az M1 aktuális csatornán közölni a migrációs veszélyeket. Belbiztonsági főtanácsadónak nem dolga letelepedési kötvényekkel, ukrán vendégmunkások bűncselekményeivel, gyilkosságával foglalkozni, vannak ennek sokkal súlyosabb dolgok is. 

Most például az, hogy a migrációs válság 2015-ös kitörése után 5 évvel felfedezte, hogy 

gyakran próbálkoznak hamis útlevéllel átjutni a magyar határon.

Felfedezését pedig természetesen az M1-en ismertette. Azt is elmondta, hogy gyakori az útlevél-, és vízumhamisítás, a beléptető bélyegzők hamisítása, az okmányokban a fényképcsere, valamint a "személycsere" is. Ez utóbbiról elárulta, hogy nagy meglepetésre azt jelenti, hogy az útlevél tulajdonosára hasonlító ember próbál meg bejutni az okmánnyal az országba.

Azt nem idézte fel bitonságszerető György, hogy januárban egy oltalmazott státuszban, hazánkban élő szomáliai férfi erőszakolt meg egy 25 éves lányt Budapesten, akit a Fidesz-kormány engedett be az országba, hamis papírokkal. 

Akárcsak a kötvényesek, ő is illedelmesen kopogtatott, nem igaz, Bakondi úr?